Eurázsia Központ Elemzések 2023/46.-Okos mezőgazdaság Kínában

Az elemzést készítette: Zoltai Alexandra

Absztrakt

A népesség rohamos növekedésével, a termőföld fokozatos csökkenésével és az urbanizáció felgyorsulásával a mezőgazdaság egyre komolyabb kihívásokkal néz szembe. A kínai döntéshozók ezért igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a kínai mezőgazdasági ágazat jövőjére, és belátták, hogy ez a mezőgazdasági modernizációban rejlik, a mezőgazdasági modernizáció előmozdítása pedig a technológia fejlesztésében győkerezik. Kínában már több termelő is átállt az intelligens mezőgazdaságra és nagyon sok új okosfarm nyílt Kína szerte. 2020-ban a kínai intelligens mezőgazdasági ipar becslések szerint több mint 62 milliárd jüan értékű volt.

Kulcsszavak: MI, Kína, mezőgazdaság, automatizáció

A teljes elemzés a Letöltés gombra kattintva érhető el:

Közzétéve: Zoltai Alexandra

Zoltai Alexandra egyetemi alapszakos tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte mongol nyelv és kultúra szakán, kínai nyelv és kultúra minorral. Mesterszakos kitüntetéses diplomáját 2017-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapest Corvinus Egyetem által közösen indított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakán. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem geopolitikai PhD programjának harmadéves hallgatója. Fő kutatási témája Kína biztonság- és geopolitikai helyzete, ezen belül is Kína 21. századi tengeri ambíciói, vagyis stratégiai célok az Új Selyemút tengeri szakaszain geopolitikai és biztonságpolitikai szempontból.

Vélemény, hozzászólás?

Discover more from Eurasia Center

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading