Hírszemle 30. hét

Az Eurázsia Központ 30. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit.

A hét eseményeinek rövid összefoglalása

A hét fontos magyar vonatkozású híre, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 29-én Mongóliába látogatott, ahol megbeszéléseket folytatott B. Battsetseg mongol külügyminiszterrel, és megállapodtak abban, hogy fokozzák a kereskedelmi, gazdasági és befektetési együttműködést, valamint támogatják a magánszektor közötti együttműködést is.

Kelet-Ázsia vonatkozásában Kínát illetően több pozitív hír is napvilágot látott. Kiderült, hogy a londoni székhelyű globális felsőoktatási kutatóintézet a Quacquarelli Symonds (QS) által kiadott 2021-es egyetemi tantárgyi ranglistán, 122 kínai egyetem 1134 tantárgya szerepel. A kínai gazdaság tovább fejlődött az elmúlt időszakban, hiszen 2021 első felében Kína GDP-je 53,2167 billió yuan volt, ami 12,7%-os növekedést jelent az előző évi azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában az ország villamosenergia-fogyasztása is 16,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Shanghajban pedig nemrég mutatták be az új Bund Globális Gazdasági Szervezet klaszterét a Pudong New Area-ban, annak a tervnek részeként, hogy több nemzetközi gazdasági szervezetet vonzzon és a magas színvonalú növekedés színhelye legyen.

Japánban az olimpiával párhuzamosan szerdán 3177 új koronavírusos megbetegedést jelentettek Tokió városában, ami minden idők legmagasabb értéke a fővárosban, nem sokkal az olimpia kezdete után. Nem véletlen, hogy Kína a 2022-es pekingi olimpia szervezőbizottságának tagjait is kiküldte Tokióba, hogy gyűjtsenek tapasztalatokat az esemény megrendezésével kapcsolatban.

Dél-Ázsiát illetően a hírek nagy része Afganisztánról szólt. Az ország 33,5 millió dollár értékű bevételtől esett el a múlt hónapban, miután hét vámkikötő a tálibok kezébe került. Eközben Imran Khan pakisztáni miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Afganisztán az elhibázott és kudarcba fulladt amerikai katonai beavatkozás miatt került a jelenlegi nehéz helyzetbe. Az amerikai haderő kivonását követően viszont Kína is befolyása megerősítésére törekszik, ennek jegyében Wang Yi külügyminiszter szerdán találkozott magas rangú tálib tisztségviselőkkel, ahol a békés megoldás lehetőségéről tárgyaltak.

Részben az afganisztáni kudarcot és Kína térségbeli megerősödött pozícióját ellensúlyozandó India és az Egyesült Államok vezető diplomatái szerdán ígéretet tettek többoldalú biztonsági partnerségük kiterjesztésére, miközben egy 25 millió dolláros alapot is bejelentettek India Covid-19 védőoltási programjának támogatására.

Arról is olvashattunk, hogy S. M. Rezaul Karim, Banglades halászati és állattenyésztési minisztere bejelentette, hogy Banglades a világ 10 legnagyobb termelői között van 13 mezőgazdasági ágazatban. Ezek közül az ország világelső a hilsa hering termelésében, harmadik a rizstermelésben, szintén harmadik a nyíltvízi haltermelésben.

2021. július 28-án Wang Yi kínai külügyminiszter részt vett az ASEAN-Kína párbeszédi kapcsolatok 30. évfordulója alkalmából rendezett konferencia megnyitó ünnepségén, ahol beszédében kihangsúlyozta, hogy a három évtized alatt a Kína és az ASEAN közötti kapcsolatok nagyon hosszú utat tettek meg: vezető szerepet vállaltak a stratégiai partnerség kialakításában és a szabadkereskedelmi övezet kiépítésében és minden területen elmélyítették az együttműködést.

Az események azt bizonyítják, hogy a Kína-Indonézia kapcsolatok esetében az indonéz tartományokkal való szorosabb partnerség kialakítása a kínai diplomácia kulcsfontosságú célja, és döntő fontosságú az Övezet és út kezdeményezés végrehajtása szempontjából.

