A 2021. október 30-án és 31-én tartott római G20-as találkozó volt az első olyan csúcstalálkozó a globális járvány kitörése óta, amelyen a gazdaságilag legjelentősebb országok vezetői személyesen találkoztak.[1] Se ezen, sem a néhány nappal később rendezett Glasgow-i klíma csúcstalálkozón nem vettek részt Kína és Oroszország legfelsőbb vezetői. A kérdés az, hogy Kína (és egyébként Oroszország) miért nem képviselte magát és ennek milyen akár tartós következményei lehetek?
A G20-ak, amelyet 1999-ben alapították és kormányközi fórumként működik, adja a világ GDP-jének kb. 90 százalékát, a világkereskedelem 75-80 százalékát és a Föld népességének durván a felét. Éppen ezért az itt meghozott döntések globális jelentőséggel bírnak. Nyilvánvaló, hogy Kína és Oroszország távol maradása jelentős kérdéseket vet fel egyrészt a meghozott döntések végrehajthatósága kérdésében, másrészt pedig akár a fórum jelentőségének megmaradása tekintetében. Különösen érdekes kérdés ez, ha átfutjuk a meghozott kötelezettség vállalásokat, akkor láthatjuk, hogy ezek a kínai és orosz szerepvállalás nélkül nem sokat érnének, hiszen három érintett terület (klímaváltozás elleni küzdelem, a nemzetközi adórendszer, a globális járvány elleni küzdelem) mindegyik globális összefogást igényel. A kínai és orosz kötelezettségvállalás ugyan megvan a római nyilatkozat mögött, hiszen Kína és Oroszország is képviseltette magát video beszédek és alacsonyabb rangú politikusok révén személyesen is, de a találkozó lényege éppen a legfelsőbb vezetők személyes jelenléte. Az ún. COP-26 klímacsúcstalálkozón, amelyet az ENSZ égisze alatt szerveztek meg, szintén nem volt ott a két nagyhatalom elnöke, ugyanakkor delegációk képviselték az orosz és kínai érdekeket az ülésen.
Elemzők rámutattak, hogy a kínai elnök 21 hónapja nem hagyta el Kínát, noha a járvány kitörése előtt Xi Jinping, kínai elnök átlagban több országot látogatott meg egy évben, mint az amerikai elnök. A távolmaradás mind a kínai, mind pedig az orosz elnök esetében a járvány, különösen Oroszország esetében indokolható ezzel, hiszen az elmúlt hetekben jelentősen megugrott a Covid-19-es megbetegedések száma és az ország a negyedik hullámot éli át. Kína esetében ugyan vannak sporadikusan jelentkező esetek, de a lakosság nagyságát is figyelembe véve nem tekinthető számot tevőnek, azaz ez nem lehet a teljes magyarázat.
Az egyik lehetséges magyarázat a kínai elnök távolmaradására, hogy az elmúlt hónapokban jelentős diplomáciai tűz zúdult Kínára. Nem lenne meglepő, ha Kína értelmezésében ezeken a találkozókon sem lett volna másképpen, ha Xi Jingping részt vesz rajta. Ezért mivel ebben a helyzetben sokat nem nyerhet a kínai elnök a személyes jelenléttel, részvételének hiánya talán alkalmas lehet arra, hogy érzékeltesse a résztvevőkkel, hogy pl. Kína nélkül nem lehetséges a klímaváltozás ellen küzdeni.
A másik, elsődlegesen nyugati médiában jellemző értelmezése a jelenségnek, hogy Kína befelé fordulásával egyre inkább ’ostromlott vár’ szindróma van kialakulóban Kínában, és ennek jele, hogy Kína nem képviseli magát ezeken az eseményeken a megfelelő szinten.
A harmadik magyarázat, amelyet egyébként Kína részéről hangzott el, hogy a külföldre utazó kínai elnöknek is be kellene tartani a háromhetes karantént hazajövetele után. Ennek kikerülése nem járható út és csak a karantén általános feloldása segíthetne. Érdekes, hogy éppen ez mutatja, hogy a kínai külpolitika meghatározásában – ellentétben diktatúrákkal – számos szereplő vesz részt, és így lakossági visszajelzéseket, hangulatot közvetítő tartományi, regionális szervezetek hatékonyan adják át azokat félelmeket, amelyek az ország megnyitásához kapcsolódnak, hiszen az elszórtan előforduló esetek döntő többsége külföldről származik.
Az első és harmadik magyarázat nem zárja ki egymást, hiszen e kettő esetében láthatunk a feltételezést megerősítő elemeket. A második magyarázat inkább csak egy fordított logikát követ, hiszen ’ostromlott vár’ szindróma nem Kína befele fordulása miatt jött létre, hanem a támadások miatt, amelyek kivédése helyet az ország sokkal inkább a létező belső problémák megoldására koncentrál.
Mit várhatunk a közeljövőben Kínától a globális szerepvállalásokat illetően? Kína minden bizonnyal fenn fogja tartani globális szerepvállalásait, különösen azokat, amelyeket saját maga kezdeményezett, az Övezet és Út Kezdeményezést, a 16+1 kooperációs platformot, ugyanakkor nem lehetünk meglepődve azon, ha azok intenzitása – akár jelentősen is – csökkeni fog, és Kína közös prosperitás, kettős áramlás vagy kereszt-ciklikus gazdaságpolitika szavakkal leírható gazdasági fejlődésre fog koncentrálni. Ezzel szemben a bilaterális kapcsolatok erősítése előtérbe kerülhet azokkal az országokkal, amelyek hajlandónak mutatkoznak az együttműködésre.
A 2021. november 15-én megtartott Biden-Xi virtuális találkozó egyfajta győzelemként értékelhető Kína számára. Nemcsak azért, mert Biden kérésére tartották meg, hanem azért is, mert Pekingnek lényegében a vitatott kérdések egyikében sem kellett előzetes kompromisszumot kötnie és így ülhetett le a tárgyalóasztalhoz, ahol a fókusz a kereskedelmi megoldása volt. Reményt ad a vitás kérdések békés megoldására az, hogy vannak olyan területek – lásd pl. a közös Glasgow-i klímakérdésekről szóló deklarációt – , ahol a két ország a feszültségek ellenére együtt tud működni.
Az elemzést készítette: Moldicz Csaba
[1] A tizenkilenc ország vezetői mellett (Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Egyesült Királyság, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Törökország) az Európai Unió is részt vesz a találkozón.