Úgy tűnik, hogy a Srí Lanka-i gazdaság lesz az első áldozata az ukrajnai háború kitörése után kialakult globális energia- és élelmiszerválságnak. 2022. július 5-én Ranil Wickremesinghe Srí Lanka-i miniszterelnök elismerte, hogy az állam csődközelbe jutott, az ezt követő tiltakozások következtében pedig nem csupán a kormány, de a 2019-ben hivatalba lépett elnök, Gotabaya Rajapaksa is lemondásra kényszerült. Az ország legsúlyosabb problémája a külföldi adósság megnövekedése, amelyet a koronavírus járvány, majd pedig az orosz-ukrán háború következményei tovább súlyosbítottak. A politikai stabilitás ugyan egy a pártok támogatását bíró kabinet létrejöttével helyreállíthatónak tűnik, a gazdasági helyzet azonban ennél bonyolultabb. Kiutat csupán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott hitel jelenthet, melynek azonban megszorításokat jelentő feltételei vannak, ráadásul ez sem jelent azonnali megoldást az állam és a lakosság problémáira.
Valójában Srí Lankán egy kettős válságnak lehetünk a tanúi. Az első a devizaválság, hiszen az ország devizatartalékai a folyamatban lévő pandémia és az utazási korlátozások miatt összeomló turizmus bevételeinek elmaradása miatt jelentősen megfogyatkoztak, de ebben közrejátszott a fogyasztói bizalom meggyengülése és a gazdaság állapota körüli jelentős bizonytalanság is. A második az adósságválság, mivel Srí Lanka képtelen visszafizetni a nemzetközi piacról felvett hiteleket. Habár a Rajapaksa adminisztráció kétségkívül komoly felelősséggel bír a kialakult helyzet miatt (korrupció, neoliberális gazdaságpolitika), összességében a gazdaság strukturális problémái, amelyet csak fokozott a populista makroökonómiai politika, már évek óta előrevetítették a hasonló válság kialakulását.
A Srí Lanka-i rúpia leértékelődése (májusra a dollárhoz viszonyítva 44%-os volt az értékvesztés), a hiperinfláció (júniusban már elérte a 54,6%-ot), az üzemanyagok, élelmiszerek és a gyógyszerek hiánya egyúttal a politikai vezetéssel szembeni elégedetlenséget is előidézte, amely elvezetett a széleskörű tiltakozásokhoz, majd pedig az elnök és a miniszterelnök lemondásához.
A külfölddel szembeni eladósodást érdemes közelebbről is megvizsgálni, hiszen a nyugati média igyekszik kihangsúlyozni a Kínával szembeni adósságállományt, sőt Hambantota kikötő esete miatt már egyenesen a kínai adósságcsapda mintapéldájaként emlegetik az országot. Az amerikai és kínai szakértők szerint Kína katonai bázist is kiépíthet magának Srí Lankán, ami beleillik a gyöngyfüzér elméletbe, aminek a lényege, hogy Dél-Ázsia partjai mentén Peking katonai bázisok létesítését tervezi India stratégiai korlátozása érdekében. Tény, hogy a 2017 júliusában megkötött megállapodás keretében – miután Srí Lanka képtelennek bizonyult a Kínával szembeni adósság törlesztésére – A China Merchant Port vállalat a kikötőben 70%-os részesedést szerzett, továbbá 99 éves bérleti szerződést írt alá annak üzemeltetésére vonatkozóan. Viszont összességében megállapítható, hogy Hambantota esetében a kínai adósságcsapdára vonatkozó állítás inkább mítosz , hiszen a projekt érdemben nem járult hozzá a szigetország eladósodásához – ami alapvetően a Rajapaksa kabinet felelőtlen gazdaságpolitikájának tudható be. A kínai kormány ugyanakkor nem használta ki a szigetország válságát, inkább segített kezelni a helyzetet a kormány likviditási problémáinak enyhítésével. Hambantota kikötőjének katonai jelentősége sem igazolható, ezzel szemben sokkal fontosabbak a China Merchants Port gazdasági érdekei.
Ha megnézzük Srí Lanka jelenlegi külföldi adósságállományának alakulását, itt sem a Kínával szembeni eladósodás a legnagyobb probléma. Az ország teljes adóssága 51 milliárd dollár, viszont Srí Lankának 7 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudja adósságkötelezettségeit az év hátralévő részében, miközben a devizatartalékok összesen 1,7 milliárd dollárt tesznek ki.
Az arányokat tekintve megállapítható, hogy az adósság 81%-a az amerikai és európai pénzügyi intézetekkel szemben áll fönn, Kína csupán az adósságállomány 10%-át birtokolja. Az Ázsiai Fejlesztési Bank és a Világbank az adósság 13, illetve 9%-át birtokolja, miközben Japán részesedése is 10%. Nem mellékes, hogy 2019 végén Srí Lanka külföldi adósságának kevesebb mint 5%-a volt kínai jüanban denominálva. Ezzel szemben közel kétharmada, 64,6%-a amerikai dollárban állt fenn, további 14,4%-a IMF különleges lehívási jogokban (SDR), több mint 10%-a pedig japán jenben. Valójában – amint azt mostanra számos amerikai kutató is beismerte – nem létezik „kínai adósságcsapda”, a nyugati, indiai, valamint a japán médiában megjelenő narratívák pedig beillenek abba a geopolitikai küzdelembe, amit az érintett országok vívnak a térségben Kínával szemben.
Ezt a feltételezést támasztja alá, az az indiai elképzelés is, melynek értelmében a Srí Lanka-i válság India számára megfelelő alkalom, hogy Kínával szemben megerősítse befolyását a térségben, egyúttal visszaállítsa egykori dominanciáját az országban. Valójában a „Szomszédság az első” stratégia jegyében 2022 nyaráig India 3,8 milliárd dollár támogatást nyújtott Srí Lankának. Persze az is igaz, hogy India korántsem szeretné a legfőbb hitelező szerepét magára vállalni, ezért a Srí Lanka-i kormánynak az IMF-fel folyó tárgyalásait örömmel támogatja.
Az Egyesült Államok dominálta nemzetközi pénzügyi intézményektől (pl. az IMF) felvett kölcsönöknek viszont komoly feltételei vannak, amelyek a segítségért cserébe az érintett országtól alapvető gazdasági reformok, megszorítások bevezetését várja el az adósság fenntarthatósága érdekében. Éppen ezért nem meglepő, hogy a tárgyalások június végén a nemzetközi szervezet képviselői és a Srí Lanka-i kormány között eredménytelenül záródtak. Annak ellenére, hogy manapság Kína és a többi hitelező nem zárkózik el a hitelek átstrukturálásától, ráadásul az újabb hitelek esetében India, Kína, Japán és Oroszország mint az IMF-fel szembeni alternatíva is felmerült, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy hosszú távon Srí Lanka stabilizációja – amely a gazdaság teljesen új alapokra való helyezését is megköveteli – mégiscsak az IMF segítségével valósul meg.
Srí Lanka esete jól példázza azoknak a harmadik világbeli államoknak a helyzetét, akik különféle okoknál fogva nem rendelkeztek stabil gazdasági háttérrel, már a pandémia kirobbanását megelőzően sem, sorsuk jobbra fordulását pedig a külföldi hitelektől várták, miközben az alapvető reformokat halogatták. A szigetország esetében a Covid-19, majd pedig az orosz-ukrán háború következményei viszont már túl soknak bizonyultak, a gazdasági összeomlást a politikai zűrzavar követte. Rajapaksa elnök lemondása megteremtette a lehetőségét egy nemzeti konszenzuson alapuló új politikai vezetés hivatalba lépésének, de a gyors gazdasági talpraállásnak számos akadálya van. Srí Lanka eladósodása kapcsán persze azt sem szabad elfelejteni, hogy messze nem a „kínai adósságcsapda” jelenti a gondot, sokkal inkább a Nyugattal szembeni óriási adósságállomány, amellyel szemben a kiszolgáltatottságot tovább növelheti az IMF-től való további hitelfelvétel is, más kérdés persze, hogy jelen állapotok között a szigetország nem nagyon választhat, kénytelen megragadni minden elfogadható alternatívát.
Az elemzést készítette: Klemensitst Péter