Site icon Eurasia Center

Eurázsia Hírszemle 2022/41. hét

Az Eurázsia Központ 2022/41. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit.

S. Jaishankar indiai külügyminiszter ausztráliai és új-zélandi látogatása

Október 5-11. között Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter hivatalos látogatásra érkezett Ausztráliába és Új-Zélandra, ahol az érintett országok vezető tisztségviselőivel folytatott tárgyalásokat elsősorban az aktuális geopolitikai kihívásokról. Az indiai politikusnak ez volt az első új-zélandi útja, miközben Ausztráliát idén már második alkalommal kereste fel, hiszen korábban a Négyes (Quad) külügyminisztereinek találkozóján már részt vett Canberrában. A tárgyalások eredménye abból a szempontból mindenképpen figyelmet érdemel, hogy rávilágít az indiai külpolitika legfontosabb céljaira, miközben az Egyesült Államok regionális szövetségeseivel való együttműködés lehetőségeit és korlátait is illusztrálja.

Az indiai külügyminiszter Ausztráliában kiemelte, hogy a kereskedelem és az oktatás fontos területe a bilaterális együttműködésnek, miközben a szabályokon alapuló nemzetközi rend megőrzése szintén prioritás a felek számára. Jaishankar és ausztrál kollégája Penny Wong abban is egyet értett, hogy mindazok a stratégiai változások, amelyek az ázsiai és a csendes-óceáni térségben zajlanak, még fontosabbá teszik a két ország együttműködését technológiai téren is. Ausztrália és India 2020-ban átfogó stratégiai partnerséget kötött, idén pedig szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá, amely az ausztrál export több mint 85%-át teszi vámmentessé. India már most Ausztrália hetedik legnagyobb kereskedelmi partnere, miközben a kétoldalú kereskedelem volumene folyamatosan növekszik. A két állam közötti védelmi együttműködés is fejlődik: 2020 óta Ausztrália stabil résztvevője a Malabar hadgyakorlatoknak. Mivel Kína növekvő regionális befolyását mindkét fél kihívásnak tekinti, ezért a Négyes kínálta lehetőségek mellett India az AUKUS megállapodást is elégedettséggel nyugtázta és támogatásáról biztosította partnerét a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél.

Valójában India és Ausztrália között a véleménykülönbség Oroszországgal kapcsolatban figyelhető meg. Miközben az ausztrál kormány Ukrajnát katonai felszerelésekkel is támogatja, India nem volt hajlandó megszakítani gyümölcsöző kapcsolatait Oroszországgal, így a nyugati szankciókhoz sem csatlakozott. Nyilvánvaló, hogy India a konfliktus mielőbbi békés rendezésében érdekelt, de alapvetően a saját nemzeti érdekeit előbbre helyezi a Nyugat által támasztott elvárásokkal szemben. Ausztrália esetében ez a stratégia működőképesnek bizonyult, hiszen – amint Jaishankar útja is bizonyította – a két állam a fokozott együttműködés lehetőségeit tartja szem előtt, miközben a vitás kérdéseket a háttérbe szorítja.

Jaishankar új-zélandi látogatása bizonyos értelemben az ausztrál út kontrasztjaként is értelmezhető. Az indiai politikus tárgyalása Nanaia Mahuta új-zélandi külügyminiszterrel korántsem volt eredményesnek nevezhető. Jaishankar a közös sajtótájékoztatón arról panaszkodott, hogy Új-Zéland nem hajlandó megújítani a vízumot azoknak az indiai diákoknak, akik korábban a Covid-19 miatt hagyták el az országot. Annak ellenére, hogy a szigetország 2020-ban megfogalmazott egy bátor India stratégiát, ebből ezidáig nem sok valósult meg, Mahuta pedig maga is elismerte hogy a tervezett szabadkereskedelmi megállapodás megkötése egyik állam számára sem prioritás. Valójában a kereskedelem terén a kapcsolatok hanyatlása látványos: míg 2017-ben Új-Zéland Indiába irányuló exportja megközelítette az évi 2 milliárd új-zélandi dollárt, azóta 800 millió új-zélandi dollár alá zuhant. A koronavírus járványnak következtében a visszaesés akkora volt, hogy India már csak a 15. helyen áll Új-Zéland legnagyobb kereskedelmi partnereinek listáján. 2016-ban még India volt Új-Zéland 10. legnagyobb kereskedelmi partnere, ma pedig Wellington kevesebbet exportál Indiába, mint az Egyesült Arab Emírségekbe. Új-Zéland ugyan osztja a nyugati álláspontot Ukrajna és Oroszország konfliktusa ügyében, viszont Ausztráliánál jóval kisebb támogatást nyújtott Kijevnek, ennek ellenére az Indiával való egyetértés kialakítására a kérdésben úgyszintén nem sok az esély.

Jaishankar indiai külügyminiszter ausztráliai látogatása azt bizonyította, hogy India nagy hangsúlyt fektet a Négyes országaival való együttműködés fejlesztésére, tekintve, hogy Kína felemelkedését az ázsiai és a csendes óceáni régióban mindnyájan közös kihívásként értékelik. Ugyanakkor arról nincsen szó, hogy India feladná független külpolitikáját és a nyugati elvárásokhoz igazodva Oroszországgal is megszakítaná az együttműködést. A pragmatizmus jegyében ezt az Egyesült Államoknak és partnereinek is el kell fogadnia.

Új-Zéland súlya az indiai külpolitikában Ausztráliához nem hasonlítható és annak ellenére, hogy a kapcsolatok erősítése geopolitikai, gazdasági és kulturális értelemben is hasznosnak bizonyulna jelentős előrelépés a közeljövőben aligha várható.

Az elemzést készítette: Klemensits Péter

Exit mobile version