2023. december 13-án véget ért az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményének 28. konferenciája (COP 28), amely kétségkívül történelmi jelentőségűnek nevezhető. A zárónyilatkozat elfogadását azonban a résztvevő 198 ország részéről komoly vita előzte meg, az eredményeket illetően pedig megoszlanak a vélemények. A klímaváltozás a gyors ütemben fejlődő ázsiai országokat is komolyan érinti, ezért a fejlett nyugat álláspontja mellett érdemes az ő véleményüket is megvizsgálni a kérdésben.[1]
Az eredmények
Annak ellenére, hogy már a 2021-es Glasgow-i klímacsúcson megállapodtak a szén felhasználásának fokozatos csökkentéséről, a záródokumentumba most először került bele a fosszilis üzemanyagok kérdése. A megállapodás szövege „felszólítja” az országokat, hogy „járuljanak hozzá” a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló globális erőfeszítésekhez. Ennek érdekében a lehetséges intézkedések között említi „a fosszilis tüzelőanyagokról való átállást az energiarendszerekben … a cselekvés felgyorsítását ebben a kritikus évtizedben, hogy 2050-re elérjük a nettó nullát”. Habár az Egyesült Államok és az Európai Unió is támogatta a fosszilis üzemanyagok kivezetését, a kőolajexportáló nemzetek és a legnagyobb fogyasztók ezt nem voltak hajlandóak elfogadni. Amíg a fosszilis tüzelőanyagok „kivezetése” azt jelentené, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetését teljesen leállítanák, „fokozatos leépítésük” a fosszilis tüzelőanyagok égetésének fokozatos csökkentését jelenti, anélkül, hogy célokat határoznának meg a mennyiségre és a nettó nulla kibocsátás elérésének határidejére vonatkozóan.
A megállapodás a megújuló energiaforrások kapacitásának megháromszorozását és az energiahatékonyság megduplázását is előírja 2030-ig. Ennek érdekében az egyes országoknak 2025-ig részletes alkalmazkodási terveket kell készíteniük, bizonyítva, hogy miként kívánnak megbirkózni az egyre súlyosbodó éghajlati válság jelenlegi és jövőbeli hatásaival. A megállapodás azt is elismeri, hogy a gazdag országokból több billió dollárnyi finanszírozásra van szükség a szegényebb, az éghajlatváltozás által veszélyeztetett országok számára, hogy segítsék őket az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban és a megújuló energiára való átállásban. Sikerként könyvelhető el, hogy rögtön a csúcsértekezlet első napján sikerült megállapodni a klímaváltozás által okozott károk és veszteségek kezelésére szolgáló pénzügyi alap működtetéséről kb. 400 millió dollár értékben, ami szintén példátlan a korábbi tanácskozások történetében.
Az eurázsiai országok álláspontja
Az idei COP 28-ra Oroszország tudományos anyaggal készült amelyben a tudósok szakvéleményére alapozva arra a következtetésre jutottak, hogy „A szakértői közösség és az állam egyetért abban, hogy a klímaváltozás problémájának hosszú távú megoldása csak a világ összes államának részvételével, a tudományos közösség és a közszervezetek fokozott figyelme mellett lehetséges.” Az orosz álláspont összességében a klímaváltozás kapcsán a pragmatikus, tudományos és nem politikai preferenciák és agendák alapján történő megközelítést preferálják. Nem helyeslik a nyugati nyomásgyakorlást a Globális Dél fejlettebb és fejlődő országaira, az utóbbiakkal egyetértve hangsúlyozzák, hogy pusztán a fosszilis üzemanyagok feladása nem oldja meg a klímaváltozás problémáit. Emellett Moszkva is törekszik a karbonsemlegesség megvalósítására, amelyet 2060-ra kívánnak elérni, 2050-re pedig háromszorosára szeretnék növelni a nukleáris energiatermelő kapacitást. Az orosz sajtóban kiemelik, hogy a klímaváltozás valóban a 21. század egyik legkomolyabb kihívása. A COP 28-at az orosz médiában pozitívan értékelik és eredményesnek látták, a siker záloga azonban szerintük nagyobb részben az Egyesült Arab Emírségek által javasolt anyagi befektetés volt.
A legnagyobb kőolajexportáló államok részéről a szaúdi energiaügyi miniszter, Abd al-Azíz bin Szalmán bin Abd al-Azíz Ál Szaúd herceg nyilatkozatában kijelentette, hogy egyetért a COP 28 elnökségével a konferencia végleges megállapodását illetően, hozzátéve, hogy a megállapodás nem érinti a Királyság szénhidrogén-kincseinek exportját. Hozzátette, hogy az „EAE-megállapodás” szövege alternatívákat kínál, de nem befolyásolja országa exportját vagy értékesítési képességét. A szaúdi energiaügyi miniszter elmondta, hogy országa és az Egyesült Arab Emírségek között teljes az együttműködés és a koordináció. A klímacsúcs során Szaúd-Arábia, mint az OPEC legbefolyásosabb tagja mindent megtett annak érdekében, hogy a fosszilis üzemanyagok kivezetésének elfogadását megakadályozza, ebben a kérdésben nem volt hajlandó kompromisszumra.
Az indiai politikai vezetés kitartott véleménye mellett, hogy a gazdag országoknak kellene vezetniük a globális éghajlat-változási intézkedéseket. Amint azt a tanácskozások során Bhupender Yadav környezetvédelmi miniszter is hangsúlyozta fejlődő országként nem kellene kényszeríteni Indiát arra, hogy csökkentse az energiával kapcsolatos kibocsátásait – még akkor sem, ha Kína és az Egyesült Államok után a világ harmadik legnagyobb kibocsátó országa. India mellett a Globális Dél számos más állama is azzal érvel, hogy a gazdag országoknak többet kellene tenniük, mivel az ipari forradalom óta kibocsátásukkal ők járultak hozzá nagyobb mértékben az ághajlatváltozáshoz, így nem fair, hogy ennek terhét a fejlődő országokra hárítanák.
Kínának igen nagy szerepe van az éghajlatváltozás elleni harcban, hiszen a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátója és a második legnagyobb gazdasága, aki nagymértékben függ a széntől. „Kína azt szeretné elérni, hogy a nemzetek megállapodjanak abban, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat megújuló energiával helyettesítsék” – mondta az ország klímaügyi főtisztviselője. Azonban a megbeszélések során Kína – mint a világ legnagyobb olajimportőre – kompromisszumos megoldást keresett a fosszilis tüzelőanyagokról folyó feszült vitában. Kína középutat próbál találni a végső megállapodás biztosítására és aggályait fejezte ki az olajtermelésből élő országok jövőjével kapcsolatban. Peking olyan megállapodást szeretne, amely kifejezi a fosszilis tüzelőanyagok minél gyorsabb csökkentésének szükségességét, ugyanakkor teret enged a fejlődő országoknak az energiabiztonság fenntartására és gazdaságuk növelésére. Kína határozottan támogatta a globális felhívásokat, hogy 2030-ig megháromszorozzák a megújuló energiaforrásokat, és beleegyezett a metánkibocsátás elleni küzdelembe is.
Dél-Korea új „szén-dioxid-mentes” kampányt indított az idei COP28-on, amely szerint Szöul globális vezető szerepet tölt be a dekarbonizáció terén. Dél-Korea nagymértékben támaszkodik a magas kibocsátású energiára, és az ipari ágazatoknak még hosszú utat kell megtenniük a megújuló energiaellátás növelésén. A tavaly hivatalba lépett Yoon Suk Yeol elnök alatt Szöul a nukleáris energia bővítésére összpontosított, amely népszerű a közvélemény körében, de régóta vizsgálják a biztonságával kapcsolatos aggodalmak miatt.
2020-ban Japán ambiciózus célt tűzött ki, hogy 2050-re elérje a nettó szén-dioxid-semlegességet. A szigetország jelenleg úttörő szerepet tölt be egy új energiatermelési módszerben, amelyben a szenet ammóniummal együtt égetik, ami nem termel szén-dioxidot az égés során. Japán támogatja a szén-dioxid-leválasztási, felhasználási és tárolási technológiával felszerelt széntüzelésű erőművek fejlesztését is. A szén ammóniával vagy hidrogénnel kombinálása Japán jellegzetes technológiája, de még mindig próbafázisban van, és a kereskedelmi forgalomba hozatal várhatóan éveket vesz igénybe. A kritikusok azzal érvelnek, hogy az ammónia és a hidrogén költséges alternatívák, amelyeket Japánnak importálnia kell, és biztosítania kell az ellátási láncokat. Szerintük az országnak inkább ambiciózusabb megújuló célok felé kellene orientálódnia, azonban ez Japánt egyelőre hidegen hagyja és eredeti tervére összpontosít.
Az ASEAN éves elnökségét betöltő Indonézia elkötelezett a karbonsemlegesség megvalósítása mellett, de ennek érdekében a nemzetközi együttműködést sürgette. Joko Widodo elnök nyilatkozatában kiemelte, hogy „Indonéziának több mint 1 billió dollár értékű beruházásra van szüksége ahhoz, hogy 2060-ra szén-dioxid-semlegessé váljon.” Ehhez pedig a nemzetközi szereplők támogatását kéri. Indonéziában sokan úgy látják, hogy bár a nyugati országok szeretik a klímaváltozás elleni küzdelem bajnokaiként mutatni magukat, és bár gazdasági erejüknél fogva megtehetnék, a valódi vezető szerepet nem fogják felvállalni, viselkedésük álszent, miközben örömmel keresnek bűnbakokat, jelen esetben az OPEC országokat hibáztatva.
A régió legfejlettebb államának Szingapúrnak a környezetvédelmi minisztere Grace Fu úgy értékelte a COP 28 eredményeit, hogy a megállapodás nagy előrelépést jelent a kollektív cselekvés irányába, miközben „erős jelzést küld a magánszektornak az ipar felé, és segít a beruházások tiszta energiára való átterelésében”. Ugyanakkor hozzátéve, hogy a széntüzelésű erőművekre vonatkozóan lehetett volna nagyobb az egyértelműség. Bár Szingapúr már 100 milliárd szingapúri dollárban határozta meg a tengerszint emelkedése elleni hosszú távú küzdelem árát, ez az összeg nem biztos, hogy elegendő lesz, ha a világ nem cselekszik elég gyorsan, vélekedett a miniszter.
Az elemzést készítette: Klemensits Péter
[1] A COP-ról általánosságban és a közép-ázsiai országok ezzel kapcsolatos álláspontjáról lásd a következő elemzést: COP28 és Közép-Ázsia.