Második elnöki ciklusa kezdetén Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, világméretű kereskedelmi háborút kezdeményezett olyan jelentős vámintézkedések bevezetésével, amelyek az Egyesült Államokba importált áruk szinte teljes körét érintették. A Trump-kormányzat azzal érvel, hogy a vámintézkedések előmozdítják a hazai ipari termelést és munkahelyteremtést, védelmezik a nemzetbiztonságot, valamint részben kiváltják a jövedelemadókat. A kormányzat ugyanakkor a kereskedelmi mérleg hiányát eleve károsnak tekinti, amely álláspontot a közgazdászok a kereskedelem félreértelmezéseként bírálnak.
Amíg a Trump-adminisztráció az Egyesült Államok kereskedelmi versenytársai számára – ahol és amilyen mértékben csak lehetséges – akadályokat gördít és akár ellehetetlenítő körülményeket teremt, addig szövetségeseitől azt várja el, hogy az Egyesült Államok javára könnyítéseket vezessenek be, még saját gazdasági érdekeik rovására is.
Az EU is behódolni látszott és a tárgyalások során egy asszertív, kölcsönösen előnyös helyzetre való törekvés helyett, a kereskedelmi háború elkerülését tartotta a legfontosabb céljának. Ennek eredményeként az Egyesült Államok keretkereskedelmi megállapodást kötött az Európai Unióval, 15 százalékos importvámot vetve ki a legtöbb uniós árura és ezzel elkerülve, vagy elodázva egy nagyobb kereskedelmi háborút a két szövetséges között, amelyek a globális kereskedelem közel egyharmadát teszik ki. Vannak, akik úgy értékelik a legutóbbi fejleményeken túl is, hogy Európa elvesztette korábbi gazdasági erejét és a globális versenyben már nem minősül befolyásos szereplőnek Amerikához, Kínához és a BRICS-országokhoz képest.
Joggal vetődik fel a kérdés, milyen jellegű szövetségi rendszerről beszélhetünk akkor, ha azt nem a kölcsönös előnyök feltárásának szándéka, hanem a „szövetségessel” való összeütközéstől való félelem határozza meg.
Az Al Jazeera azt fejtegető cikkében, hogy hogyan reagálnak az országok és a piacok a Trump-vámokra, rámutatott, hogy Kína szerint az amerikai protekcionizmus „minden fél érdekeit sérti”. Továbbá, „a kínai fél következetes és egyértelmű ellenállást tanúsít a vámokkal szemben” – idézve Guo Jiakun külügyminisztériumi szóvivőt. Itt érdemes megemlíteni az EU és Kína kapcsolatok közötti feszültséget is. Az EU noha Kínát partnernek tekinti a globális kihívásokban, azonban gazdasági versenytársnak az új technológiák fejlesztése terén, és rendszerszintű riválisnak Peking kormányzati rendszere és a globális ügyekre gyakorolt befolyása miatt.
E feszültségek hatása nem csupán az EU–Kína kapcsolatokban, hanem a szélesebb eurázsiai térség geopolitikai dinamikájában is érzékelhető, különösen a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében. A tagállamok – köztük Kína, Oroszország, India és Közép-Ázsia országai – a vámháborút az amerikai protekcionizmus jeleként értelmezik, amely ösztönzi a szervezeten belüli gazdasági integráció és kereskedelmi kapcsolatok mélyítését. Elemzők szerint a 2025. augusztus 30. és szeptember 1. között Tianjinban megrendezendő SCO-csúcstalálkozón kiemelt témaként szerepel majd a Trump-adminisztráció intézkedéseire adandó közös válasz, különösen az alternatív fizetési rendszerek, a vámcsökkentés a tagállamok között, valamint a stratégiai nyersanyagok közös beszerzésének kérdése. A vámháború egyúttal erősíti azokat a törekvéseket, amelyek célja a dollárfüggőség csökkentése és a szervezet geopolitikai súlyának növelése a globális kereskedelemben.
Ami Indiát illeti az Egyesült Államok kormánya bejelentette, hogy 25 százalékos új vámot vet ki az Indiából származó orosz olajimportra, ezzel az összesen kivetett vám 50 százalékra emelkedik. Augusztus elsején a kereskedelmi tárgyalásokon való megegyezés hiányában hatályba lépett a 25 százalékos vám az Indiából érkező árukkal szemben. A mostani döntés célja, hogy nyomást gyakoroljon az Oroszországgal olajkereskedelmet folytató országokra a geopolitikai feszültségek és az Oroszország ukrajnai fellépéseivel kapcsolatos szankciók közepette. A vámok azonban jelentős változásokat okozhatnak a globális olajpiacon, ami áremelkedéshez és a szállítási láncok zavaraihoz vezethet. India miniszterelnöke, Narendra Modi miniszterelnök határozottan reagált a lépésre, megismételve India elkötelezettségét a tisztességes kereskedelem iránt, és hangsúlyozva a kereskedelmi viták megoldása érdekében folytatandó párbeszéd fontosságát. India kereskedelmi stratégiája költséghatékonysági okokból magában foglalja az olaj beszerzését Oroszországból, és a vámemelés bonyolítja az ország energiaellátását. Az Egyesült Államok döntése rövid távon megterheli az USA és India közötti kapcsolatokat, amelyek hagyományosan stratégiai együttműködést jelentenek a védelem és a biztonság területén, különösen Kínával szemben, miközben persze arra is késztetheti Indiát, hogy alternatív olajforrásokat keressen. Más kérdés, hogy India számára Oroszország meghatározó partner, így saját érdekeit szem előtt tartva Újdelhi nem hajlandó engedni az amerikai nyomásnak. A Trump-kabinetnek pedig azzal is tisztában kell lennie, hogy India olyan értékes partner – nem mellesleg a BRICS tagja – amelyet nem idegeníthet el magától az Indo-csendes-óceáni régióban, ezért a folytatódó bilaterális kereskedelmi tárgyalásokon valószínűsíthető, hogy sikerül megtalálni a kompromisszumot.
A gyorselemzést készítette: Klemensits Péter, Sárkány László, Szakáli Máté