„Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj.
És az a hajós, amelyik nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint
kell forgatni a vitorláját, valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a
rakományát is.”
Orbán Viktor miniszterelnök fenti gondolataival indult útjára 2010-ben a keleti nyitás politikája. Ez a mondat nem pusztán egy külgazdasági stratégia mottója, hanem egy szemléletváltás kifejezése is volt: annak felismerése, hogy a 21. század világgazdasági erőviszonyai átrendeződnek, és Magyarországnak a nyugati szövetségi rendszer megtartása mellett aktívan nyitnia kell a keleti világ felé.
Az idén ünnepeljük a keleti nyitás tizenötödik évfordulóját, ebből a távlatból már pontosan értékelhető, hogy a magyar diplomácia és külgazdasági politika milyen eredményeket tudott elérni, és merre tart ebben a gyorsan változó nemzetközi környezetben. E kötet célja, hogy átfogó képet adjon a folyamatokról, amelyek Magyarország és a keleti országok kapcsolatát jellemzik: gazdasági, kereskedelmi, befektetési, pénzügyi, kulturális és oktatási dimenziókban. Ennek kapcsán felkértük a magyar kormány illetékes intézményeinek vezetőit, a Magyarországra akkreditált nagyköveteket és a magyar misszióvezetőket, hogy első kézből osszák meg tapasztalataikat, hiszen ők azok, akik művelik és testközelből látják a keleti nyitás politikáját. Nagy megtiszteltetés, hogy harminckét nagykövet és hat állami vezető járult hozzá e kötethez, ezzel is bizonyítva, hogy a keleti nyitás politikája valóban közös munka, amelyet Magyarország partnerei is alakítanak és értelmeznek.
Számomra ez a kötet nem csupán szerkesztői feladat, hanem személyes ügy is, ugyanis immáron két évtizede foglalkozom Kínával és Ázsiával: kínai nyelven végeztem felsőoktatási tanulmányaimat Sanghajban, bejártam egész Ázsiát sanghaji misszióvezetőként, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökének főtanácsadójaként és az Eurázsia Központ igazgatójaként én is testközelből láthattam, építhettem, tanulmányozhattam a keleti nyitás politikát. Sanghaji főkonzulként számos gazdasági, kulturális és oktatási együttműködésben vehettem részt, majd az MNB csapatával további új pénzügyi, tudományos és kulturális programmal támogathattuk a Keleti nyitás politikát. Majd az Eurázsia Központ létrehozásával a régió gazdasági felemelkedését, innovációs és technológiai eredményeit kutattuk – mindezt azzal a céllal, hogy Magyarország javát szolgáljuk. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy idézve Orbán Viktor miniszterelnököt – a „keleti nyitás atyamesterei”, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, továbbá Matolcsy György jegybankelnök munkáját segíthettem, támogathattam. De miért fontos a keleti nyitás?
Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök idézetéből láthatjuk, a világgazdaság szele megváltozott, a világgazdaság gravitációs súlypontja újra keletre tart, ezáltal a világban egy nagy átrendeződés zajlik, a világrend változóban van. A 15. században
kezdődő nagy földrajzi felfedezésekig és a gyarmatosításig Kína és India adta a világgazdaság ötven-hatvan százalékát, majd a nyugati világ térnyerésével és a nyugati nulla végösszegű terjeszkedésből kifolyólag a különböző civilizációk és kultúrák gazdaságilag hanyatlani kezdtek. Az elmúlt ötszáz évben a Nyugat által hegemon hatalomként uralt világrendet éltük, amelyben a Nyugat osztotta a lapokat. A 20. században azonban az ázsiai országok, függetlenségük elnyerésével, a saját útjukat járva gazdaságilag felemelkedtek. Kína gazdasági csodát hajtott végre az elmúlt negyven-negyvenöt évben, a dél-ázsiai kis tigrisek – Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea – kimagasló eredményeket értek el, de Japán, India is megtalálta a saját fejlődési modelljét, emellett a közel-keleti országok is egyre nagyobb vagyonra tettek szert a nyersanyagoknak köszönhetően. A 2000-es évek elején már érzékelhető volt a változás, de a 2008-as világgazdasági válság az Amerikai Egyesült Államokból indulva Európán keresztül mindenkire nagy hatással volt. A válságból való kilábalásra azonban nem a Nyugat, hanem a távol-keleti országok, közülük is Kína adta a megoldást. Kína 2011-re már a világgazdaság második legnagyobb országa lett, de ugyanígy jön fel a többi ázsiai ország is. Az előrejelzések szerint 2050-re Kína less az első, India a második és az USA után Indonézia a negyedik, de Oroszország (6.), Japán (8.), Törökország (11.), Szaúd-Arábia (13.), Pakisztán (16.), Irán (17.), Dél-Korea (18.), Fülöp-szigetek (19.) és Vietnám (20.) is benne lesz a világ húsz legerősebb gazdaságában. Tehát a világgazdaság gravitációs súlypontja visszatér Ázsiába.
Az ázsiai országok gazdasági felemelkedése azt is jelenti, hogy egyre több ázsiai vállalat is megjelenik Európában, Magyarországon – ez egy természetes gazdasági folyamat, ami új lehetőségeket, ugyanakkor új kihívásokat is hoz. A kérdés: hogyan tudjuk kihasználni ezeket a lehetőségeket a nemzeti érdek szolgálatában?
A magyar kormány időben, immáron tizenöt éve, hogy felfigyelt ezen változásokra, és a keleti nyitás politikával megnyitotta a kapuit kelet felé. De ez sosem jelentette azt – ahogy ezt próbálják félremagyarázni sokan –, hogy a keleti nyitással leválunk a Nyugatról. „Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj”, azaz Magyarország továbbra is nyugati szövetségi rendszerben működik, ugyanakkor tudatosan törekszik arra, hogy külgazdasági és diplomáciai kapcsolatait diverzifikálja. A „nyugati zászló” mellett „keleti szelet” is befog a vitorlájába.
A keleti nyitás tizenöt évében az eredmények kézzelfoghatóak: hazánkban az elmúlt években ázsiai országok álltak a külföldi működőtőke-befektetés volumenének dobogóján, a nyugati gazdasági túlsúly helyét kiegyensúlyozottabb szerkezet váltotta fel. A keleti nyitás politikának köszönhetően egyre több gazdasági, pénzügyi, mezőgazdasági, logisztikai, technológiai, tudományos, oktatási, turisztikai, egészségipari – és még hosszan sorolhatnám – területen alakultak ki együttműködések az ázsiai országokkal, aminek köszönhetően Magyarország gazdaságilag és diplomáciailag is sokat profitál a változó világrendből.
A keleti nyitás tizenöt éve bebizonyította: Magyarország képes felismerni és követni a globális trendeket, sőt aktívan alakítani saját helyét a változó világrendben. Ez a kötet – a nagykövetek és misszióvezetők írásain keresztül – egyszerre ad számvetést és jövőképet. De nem is szaporítom tovább a szót, nagy tisztelettel és hálával „adom át” a tollat a Nagykövet Asszonyoknak és Uraknak, akik mindannyian saját nézőpontjukból világítják meg a keleti nyitás történetét, jelentőségét és jövőbeli lehetőségeit.
Horváth Levente
az Eurázsia Központ igazgatója, volt sanghaji főkonzul
A kötet a „Letöltés” gombra kattintva érhető el: