Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának Lódzi ülésén találkozott Magyarország és Örményország külügyminisztere 2022. december 1-én. A találkozón Ararat Mirzoyan és Szíjártó Péter kiemelte a két nép közötti mély kulturális kapcsolatokat, valamint a két ország közötti kapcsolatok javításának fontosságát. A felek megállapodtak a teljes értékű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, valamint kifejezték azon szándékukat, hogy új, a kölcsönös bizalomra és a nemzetközi jog tiszteletére épülő, fejezetet nyitnak az örmény-magyar kapcsolatokban. A kapcsolatok megújítása első lépéseként a két ország kormánya abban állapodott, hogy nem rezidens nagyköveteket nevez ki a kapcsolatok fejlesztése lehetőségeinek feltárása érdekében. Az együttműködés elsősorban a kereskedelmet, oktatást, kultúrát és turizmust érintő területekre vonatkozna.
A Magyarország és -Örményország között a diplomáciai kapcsolat 1992. március 30-án jött létre, amiben jelentős szerepet játszott a magyarországi örmény diaszpóra. A két ország vezetői, külügyminiszterei rendszeres látogatásokat intéztek, 2000-ben pedig „Örményország-Magyarország Egyesület” alakult Jerevánban. 2012-ben azonban Jereván felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, amikor is Budapest kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Sahib Safarovot, aki addig Magyarországon töltötte életfogytig tartó börtönbüntetését amiért 2004-ben egy baltával megölte Gurgen Margaryan örmény katonatársát, akivel a NATO békepartnerségi programja keretében Magyarországon tanult. Safarovot 2007-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre. Kiadatása után Azerbajdzsánban kellett volna tovább töltenie büntetését, ehelyett azonban rehabilitálták és nemzeti hősként ünnepelték. A esemény nagy felháborodást keltett Jerevánban.
A diplomáciai kapcsolatok megszakítása azonban nem azt jelentette, hogy a két ország között minden viszony megszakadt. A két ország közötti kulturális együttműködés továbbra is fennmaradt. Örményország 2009-óta tagja a Keleti Partnerség programnak, mindemellett az EU Társulási Megállapodást nem írta alá az Eurázsia Gazdasági Unióhoz való csatlakozás miatt. Ennek ellenére Örményország nem mondott le az Európai Unióval meglévő kapcsolatai fejlesztéséről. A Keleti Partnerség keretén belül Magyarország és Örményország között folyamatos volt az együttműködés a szakítás után is.
A két ország között a diplomáciai kapcsolatok megújításának lehetősége már az elmúlt év során is megmutatkozott. A kapcsolatok helyreállítását egy éves felfokozott diplomáciai tevékenység előzte meg Jereván és Budapest között. A magyar kormány 2021 decemberében közvetített Örményország és Azerbajdzsán között, hogy felügyelje az előző hónapban lezajlott összecsapások következtében fogva tartott öt örmény katona hazatérését. A katonák hazaszállításának napján Magyarország bejelentette, hogy 100 000 dózis koronavírus vakcinát adományoz Örményországnak. 2022 februárjában magyar delegáció érkezett Jerevánba az örmény és a magyar nép közötti kapcsolatok mélyítése érdekében. A vizit során együttműködési megállapodás született a két ország közötti jövőbeli kapcsolata alapjai megteremtése reményében a jereváni Gurgen Margaryan iskola és a Máriaremete Hidegúti ökumenikus iskola között. Emellett Semjén Zsolt és Azbej Trisztán az Armenpressnek adott interjújában a magyar és az örmény népek közötti kötelékére helyezte a hangsúlyt, amely alapját közös keresztény hit, a kulturális, oktatási együttműködés és nem utolsó sorban a magyarországi örmény közösség biztosítja. Mindez pedig erősebb a diplomáciai kapcsolatoknál is. Az interjúban komoly hangsúlyt kapott a keresztény örmény közösségek támogatása Szíriában is. 2022 november 2-án az Örmény Katolikus Egyház pátriárkája, XXI. Raphael Bedros pedig a Szent Kereszt Hálaéremmel tüntette ki Orbán Viktort, hivatkozva a miniszterelnök „feltétel nélküli elkötelezettségére a keresztények, életük védelme, erkölcsi és társadalmi értékeik megőrzése mellett”. 2022 novemberében pedig Paruyr Hovhannisyan külügyminiszter-helyettes fejezte ki optimizmusát a magyar-örmény diplomáciai kapcsolatok visszaállításában az örmény Nemzetgyűlés bizottsági meghallgatásán.
A 2022 december 1-én történt bejelentést tehát aktív előkészítő munka előzte meg. Jereván és Budapest fokozatosan készítette elő a kapcsolatok újraindítását amely első sorban az örmény fél számára volt kihívás a Safarov ügy kapcsán. Örményország katonai veresége után felülvizsgálta nemzetközi kapcsolatait és úgy tűnik készen áll arra, hogy kilépjen az izolációból Budapest kapcsán. Jereván számára fontosak a jó kapcsolatok fenntartása az EU egészével és tagállamaival. Magyarország keleti nyitás politikájának köszönhetően jó kapcsolatokat ápol a Türk Tanács országaival, így Azerbajdzsánnal is, ugyanakkor keresztény alapokon Örményországgal is megvan a közös kapcsolódási pont. Ebből kifolyólag fontos közvetítő lehet Örményország számára mind az EU mind Azerbajdzsán felé, Budapest pedig újabb, vagy inkább ismét hivatalos, partnerre tesz szert a Kaukázuson és az Európai Gazdasági Unión belül.
Az elemzést készítette: Seremet Sándor