A Közel-Kelet vonatkozásában értesülhettünk arról, hogy a Marokkó és Izrael közötti normalizáció új mérföldköveként két új légi útvonalat nyitottak a Ben-Gurion Nemzetközi Repülőtér és Marrákes között, amelyeket az Israir és az El Al fog üzemeltetni.

Kuvaitban A “Kuvait Kikötői Hatóság” főigazgatója, Yousef Al-Abdullah Al-Sabah sejk bejelentette, hogy a tervek szerint logisztikai városokat hoznak majd létre azokon a földeken, amelyeket bírósági határozatokkal a közelmúltban visszaszolgáltattak a Hatóság számára. A Kuvaiti Központi Bank pedig úgy vélte, hogy az országnak sürgősen hatékony pénzügyi és strukturális reformokat kell bevezetnie a növekedés fenntartása és a stabilitás elérése érdekében, mivel a monetáris eszközök nem elegendők a gazdaság strukturális kihívásainak kezeléséhez.

Törökországban a hosszú „Eid-al Adha”-ünnep megadta a lendületet a gyengélkedő török turizmusnak, mivel emberek milliói tódultak az üdülővárosokba. A Koronavírus járvány azonban továbbra is súlyos probléma: az egészségügyi miniszter ezért felszólította az állampolgárokat, hogy oltassák be magukat a COVID-19 elleni vakcinákkal a járvány kordában tartása érdekében, mivel mintegy 23 millió ember még nem vette fel az oltás első adagját.

A hírek szerint az Egyesült Arab Emirátusokban a Ras Al-Khaimah Nemzeti Bank 306 millió dirham nettó nyereséget ért el 2021 első félévében. Az idei második negyedév nettó nyeresége 192,1 millió dirham volt, ami 25,4%-os növekedést jelent 2020 második negyedévéhez képest.

Szaúd-Arábiában a kommunikációs és információtechnológiai miniszter, Abdullah Al-Swaha eközben, szerdán a Világgazdasági Fórummal (WEF) közösen felavatta a Negyedik Ipari Forradalom Központot, amely a negyedik ipari forradalom előtt álló kihívások megvitatására teremt platformot, beleértve az ökoszisztéma helyreállítását és a finanszírozás jövőjét.

Miután Oroszország és Azerbajdzsán közötti a kereskedelem az idei év első öt hónapjában csaknem 4%-kal, 1,1 milliárd dollárra nőtt, Dmitrij Volvach, az Orosz Föderáció gazdasági fejlesztési miniszterhelyettese bejelentette, hogy a két ország tovább fogja növelni a kereskedelem volumenét.

Oroszország és Azerbajdzsán a héten megegyezett a földgáz szezonális cseréjének kérdésében is, melynek lényege, hogy a szerződés értelmében a nyári szezonban Azerbajdzsánból Oroszország irányába történik majd a földgáz szállítása, télen az ellenkező irányba.

Tádzsikisztánban 2021 első hat hónapjában az ipari termelés 21,5%-kal nőtt, mondta Sherali Kabir, a Tádzsikisztán ipari és új technológiák minisztere, ami a FÁK országok között a legnagyobb növekedést jelenti.

Arról is értesülhettünk, hogy Üzbegisztán elnöke rendeletet írt alá a Stratégiai Fejlesztési Ügynökség létrehozásáról, mely szerint létrehoznak egy kutatási ügynökséget, amely független kutató és tanácsadó feladatokat fog ellátni, az ország gazdasági potenciáljának a kiaknázására.

A legfrissebb adatok szerint Kazahsztán valóban jelentős tranzitországgá vált az utóbbi időben, a tranzitforgalom értékei ma 3,6 szeresen haladják meg a 2016-os mutatókat. Ráadásul még a 2020-as válságévben is 32%-os volt a növekedés 2019 -hez képest.

Figyelemreméltó, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közzétette a World Economic Outlook jelentést, amelyben előrejelzést adott a világgazdasági növekedésével kapcsolatban. A jelentésben foglaltak szerint a világgazdaság növekedés várhatóan 6% körül lesz 2021-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: