Absztrakt
A különösen a 2025. május 28-a óta a kambodzsai–thai szárazföldi határon történt halálos kimenetelű fegyveres összecsapások ismét intenzív szakaszba léptették a régóta húzódó kambodzsai–thai területi vitát, annak ellenére, hogy a felek 2024-ben stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá. A történelmi precedensek és a közelmúltbeli feszültségek is arra világítanak rá, hogy a hivatalos együttműködés ellenére továbbra is hiányzik a valódi stratégiai bizalom a szomszédos államok között. Kambodzsa júniusban az ENSZ Nemzetközi Bíróságához (ICJ) fordult négy vitatott hovatartozású terület ügyében, hivatkozva a gyarmati korban megkötött szerződésekre és térképekre. Ez a lépés többoldalú jogi rendezésre irányul, ám Thaiföld inkább a kétoldalú diplomáciai tárgyalásokban és a katonai nyomásgyakorlásban érdekelt. A fenntartható államközi béke kulcsát az jelentheti, ha sikerül a határvitákat elkülöníteni az olyan kooperációs területektől, mint a gazdasági együttműködés vagy a kulturális csereprogramok. A bizalom újraépítését a közös fejlesztési projektek – például határ menti infrastruktúra vagy energiapartnerségek – segíthetik, mert lehetővé teszik, hogy a mindennapi együttélés tapasztalati alapokon nyugvó pozitív vívmányai érvényesüljenek.
Kulcsszavak: Kambodzsa, Thaiföld, határvita, összecsapás, belpolitika, nacionalizmus, nemzetközi jog, ASEAN
Abstract
Since the fatal armed clashes that erupted along the Cambodian–Thai land border on 28 May 2025, the long-standing territorial dispute between the two countries has entered a renewed and increasingly intense phase — despite the signing of a strategic partnership agreement in 2024. Both historical precedents and recent tensions highlight the persistent lack of genuine strategic trust between the neighbouring states, notwithstanding the formalised cooperation. In June, Cambodia submitted a case to the International Court of Justice (ICJ) concerning four disputed territories, invoking colonial-era treaties and maps as legal grounds. This move aims at a multilateral legal resolution; however, Thailand remains more inclined toward bilateral diplomatic negotiations and the use of military pressure. The key to a sustainable interstate peace may lie in the separation of contentious border issues from areas of functional cooperation such as economic collaboration or cultural exchange. The rebuilding of trust could be facilitated through joint development initiatives — including cross-border infrastructure projects or energy partnerships — which allow the tangible benefits of everyday coexistence to take root on a shared experiential basis.
Keywords: Cambodia, Thailand, border dispute, clash, domestic politics, nationalism, international law, ASEAN
A thai–kambodzsai történelmi határvita és a legújabb szikrák
A mai fegyveres konfliktus nem egy elszigetelt, újonnan kialakult nézeteltérés eredménye, hanem egy több mint száz évre visszanyúló területi vita legújabb fejezete. A két ország közötti határvonalak kijelölése még a francia gyarmati uralom idején történt, amikor a mai Kambodzsa területe a francia Indokínai Unió (1887-1941) részét képezte. A gyarmati korszakban megrajzolt határvonalak több ponton is vitatottak maradtak, s ezek a kérdések rendezetlensége azóta is terheli a kambodzsai–thai kétoldalú kapcsolatokat.
A konfliktus 2008-ban öltött hivatalosan is ellenséges jelleget, amikor Kambodzsa kísérletet tett arra, hogy az egyik, a vitatott határövezetben fekvő, 11. századi templomot – a Preah Vihear szentélyt – felvetesse az UNESCO világörökségi listájára. Ez a lépés heves tiltakozást váltott ki Thaiföld részéről, amely attól tartott, hogy a világörökségi státusz megerősítené Kambodzsa területi igényét.
Az azóta eltelt évek során a feszültségek időről időre megnyilvánultak, és a szórványos határincidensek során katonák és civilek mindkét oldalon egyaránt életüket vesztették. Az egyik legutóbbi trendfordulópont 2025 májusában következett be, amikor egy kambodzsai katona esett el egy határmenti fegyveres összecsapásban. Az incidens látványosan a nyilvános közpolitikai térbe helyezte azokat a mély bizalmatlansági rétegeket, amelyeket a gyarmati korból örökölt szárazföldi és tengeri területi viták mellett a kulturális örökség körüli versengés és a nacionalizmusok is táplálnak.
2025. május 28: új határvillongás mélyíti a thai–kambodzsai feszültséget
A 2025. májusi, a „Smaragd Háromszög” térségében bekövetkezett fegyveres összecsapás Kambodzsa és Thaiföld között akut politikai és katonai feszültséggel terhelte felül a két ország viszonyát – épp akkor, amikor a felek alig több mint egy éve, 2024 februárjában stratégiai partnerségi szintre emelték kapcsolataikat. A kétoldalú diplomáciai kapcsolatok ezen formális megerősítését követő hat hónapban valószínűnek látszott egy valóban szívélyesebb reláció megszületése. Ennek hátterében az elitszintű családi kapcsolatok is szerepet játszottak: Paetongtarn Shinawatra miniszterelnöki beiktatása (2024. augusztus 16.), akinek édesapja, Thaksin Shinawatra korábbi thaiföldi miniszterelnök (2001-2006), szoros és személyes kapcsolatot ápol a jelenlegi kambodzsai kormányfő Hun Manet (2023-) apjával, Hun Sennel, a kambodzsai Szenátus elnökével, volt miniszterelnökkel (1985-1993, 1998-2023).
Ezen politikai forgatókönyv azonban hamar kikerült a politikai realitás teréből. 2025. május 28-án a kambodzsai és thai hadsereg ugyanis tűzpárbajba keveredett Mom Bei térségében, amelyben egy kambodzsai katona életét vesztette. Az incidens óta a két ország katonai és diplomáciai patthelyzetbe került, miközben a kétoldalú kapcsolatok szintje és minősége a 2008 és 2011 közötti Preah Vihear templom miatti vita óta nem látott mélypontra süllyed: mindkét fél csapatokat vezényelt a határtérségbe, miközben kölcsönös interakciókorlátozó intézkedéseket hoztak. Kambodzsa többek között betiltotta a thaiföldi élelmiszerek – például gyümölcsök és zöldségek – importját, valamint leállította az onnan származó energia- és internetszolgáltatások átvételét; Thaiföld pedig lezárta a szárazföldi határátkelők többségét. A katonai jelenlét fokozása, az ellátási láncok tudatos megszakítása, valamint a diplomáciai párbeszéd elapadása egyértelműen célzott nyomásgyakorlásként értelmezhetők. Ezenfelül Kambodzsa 2025. június 15-én az ENSZ Nemzetközi Bíróságához (ICJ) fordult, kérve annak döntését négy, érzékeny státuszú terület – a Tamone Thom, Tamone Touch és Ta Krabey templomok, valamint Mom Bei térség – szuverenitásáról.
Thaiföld úgy véli Kambodzsa ICJ-hez benyújtott keresete sérti a „jó szomszédi viszony szellemét”, és csupán arra irányul, hogy kihasználja Thaiföld belpolitikai megosztottságát – különösen annak fényében, hogy Paetongtarn miniszterelnököt a thai Alkotmánybíróság felfüggesztette hivatalából egy kiszivárogtatott, politikai válságot okozó telefonbeszélgetés miatt, amelyet Hun Sennel folytatott. Ugyanakkor a „jó szomszédság” hangoztatása némileg ellentmondásos, tekintve, hogy Thaiföld 2025. június 7-én egyoldalúan kezdte meg a határátkelők lezárását – amelyre Kambodzsa válaszul hasonló lépéseket tett.
Mindeközben a katonai és diplomáciai patthelyzet fennmaradása tovább növelte a fegyveres konfrontáció esélyét, és csökkentette a békés rendezés lehetőségét, jelezve, hogy a területi vita újra intenzív szakaszba lép – olyanba, amely nemcsak a két ország stabilitására, hanem a délkelet-ázsiai térség biztonsági és integrációs normáinak hitelességére is kihathat.
Összecsapások a határ mentén 2025. július 24-én
Július 24-én a két ország határvidékének legalább hat térségében ismét nyílt fegyveres összecsapásokra került sor, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. A thaiföldi hatóságok közlése szerint legalább tizenkét thai állampolgár – túlnyomó többségük civil – vesztette életét a harcok első napján. A kambodzsai oldalon legalább egy civil esett áldozatul az összetűzéseknek.
A szerdán a határ mentén Chong Bok térségében bekövetkezett aknarobbanás, amelyben öt thaiföldi katona megsérült, szolgált a csütörtöki összecsapások közvetlen kiváltó okaként. A történtek nyomán Thaiföld visszarendelte kambodzsai nagykövetét, egyúttal felszólította Kambodzsa diplomáciai képviselőjét az ország elhagyására. A felek mindazonáltal egymást teszik felelőssé a konfliktus másnapi eszkalációjáért, noha a thaiföldi és a kambodzsai hatóságok jelentősen eltérő beszámolókkal szolgálnak a csütörtök reggeli határincidensről – amely az utóbbi évtized egyik legsúlyosabb fegyveres konfrontációjához vezetett a két ország között.
A thai hadsereg hivatalos álláspontja szerint helyi idő szerint 07:30-kor a kambodzsai hadsereg drónokat vetett be a határ közelében állomásozó thai csapatok megfigyelésére a Ta Moan templomnál. Nem sokkal később kambodzsai katonák – kézi páncéltörő rakétákkal felfegyverkezve – gyülekeztek a térségben. A thai katonák megkísérelték a szóbeli kommunikációt, kiáltásokkal próbálva tárgyalásra bírni a kambodzsaiakat, ám ez nem vezetett eredményre. A thai hadsereg szóvivője szerint végül 08:20 körül a kambodzsai katonák tüzet nyitottak, amelyre a thai fél viszonozta a támadást.
Thaiföld azt is állítja, hogy Kambodzsa nehézfegyverzetet – többek között BM-21-es rakétavetőket és tüzérségi eszközöket – vetett be, amelyek lakóházakat, közintézményeket, köztük egy kórházat és egy benzinkutat rongáltak meg a thai oldalon.
Ezzel szemben a kambodzsai narratíva szerint a konfliktust a thai fél provokálta ki: a Kambodzsai Védelmi Minisztérium szóvivője szerint már 06:30 körül megsértették a korábban megkötött határegyezményt azzal, hogy thai katonák megközelítették az egyik határ menti, khmer–hindu eredetű templomot, és szögesdrótot telepítettek köré. Kambodzsa állítása szerint ezt követően 07:00 után a thai fél is drónt vetett be, majd 08:30 körül figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. Phnom Penh hozzátette: 08:46-kor a thai csapatok „megelőző jelleggel” nyitottak tüzet a kambodzsai katonákra, akik ennek következtében önvédelemből voltak kénytelenek válaszcsapást indítani. A kambodzsai fél továbbá azzal is vádolja Thaiföldet, hogy aránytalan katonai túlerőt vetett be, beleértve légicsapásokat és nehézfegyvereket is, amelyek szuverén kambodzsai területeket értek.
A történtek újfent rávilágítanak arra, hogy a térségben a politikai és katonai feszültségek továbbra is törékeny egyensúlyt alkotnak, amelyet akár kisebb provokációk is könnyedén nyílt összecsapásba sodorhatnak. A kölcsönös vádaskodás pedig nem csupán a helyzet tisztázását nehezíti meg, hanem az esetleges gyors diplomáciai rendezés esélyeit is csökkenti, akárcsak a tartós stratégiai bizalmatlanság a két ország között. A jelenlegi krízis jóllehet különösen kényesnek tekinthető, mivel mind Thaiföldön, mind Kambodzsában hiányzik az a politikai vezetői erő és legitimitás, amely képes lenne határozottan, de higgadtan feszültséget csökkenteni.
A stratégiai bizalmatlanság, mint állandó feszültségforrás
Egyes elemzők szerint Kambodzsa területi határozottsága mögött belpolitikai szándékok húzódnak meg: a figyelem elterelése a gazdasági nehézségekről. Mások Kína szerepét hangsúlyozzák, különösen a kambodzsai hadsereg modernizációjában játszott szerepe miatt. Ezek az értelmezések azonban gyakran figyelmen kívül hagyják Thaiföld saját gazdasági nehézségeit, illetve Pekinggel az utóbbi évtizedben elmélyülő védelmi együttműködését, amely a 2014-es katonai puccs óta folyamatosan erősödik.
Kambodzsa előnyös nemzetközi jogi pozíciója és a határvitákban szerzett diplomáciai tapasztalatai is indokolják, hogy a konfliktusokat elsősorban nemzetközi fórumokon kívánja rendezni. Jogérvelése alapját az 1907-es francia–sziámi szerződés képezi, amelynek értelmében Sziám – a mai Thaiföld – lemondott a korábbi khmer területekről (Battambang, Siem Reap és Sisophon) a francia protektorátus, Kambodzsa javára, cserébe Trat és Dan Sai régiókért.
A két ország 2000-ben aláírt szándéknyilatkozata a szárazföldi határ közös felméréséről és kijelöléséről kimondja, hogy a határvonal meghatározása az 1907-es szerződéshez csatolt térképek alapján történik. A 73, gyarmati időkből származó határjel eddig mintegy kétharmadát sikerült közösen azonosítani. A fennmaradó vitás határszakaszok részben abból erednek, hogy míg Kambodzsa az 1:200 000-es méretarányú francia térképet tekinti érvényesnek, Thaiföld saját, egyoldalúan készített 1:50 000-es méretarányú térképre hivatkozik.
A 2008–2011 közötti határkonfliktus során Kambodzsa azt is megtapasztalta, hogy a kétoldalú tárgyalások és az ASEAN keretein belüli konfliktuskezelés korlátozott hatékonyságú. Éppen ezért törekszik most arra, hogy a négy legérzékenyebb terület ügyében nemzetközi jogi ítélet szülessen, miközben a többi vitás kérdést továbbra is kétoldalú mechanizmusokon keresztül (például a 2000-es szándéknyilatkozat, a Közös Határbizottság vagy a Regionális Határbizottság keretében) kívánja kezelni.
Egy kedvező ICJ-ítélet megerősítené Hun Manet és a Kambodzsai Néppárt hazai népszerűségét. De még egy részleges siker vagy kompromisszumos döntés is segítené a kormányzat nemzetközi jog iránti elkötelezettségének demonstrálását – különösen annak fényében, hogy Kambodzsa az ENSZ-ben következetesen elítélte Oroszország 2022-es ukrajnai invázióját, és a gázai tűzszünetet támogató állásfoglalások mellett szavazott.
A kambodzsai vezetés frusztrációja is tetten érhető: a Paetongtarn-kormány (2024-) teljes hivatali ideje alatt belső ellentmondásokkal és következetlenségekkel küzd. Míg a miniszterelnök május 28-a után de-eszkalációról beszélt, addig a határ menti második hadseregrégió parancsnoka, Boonsin Padklang altábornagy nyíltan „párbajt” szorgalmazott. Hun Manet azon kijelentése, miszerint „olyan emberekre vár Bangkokban, akik valódi hatalommal és világos állásponttal rendelkeznek”, jól tükrözi elégedetlenségét a jelenlegi thai politikai vezetés által szorgalmazott kétoldalú rendezés lehetőségével.
Sok kambodzsai úgy látja: országuk Bangkok belpolitikai válságainak túszává vált. Thaiföldet gyakori kormányváltások és politikai instabilitás sújtja, miközben ultranacionalista politikusok az „elveszett területek” narratíváját felhasználva a kambodzsai–thai területi vitát saját politikai céljaik szolgálatába állítják. Ez a retorika könnyen legitimálhat Thaiföldön katonai beavatkozásokat, puccsokat vagy a „hálózati monarchiával” érdekellentétben álló polgári kormányok elleni bírósági manővereket is.
Merre tart a konfliktus?
A kambodzsai–thaiföldi határon jelenleg kibontakozó fegyveres incidensek nem példa nélküliek: az elmúlt másfél évtized során több alkalommal is sor került érdemi tűzpárbajokra, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. A 2025 május 28-i határincidens és az azt követő feszültség, majd a július 24-i eszkaláció valójában nem más, mint a Phnom Pen és Bangkok közötti, mélyen gyökerező stratégiai bizalmatlanság újabb megnyilvánulásai. Ezt a bizalmatlanságot több évtizedes területi viták, kulturális versengés, nacionalizmus és belpolitikai instabilitás erősíti. Bár a jelenlegi helyzet komoly katonai összecsapásokat eredményez, a térség történelme alapján nem példa nélküli a gyors de-eszkaláció.
Thaiföld ügyvezető miniszterelnöke, Phumtham Wechayachai úgy nyilatkozott: a kambodzsai viszonnyal kapcsolatos helyzet „érzékeny”, s kizárólag körültekintéssel és a nemzetközi jog elveinek tiszteletben tartásával kezelhető. Hun Manet kambodzsai miniszterelnök pedig hangsúlyozta: országának célja a békés rendezés, ugyanakkor „nincs más választása”, mint fegyverrel válaszolni a „fegyveres agresszióra”.
A Bangkok és Phnom Penh közötti kapcsolatok drasztikus léptékű és ütemű romlása arra utal, hogy a határvita olyan lendületet vett, amelyet egyik fél sem képes rövid távon megfékezni. Noha a fegyveres konfliktus elkerülésének lehetősége még nem zárható ki teljesen, a válság jelenlegi súlyossága és elhúzódása jóval komolyabbnak tűnik, mint amilyennek két hónappal ezelőtt látszott. A mostani helyzet egyik legaggasztóbb jellemzője, hogy mindkét országban hiányzik az a határozott, tekintéllyel bíró, beágyazott politikai vezetés, amely képes lenne higgadtan, ám következetesen visszafogni egy mindkét ország politikai erői számára belpolitikai célokra kedvezően hasznosítható államközi konfliktusspirált.
Ebben a kiszámíthatatlan politikai légkörben kulcskérdéssé válik, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) többi tagja hajlandó-e közvetítő szerepet vállalni. Az ASEAN megalakulásának egyik alapvető célkitűzése éppen az volt, hogy elkerülje a tagállamok közötti fegyveres konfliktusokat. Most különösen nagy szükség lenne arra, hogy a szervezet néhány befolyásos tagállama – például Indonézia, Szingapúr vagy Vietnám – aktív diplomáciai lépéseket tegyen a feszültség enyhítése és a tárgyalásos rendezés irányába.
A következő hetek eseményei döntő jelentőségűek lesznek: sikerül-e regionális vagy nemzetközi nyomásgyakorlással visszafordítani a feleket a békés rendezés útjára, vagy a belpolitikai instabilitás és a nacionalista retorika egy elhúzódó katonai konfrontációt eredményez a két ország között – a régió stabilitását, az ASEAN-mód hitelességét és a civil lakosság biztonságát egyaránt kockáztatva.
A fenntartható nyugalom érdekében a két fővárosnak bizalomépítésre kellene törekednie: a határkérdéseket ki kellene emelni a belpolitikai diskurzusból, és külön kellene kezelni őket az olyan stratégiai területektől, mint a határon átnyúló kereskedelem vagy a munkaerőmozgás. Csak így lehetséges, hogy a határtérségek lakossága – akik a leginkább kitettek minden eszkalációnak – stabilan békés környezetben élhessen.
Az elemzést készítette: Szakáli Máté