2025 az 1955 áprilisában, az indonéziai Bandungban megrendezett ázsiai–afrikai konferencia hetvenedik évfordulóját jelöli. A huszonkilenc államot és felszabadítási mozgalmat egybegyűjtő találkozó a nemzetközi kapcsolatok történetének egyik meghatározó pillanata volt: először szólaltak meg közösen a frissen függetlenné vált, illetve még gyarmati uralom alatt álló népek képviselői, hogy egy olyan globális együttélési rend vízióját fogalmazzák meg, amely az egyenlőségen, a szuverenitáson és a kölcsönös tiszteleten alapul. A konferencia nyomán kibontakozó „bandungi szellem” erkölcsi és politikai nyelvet adott ahhoz, hogy kihívást intézzenek mind a hidegháború bipoláris megosztottságával, mind pedig a gyarmati világrend mélyen beágyazott hierarchiáival szemben.
Hetven évvel később e gondolatok újra különös aktualitást nyernek egy olyan világban, amely ismét átfogó rendszerszintű átalakuláson megy keresztül. A hatalom fokozatos szétterülése, új befolyási központok felemelkedése, valamint az igazságosság és a fejlődés körüli viták újjáéledése arra késztetnek, hogy Bandungra ne pusztán történeti eseményként, hanem tartós hivatkozási keretként tekintsünk. A hetvenedik évforduló megünneplése ezért nem merül ki a múlt felidézésében: alkalmat teremt arra is, hogy újragondoljuk Bandung hozzájárulását a globális gondolkodáshoz, és megvizsgáljuk, miként élnek tovább alapelvei a többpólusúságról, a szolidaritásról és a dekoloniális megújulásról szóló kortárs diskurzusokban.
A Bandung 70 – Building the World Anew című kötet e reflexió jegyében gyűjti össze eurázsiai kutatók tanulmányait. A kötet Bandungot nem lezárt történelmi epizódként, hanem élő és folyamatosan alakuló folyamatként értelmezi. Célja annak feltárása, hogy az eredeti politikai függetlenségi és erkölcsi egyenlőségi program miként öltött testet eltérő intézményi, regionális és intellektuális kontextusokban, és e „fordítások” hogyan formálják mindmáig a globális Dél gondolkodását. A szerzők különböző tudományterületeket és módszertani megközelítéseket képviselnek, mégis közös álláspontra jutnak abban, hogy Bandung egyszerre tekinthető elemző kategóriának és normatív iránytűnek: olyan nemzetközi rendfelfogásnak, amely a párbeszédet, az autonómiát és az együttműködést helyezi előtérbe.
A kötet tanulmányai Bandung örökségét három, egymással szorosan összefüggő dimenzió mentén vizsgálják. Az első a világrend átalakulásának kérdéskörére irányul. Több írás a bandungi örökség rendszerszintű és strukturális következményeit elemzi, rámutatva arra, hogy az el nem kötelezett mozgalom kiegyensúlyozottabb nemzetközi rendszer iránti igénye miként előlegezte meg a globális politikai gazdaság későbbi változásait. Artner Annamária a mozgalom fejlesztéspolitikai víziója és a BRICS felemelkedése közötti folytonosságot tárja fel, míg Gracjan Cimek a kritikai biztonságpolitika nézőpontjából értelmezi Bandungot, és az „oszthatatlan biztonság” kortárs fogalmában a blokklogika régi kritikájának továbbélését azonosítja. E megközelítéseket egészítik ki Affabile Rifawan és szerzőtársai, akik a BRICS-et és a MIKTA-t a déli multilateralizmus eltérő, ám részben átfedő kísérleteiként elemzik, valamint Tian Huifang, aki Kína el nem kötelezettségi stratégiájának alakulását követi nyomon, bemutatva a békés együttélés öt alapelvének tartósságát a többpólusú világrendben. Együttesen e tanulmányok Bandungot a hegemón dominancián túllépő globális struktúrák újragondolásának fogalmi alapjaként értelmezik újra.
A második tematikus egység a regionális és diplomáciai szintre helyezi a hangsúlyt, feltárva, miként sajátították el és alakították tovább Bandung eszméit az ázsiai államok. Ramachandra Byrappa India példáján mutatja be az el nem kötelezettség politikájának átalakulását a mai „többirányú elköteleződés” stratégiájává, rámutatva a stratégiai autonómia iránti törekvés tartósságára. Apicha Chutipongpisit Thaiföld azon egyensúlyozási kísérleteit elemzi, amelyek során az ország az Egyesült Államokkal fennálló szövetségét és Kínával ápolt gazdasági kapcsolatait igyekszik összehangolni — a bandungi elvek pragmatikus alkalmazásának példájaként. Klemensits Péter Kambodzsa hosszú kapcsolatát rekonstruálja az el nem kötelezett mozgalommal, bemutatva, miként merítettek a kisebb államok Bandung erkölcsi tőkéjéből a külső nyomások kezeléséhez. Szakáli Máté a kortárs délkelet-ázsiai dél–dél együttműködés formáit vizsgálja, és azonosítja azokat a regionális kezdeményezéseket, amelyek intézményesítik Bandung partnerségre és kölcsönös előnyökre épülő ethoszát. Ezek az elemzések együttesen azt mutatják meg, hogy az el nem kötelezettség nem merev doktrína, hanem rugalmas stratégiai eszköztár, amelyen keresztül az államok változó történelmi feltételek mellett törekednek szuverenitásuk megőrzésére és az együttműködésre.
A harmadik tanulmánycsoport a diplomáciától az eszmetörténet és a politikai filozófia felé tágítja a perspektívát. Búr Gábor az „bandungi szellemet” Afrika politikai képzeletében helyezi el, összekapcsolva azt a dekolonizációval, a pán-afrikai gondolattal és a jelenkori kontinens-szintű integrációs törekvésekkel. Stempler Ádám Bandungot az együttélés etikai kísérleteként értelmezi, amellett érvelve, hogy az (el-)nem köteleződés fogalma nem pusztán stratégiai döntés, hanem normatív állásfoglalás a különbözőség és a párbeszéd mellett. E gondolatmenetet kiegészítve Szakáli Máté Indonézia állameszméjét, a Pancasila-t kapcsolja össze Bandung univerzalista ambícióival, azt állítva, hogy mindkettő a dekoloniális humanizmus olyan formáját képviseli, amely a kapcsolati egyenlőségre és a pluralisztikus modernitásra épül. Együttesen e tanulmányok Bandungot az alternatív globális képzeletek megalkotásának kereteként mutatják be.
A három dimenzió — a rendszerszintű, a regionális és a filozófiai — metszéspontjában a kötet tanulmányai közös felismeréshez jutnak: Bandung a posztkoloniális világ szemszögéből nézve mindmáig érvényes keretet kínál a globális rend értelmezéséhez. A szuverenitás, a kölcsönös tisztelet, a be nem avatkozás és az együttműködés alapelvei nemcsak analitikusan relevánsak, hanem normatív értelemben is meggyőzőek. Segítségükkel értelmezhetők a jelenkori hatalmi átrendeződések, és kijelölhető egy igazságosabb nemzetközi közösség iránya. A kötet arra ösztönöz, hogy e normákat újragondoljuk a mai kihívások — a gazdasági függőség, a környezeti sebezhetőség és a technológiai egyenlőtlenség — fényében.
A szerkesztők köszönetüket fejezik ki valamennyi szerzőnek a magas színvonalú tudományos munkáért, valamint azoknak az intézményeknek, amelyek hozzájárultak a kutatásokhoz és a Bandung-konferencia hetvenedik évfordulójához kapcsolódó párbeszéd fenntartásához. Az online kötet megjelentetésével az Eurázsia Központ célja az volt, hogy különböző regionális nézőpontokat hozzon párbeszédbe, és ezáltal — tudományos formában — újraalkossa azt a deliberatív szellemiséget, amely az 1955-ös bandungi konferenciát jellemezte. A tanulmányok nem kívánnak a globális Dél egységes hangjaként fellépni; sokkal inkább azt szemléltetik, milyen sokféleképpen értelmezhető és alkalmazható Bandung öröksége napjainkban. Ha a konferencia egykor a világ újjáépítésének igényével lépett fel, a frissen függetlenné vált nemzetek cselekvőképességét hangsúlyozva, e kötet azt sugallja, hogy ugyanez az igény ma is él — az igazságosságon és kölcsönösségen alapuló nemzetközi rend keresésében. Hetven év elteltével Bandung feladata továbbra is befejezetlen, ám éppen ezért figyelmet érdemlő.
A kötet innen tölthető le: