Első alkalommal ülésezett Budapesten a Türk Államok Szervezete

2025. május 20-21-én került sor Budapesten a Türk Államok Szervezetének Államfők Informális Csúcstalálkozójára, melynek házigazdája Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt. Az esemény keretében Orbán Viktor miniszterelnök meghívására Budapestre érkezett Recep Tayyip Erdogan, a Törökország elnöke, Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke, Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke, Kassym-Jomart Tokayev Kazahsztán elnöke, Sadyr Zhaparov Kirgizisztán elnöke, valamint Kubanychbek Omuraliev, a Türk Államok Szervezetének főtitkára is.

Mi volt a jelentősége a csúcstalálkozónak?

A budapesti találkozó és mint Magyarország a helyszínnek a megválasztása figyelemre méltó esemény a szervezet életében, mivel a Türk Államok Szervezetének fennállásának történetében a találkozó először került megrendezésre egy megfigyelő tagállam területén. Mindemellett a budapesti esemény további különlegessége, hogy a találkozó most először Európában került megrendezésre. Emellett pedig a „Kelet és Nyugat találkozási pontja” mottóval megrendezésre került informális csúcstalálkozó fontos lehetőséget kínált a szervezet államfőinek az együttműködés fejlesztésére.

A csúcstalálkozó eredményeként elfogadták a Budapesti Nyilatkozatot, amely megerősíti a Türk Államok Szervezetének közös jövőképét és stratégiai irányvonalát. Emellett megállapodás született arról, hogy a szervezet tagállamai támogatják a Türk Államok Szervezete Titkárságának költségvetésének jelentős növelésére irányuló javaslatot, valamint a Türk Befektetési Alap projekttevékenységének megkezdésének fontosságát, amelyet a szervezet első közös pénzügyi intézményeként hoztak létre. Nem megfeledve a fenntartható jövőről és gazdaságról Budapesten a szervezet tagállamai megerősítették az úgynevezett Türk Zöld Jövőkép elveinek megerősítését és elkötelezettségüket a fenntartható zöld fejlődés iránt a klímaváltozás elleni küzdelem és a környezetvédelem területén.

Mindazonáltal a szervezet előtt álló kihívások jelentősek. Az ukrajnai háborúval és az amerikai vámpolitika kiszámíthatatlanságával, valamint a jelenlegi a globális instabilitás fokozódásával a Türk Államok Szervezete, gazdag természeti erőforrásaival és stratégiai elhelyezkedésével hidat képez Európa és Ázsia között. Ezen külső nyomások ellenére a szervezet álláspontja a budapesti csúcstalálkozó megrendezésével világos: elkerülni az egyetlen nagyhatalomtól való túlzott függést, és ehelyett a belső kohézió mélyítésére és politikai, gazdasági együttműködésének megszilárdítására összpontosítani összehangolva külpolitikájuk gazdasági szegmenseit.

Magyarország és Türk Államok Szervezete

Magyarország számára a Türk Államok Szervezetében betöltött szerepe egyre erősebb, amit a budapesti csúcs is jól szemléltet. Mindazonáltal a Türk Államok Szervezete ma a közös történelem, egység és stratégiai együttműködés 21. századi példája. Csaknem 15 év alatt ugyanis a szervezet egy vízióból egy teljesértékű és működő nemzetközi szervezetté alakult, amellett, hogy a Türk Államok Szervezete a 2040-es jövőképet is építi a gazdasági és kereskedelmi folyosók, az innováció, a digitalizáció révén egy Európa és Ázsia közötti együttműködésben.

Ugyanakkor válasz a kérdésre – a kulturális, diplomáciai és gazdasági tényezőkön kívül – a Középső Közlekedési Folyosó. A Közép-Európában fekvő Magyarország stratégiai geopolitikai helyzete miatt kulcsfontosságú. Keletről Ukrajna és Románia, Nyugatról pedig Ausztria közé beékelődve Magyarország hídként működik e régiók között és Nyugat felé vezető Középső Folyosón belül is az egyik legfontosabb útvonal.

2022. szeptember 28-án a Türk Államok Szervezete által szervezett 2. Energetikai Konferencián találkoztak Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Magyarország energiaügyi miniszterei. Már akkor az Almatiban megrendezett találkozón kiemelték Magyarország növekvő szerepét Közép-Ázsia, a Kaukázus és a Türk Államok Szervezete központi csomópontjaként az Európához való kapcsolódásban nemcsak a kereskedelem és a közlekedés révén, hanem az energiaszektorban is.

Magyarország számára maga a regionális központi csomóponttá (hub-á) történő válás– ahogy ezt ma a közép-európai energetika infrastruktúra fejlesztések mentén láthatjuk – jelentős gazdasági, politikai és stratégiai lehetőségeket kínál. Az európai energiaigények és a biztonságos szállítási útvonalak közepette Magyarország kihasználhatja geopolitikai helyzetét a nagyobb befolyás érdekében. Emellett Magyarország jelentős bevételekre tehet szert azáltal, hogy Európa jelentős kereskedelmi és közlekedési csomópontjává válik. Bár Magyarország és az Európai Unió között feszültségek vannak, egyértelmű, hogy a Középső Folyosó előnyeinek kihasználása Magyarországot az európai ügyek nélkülözhetetlen szereplőjévé teszi.

Azt, hogy hol helyezkedik el a szervezet a geopolitika térképén egyelőre nagyon nehéz lenne pontosan megmondani. AzEgyesült Államok vezette euro-atlanti szövetség és elsősorban a kínai-orosz tengely közötti nagyhatalmi rivalizálás fokozódása átformálta az ázsiai geopolitikai dinamikát. Ami arra késztett több regionális szereplőt is, hogy újraértékeljék geostratégiai orientációját. E szereplők közül a Türk Államok Szervezete pedig egyre befolyásosabb regionális szövetségként kezd színre lépni Európa és Ázsia határán.

Ugyanakkor a szervezet mára öt meghatározó geopolitikai jellemzővel is rendelkezik. 1.) Területileg nagy kiterjedésű és népességű. A türk nyelvű államokat tömörítő szervezet tagországai főként Ázsia középső és nyugati részén élnek, összesen csaknem 164 millió fős népességgel, mintegy 7 millió négyzetkilométeren.

2.) A Türk Államok Szervezetének földrajzi elfedettsége nem folytonos, ezért a szervezetnek nincs megfelelő földrajzi alapja egy komolyabb integráció megvalósításához. A közép-ázsiai országokat a Kaszpi-tenger választja el Azerbajdzsántól, Azerbajdzsán és Törökország között pedig Örményország fekszik, amely határozottan ellenzi a pántörökizmust, míg Magyarország földrajzilag is távol fekszik a szervezet bármely tagországától. Így a hatalmas terület és népesség ellenére alapvetően ezek a földrajzi adottságok akadályozzák a szervezet politikai, gazdasági és kulturális integrációját jelen formában.

3.) Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a Türk Államok Szervezete által érintett közép- és nyugat-ázsiai régió nemcsak a keleti és nyugati civilizációk közötti kapcsolatok csatornája, hanem a legkülönbözőbb politikai eszmék (pántürkizmus, neopántürkizmus, oszmánizmus, neooszmánizmus, turanizmus, stb.) hazája is.

4.) Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szervezet döntő részét képező öt tagállama a Szovjetunió felbomlásának eredményeként létrejött új független államok közé tartoznak, amelyek eredendően – történelmileg és geopolitikailag – Oroszországhoz kötődik. Mindazonáltal a szervezet egyik kiemelt célja – a türk világ integrációja – lényegében ellentétes az egyes országok függetlenségének megőrzése és nemzeti identitásának megerősítése céljával, és Oroszország nyílt vagy burkolt ellenintézkedései megnehezíthetik ennek a megvalósítását.

5.) Egy szorosabb gazdasági és politikai összefonódás a szervezet tagországainak részéről – hipotetikusan – egy katonai szövetség egy mintegy 10 millió katonából álló erős egyesített hadsereget is feltételez, amely a lehetséges jövőben automatikusan arra kényszeríti az olyan regionális nagyhatalmakat, mint Oroszország és Kína, hogy vegyék figyelembe a „türk világ véleményét”.

Ugyanakkor, annak ellenére, hogy a szervezet fejlődési kilátásait bizonyos objektív tényezők (földrajz) korlátozzák, geopolitikai hatását a regionális helyzetre és a szomszédos országokra komolyan kell venni. A Szervezet megjelenése megváltoztatja a regionális rendet Közép-Ázsiában, és a régió főbb nemzetközi szervezeteinek stratégiai átszervezéséhez vezet.

Mindazonáltal a szervezet geopolitikai területe és tevékenységi köre jelentős mértékben átfedi a kínai Övezet és Út kezdeményezést, és jelentős hatással van a Kína–Közép-Ázsia–Nyugat-Ázsia gazdasági folyosó kialakítására.

Ugyanakkor a stratégiai autonómia a Türk Államok Szervezetének a regionális válasza a nagyhatalmak közötti egyre élesebb versenyre. A globális rend átalakulásával a török államok egyre inkább a stratégiai autonómia modelljét alkalmazzák, kihasználva egyedülálló geopolitikai helyzetüket, hogy egyensúlyt tartsanak a kínai-orosz tengely és az Egyesült Államok vezette euro-atlanti szövetség között. Ez az egyensúlyi politika tükrözi a növekvő multipolaritás geopolitikai következményeit, amelyben a szervezet befolyását igyekszik érvényesíteni, miközben elkerüli a túlzott függőséget egyetlen nagyhatalmi blokktól.

A Türk Államok Szervezetével kapcsolatban a stratégiai autonómia két fő területen jellemezhető: egyrészt Törökország proaktív és független külpolitikája, amely ügyesen egyensúlyoz a NATO-tagság és a kínai-orosz térségben vállalt kötelezettségek között, másrészt a többi türk államok, például Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán pragmatizmusában és multivektor külpolitikájában, ami az Oroszország-orientált külpolitikától, a nagyobb regionális függetlenség felé való elmozdulás jeleit mutatja.

Az alábbiakban a csúcstalálkozóra adott eurázsiai sajtóreakciókat szemlézzük.

Oroszország és a posztszovjet térség

Oroszország

A Türk Államok Szervezete budapesti találkozója az orosz sajtóban kevés figyelmet kapott. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a közép-ázsiai orosz nyelven is megjelenő sajtó nagy mértékben lefedte az eseményeket, így az orosz médiumok, vagy csak átvették azokat, vagy csak rövid közleményeket tettek közzé. Egyedül a TASZSZ jelentett meg bővebb összefoglalót, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök beszéde kerül bemutatásra. Az orosz hírügynökség ebben a tekintetben leginkább az ukrán gáztranzit leállításának kritikáját emelték ki, valamint a Török Áramlat működésének fontosságát, amely Magyarország energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú. Az orosz sajtóban gyakori az a minta, amely szerint a magyar vonatkozású hírek esetén a legtöbb figyelmet az Ukrajnával kapcsolatos kritikus álláspontok kapják. Utóbbinak egyik negatív hatása, hogy Magyarországot gyakran elfogultan oroszpártinak állítják be. Emellett azonban a Valdaj klub szakértői szerint a TÁSZ stabilizáló tényező Eurázsiában, mivel egyedülálló együttműködési platformként működik olyan országok között, amelyek különböző katonai és gazdasági blokkokhoz tartoznak – a NATO-tól és a KBSZSZ-től kezdve az Eurázsiai Gazdasági Unióig és az EU vámuniójáig. A lehetséges ellentétek ellenére a tagállamok szoros együttműködést folytatnak. A közös logisztikai, energetikai és információs projektek erősítik mind az egyes tagországok nemzetközi pozícióját, mind magának a szervezetnek a tekintélyét.

Közép-Ázsia

Közép-Ázsia országainak nyomtatott, valamint online formában megjelenő sajtóorgánumai függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki alaposan foglalkozott a Budapesten megrendezésre került Türk Államok Szervezetének Csúcstalálkozójával. A közép-ázsiai régió sajtótermékeinek az esemény iránti ilyen mértékű érdeklődése érthető, hiszen az öt közép-ázsiai ország – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán – elnökei közül hárman is Shavkat Mirziyoyev, üzbég, Kassym-Jomart Tokayev kazah, valamint Sadyr Zhaparov kirgiz elnök, mint a Türk Államok Szervezetének tagországainak képviselői személyesen jelen volt a budapesti csúcson. Türkmenisztán, pedig Magyarországhoz hasonlóan, mint megfigyelő állam a szervezetben magas szinten képviseltette magát az eseményen.

A budapesti csúcstalálkozót a közép-ázsiai média, mint a régió számára kiemelt külpolitikai eseményt mutatta be, melynek célja a Türk Államok Szervezetének megerősítése, egy közös jövőkép és stratégiai irányvonal meghatározása a szervezeten belül.

Az üzbég média viszonylag nagy részletességgel nyomon követte, fókuszálva a budapesti esemény eredményeire és az üzbég elnöknek a szervezet jövőjével kapcsolatos kijelentéseire, melyek a türk államok közötti sokoldalú együttműködések fejlesztésének prioritásait érintették. Kiemelt hírként jelent meg az üzbég sajtóban bemutatva Shavkat Mirziyoyev üzbég elnöknek a szervezettel kapcsolatban politikai téren tett javaslatai, amelyek a türk államok közötti stratégiai partnerségről, örök barátságról és testvériségről szóló szerződés megkötésének jelentőségét emelték ki. Az üzbegisztáni sajtó jelentős figyelmet fordított a szervezettel kapcsolatos gazdasági partnerség kérdéseire, „TURK-TRADE” elektronikus platform létrehozásának kérdésére és a 2025. novemberében Taskentben megrendezésre kerülő Türk Államok Nemzetközi Fórumát a Multimodális Szállítmányozásról és Logisztikáról konferencia előkészületeire.

Az üzbég média mellett a kazah sajtó is nagyon hasonló módon számolt be a budapesti csúcsról, illetve a Magyarországon tartózkodó kazah elnöknek a türk nyelvű államokat tömörítő szervezettel kapcsolatos kijelentéseiről. A kazah média az eseménnyel kapcsolatban alapvetően azt emelte ki, hogy Budapest először adott otthont ilyen jellegű csúcstalálkozónak a szervezeten belül, és bár informális volt a találkozó jellege, a tárgyalások rendkívül fontosak voltak Kazahsztán és minden résztvevő számára, tekintettel a világban zajló eseményekre. Emellett Tokayev elnök csúcstalálkozón történő felszólalásával kapcsolatban a kazah sajtó hangsúlyozta, hogy a jelenlegi összetett geopolitikai helyzetben a szervezeten belüli együttműködés rendkívül fontossá válik olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az ipar, a közlekedés és logisztika, a mezőgazdaság és a digitalizáció.

A budapesti eseményről a kirgiz és a türkmén média is beszámolt. A kirgiz sajtóban a kirgiz elnöknek a Türk Államok Szervezetével kapcsolatos kijelentéseit és annak Kirgizisztánnal kapcsolatos vonatkozásait emelték ki, aláhúzva Sadyr Zhaparov államfőnek a zöld energia területén tett közös projektek megvalósítására való felhívását, melyben kitért a Kambar-Ata Vízerőmű-1 építésének stratégiai jelentőségére, valamint a Kína-Kirgizisztán-Üzbegisztán vasúti projektre is, amely erősítheti a regionális kapcsolatokat és 900 km-rel lerövidítheti a Kína és Európa közötti logisztikai útvonalat.

Dél-Kaukázus

A Dél-Kaukázusban igen erős érdekellentétek vannak a Türk világ kapcsán. Örményország és Azerbajdzsán radikálisan ellentétesen ítéli meg a szervezet működését, célját és szerepét. Az örmény sajtóban bár kapott figyelmet a csúcs, arról inkább rövid tényszerű cikkek jelentek meg. Közös pontként emelhető ki, hogy az örmény szerzők hangsúlyozzák, hogy Törökország megszállás alatt tartja Észak-Ciprust, valamint, hogy a tagországok közül például Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán vezetői az április 3–4-én Szamarkandban megrendezett Közép-Ázsia–EU csúcstalálkozó eredményeként közös nyilatkozatot írtak alá. Ebben többek között megerősítették támogatásukat az ENSZ Biztonsági Tanácsának 541-es (1983) és 550-es (1984) számú határozatai mellett, amelyek elítélik az úgynevezett „Észak-Ciprusi Török Köztársaság” kikiáltását, és felszólítják az államokat, hogy ne ismerjék el azt.

Azerbajdzsánban széles visszhangot kapott a budapesti TÁSZ csúcs. Azerbajdzsán elnöke, Ilham Alijev személyesen vett részt a találkozón, ami önmagában sok hírtartalmat generált. Azerbajdzsán számára a TÁSZ fontos kapcsolódási pont, ezért a sajtóban fontos szerepet kapott annak a hangsúlyozása, hogy Baku milyen formában vesz részt a szervezet munkájában. Azerbajdzsán kulcsszereplő az OTS-ben: 2024-ben a kereskedelme a tagországokkal elérte a 6,89 milliárd dollárt. Aktívan részt vesz a Türk Beruházási Alapban és a Középső Folyosó fejlesztésében, amelynek szállítási volumene 62%-kal nőtt. Infrastrukturális beruházásai (vasút, kikötők, repülőtér) erősítik regionális logisztikai szerepét. A COP29 keretében Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal zöldenergia-egyezményt írt alá, támogatva az EU energiabiztonságát. Emellett digitális és pénzügyi integrációt is szorgalmaz, megerősítve szerepét a türk térség központi országaként.

Kapott a csúcs tágabb geopolitikai szintű értékelést is. A Caliber.az portálon megjelent elemzés például azt emeli ki, hogy minden sikeres nemzetközi szervezet mögött egy világos cél, realista stratégia áll – nem csupán kulturális vagy eszmei közösség. Az Európai Unió például az újabb háborúk elkerülésének céljával született, és hatékonyan működött, amíg ideologikus expanzióba nem kezdett. A TÁSZ ezzel szemben az azeri álláspont szerint egy olyan stratégiai feladatra épül, amely valódi dinamizmust hordoz: a szétszakított eurázsiai kontinens újraegyesítése, a béke visszahozása a globális napirendre. Ez nem elvont gondolat, hanem geopolitikai realitás: az TÁSZ tagállamai ellenőrzik az egyetlen működőképes szárazföldi útvonalat Európa és Ázsia között, különösen a Kaszpi-tengeren át. A cikkben kiemelik, hogy a szervezet területe Kínától és Pakisztántól egészen Európa szívéig, Budapestig húzódik. A Buda­pesti Nyilatkozat megerősítette, hogy a tágabb eurázsiai térség közlekedési, energetikai és digitális összeköttetésében az OTSZ kulcsszerepet játszik. A csúcson elhangzott beszédek kiemelték a Középső Folyosó (Kína–Kaszpi–Törökország–EU) jelentőségét. Az TÁSZ tagállamai konkrét lépéseket tettek a közös infrastruktúra, digitális együttműködés, beruházások és védelmi ipar terén is. Az TÁSZ az együttműködésre, multikulturalizmusra és deszekuritizációra épít – békét és fejlődést kínálva egy stratégiai szempontból széttöredezett kontinensnek – foglalja össze a TÁSZ együttműködés jelentőségét a szerző.

Kelet-Ázsia

A budapesti informális TÁSZ-csúcsról nem jelentek meg cikkek a kínai médiumokban. Bár Pekingnek bilaterális alapon rendkívül fontos partnerei a TÁSZ-tagországok, Kínának megvannak a fenntartásai a szervezettel kapcsolatban, mivel mindenképpen el kívánja kerülni a pántürkizmus felerősödését Közép-Ázsia országaiban, amelyet lehetséges kockázatként értékelne Xinjiang-Uyghur tartomány miatt saját biztonságára és stabilitására. Saját stratégiai érdekeltségei miatt a közép-ázsiai régióban azt sem érdekelné pozitívan, ha Ankara a TÁSZ-on keresztül esetlegesen fel tudná erősíteni befolyását Közép-Ázsia országaiban.

A Türk Államok budapesti találkozójáról jellemzően nem jelentek meg cikkek a dél-koreai és japán médiában, legfeljebb leíró jellegű, a találkozó tényéről beszámoló tudósítások. Érdekes adalék azonban az informális TÁSZ-csúcshoz kapcsolódóan egy nem dél-koreai sajtóorgánumban megjelent, de dél-koreai szerző által írt véleménycikk, amely arról értekezik, hogy a jelenlegi globális átalakulás közepette felértékelődnek az olyan multilaterális platformok, mint a TÁSZ, Magyarország megfigyelő státusza a szervezetben pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a szervezet kiterjeszthetné együttműködését az altáj gyökerekkel rendelkező országokra, például Dél-Koreára, Japánra és Mongóliára is.

Dél-Ázsia

A dél-ázsiai sajtó nem mutatott komoly érdeklődést a Türk Államok Szervezetének budapesti csúcsértekezlete iránt. A térség legnépesebb államaiban (India, Pakisztán, Banglades) nemhogy önálló elemzés vagy véleménycikk nem látott napvilágot a témában, de még a nemzetközi hírügynökségektől átvett beszámolókat, tudósításokat sem közöltek a csúcsértekezlettel kapcsolatban.

Délkelet-Ázsia

A főbb délkelet-ázsiai híroldalak, például az Antara (Indonézia), a The Nation (Thaiföld), a Free Malaysia Today, a The Straits Times (Szingapúr), a Bangkok Post (Thaiföld), The Philippine Daily Inquirer (Fülöp-szigetek) és a VNExpress (Vietnám) sem a nemzetközi hírügynökségektől átvett, sem saját anyagokban nem számoltak be a Türk Államok Szervezetének Budapesten tartott informális csúcstalálkozójáról. A tudósítások hiánya több tényezőre vezethető vissza:

Geopolitikai fókusz: A délkelet-ázsiai média gyakran a regionális fejleményeket és az országukat közvetlenül érintő kérdéseket helyezi előtérbe. A közép-ázsiai, türk és török ügyekre összpontosító eseményeket nem feltétlenül tartják közvetlenül relevánsnak elsődleges közönségük számára.

Korlátozott kétoldalú elkötelezettség: A Türk Államok Szervezete elsősorban a török nyelvi és kulturális kapcsolatokkal rendelkező országokat tömöríti. A délkelet-ázsiai nemzetek nem vesznek részt közvetlenül ebben a blokkban, ami valószínűleg a médiaérdeklődés csökkenéséhez vezet.

Forráselosztás: A médiumok az erőforrásokat a közönség érdeklődése és stratégiai fontossága alapján osztják el. A nemzeti érdekek szempontjából periférikusnak ítélt eseményekről való tudósítás nem feltétlenül élvez prioritást.

Bár a csúcstalálkozónak jelentősége lehet a tágabb értelemben vett nemzetközi kapcsolatokban, közvetlen hatása a délkelet-ázsiai országokra minimálisnak tűnik, amit a jelenlegi lokális médiakínálat is tükröz.

Közel-Kelet

A török Anadulu Ajansı beszámolóját azzal kezdte, hogy a csúcstalálkozó kapcsán értékelte a türk ​​népek jelentős hozzájárulását a világ civilizációjához a történelem során, beleértve maradandó örökségüket Európa és Ázsia kulturális és politikai formációiban, valamint fontos szerepüket a kortárs politikai, gazdasági és társadalmi fejleményekben, s hozzájárulásukat a regionális és globális békéhez. A Türk Államok Szervezetének célja a közös török ​​identitás erősítése, amely tükrözi a türk népek kultúráját, hagyományait, nyelvét és történelmét, a tagországok közötti együttműködés és koordináció fejlesztése, valamint a gazdasági integráció előmozdítása a türk világban. A vezető török híroldal kiemelte annak jelentőségét, hogy államfői szintű találkozót először tartottak egy megfigyelő országban, mely rávilágít a TÁSZ befogadó és együttműködő struktúrájára, rámutatva arra is, hogy a megfigyelő tagok szerepe megerősödött a TÁSZ-on belül. Ha alaposan megvizsgáljuk a Budapesti Nyilatkozatot, elmondható, hogy a TÁSZ erős akaratot mutatott egy intézményesített és többdimenziós együttműködési mechanizmus létrehozására a tagországok és a megfigyelő országok között.

A „Türk álmok a remény és a megvalósulás között” címmel számolt be az eseményről a Daily Sabah. A kormányközeli török lap kihangsúlyozza, hogy a TÁSZ vezetői most először találkoztak az EU területén, tesztelve a „türk blokk” képességét, hogy áttérjen a szavakról a tettekre. A csúcstalálkozó, melynek házigazdája Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt, két makacs kérdést hagyott nyitva a Duna felett. Először is, vajon Orbán vendégszeretete azt jelzi-e, hogy Magyarországnak valóban vannak befolyásos barátai Brüsszelen túl is? Másodszor, képes-e a 15 éves TÁSZ a szlogenekről olyan részletes projektekre áttérni, mint a digitális pénztárcák, a gyorsabb áruellenőrzések és mindenekelőtt a nem orosz gáz? A szavakról a tettekere való áttérést megfelelően bizonyítaná, ha a Türk Befektetési Alap (TIF) elkezd majd projekteket finanszírozni, jelzi a cikk írója. A Budapesti Nyilatkozat a TIF „projekttevékenységeinek elindítását” sürgette, udvarias, de nyilvános lökést adva arra, hogy a pénznek el kell kezdeni áramlani. Eldaniz Gusseinov, az isztambuli Ibn Haldun Egyetem kutatója szerint a „tényleges pénzkifizetés” a szimbolizmustól a valódi tartalomig vezető legtisztább lépés. Amint a pénz átlépi a határokat, a befektetők a TÁSZ-t olyan partnerként fogják kezelni, amely érdemi magánszektorbeli támogatást nyújthat. A csúcstalálkozó másik fontos témája az áruforgalmi késedelmek leküzdése volt. A Középső Folyosó napokat veszít a határellenőrzések papírmunkája miatt. A Budapesti Nyilatkozat nem vezet be új megoldást, de üdvözli a 2022-ben Szamarkandban aláírt Egyszerűsített Vámfolyosó Megállapodás végrehajtását, amely lehetővé teszi az elektronikus adatmegosztást a késedelmek csökkentése érdekében. Bár nem csodaszer, elkerülhetővé teszi a költséges infrastrukturális fejlesztéseket. A Daily Sabah megemlítette ezzel kapcsolatban, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök hangsúlyozta a Folyosó stratégiai értékét: „Nagy jelentőséget tulajdonítunk a szervezeten belüli együttműködésnek a Középső Folyosó sikere érdekében, és számítunk a tagállamok támogatására.” A török híroldal elemzése emlékeztetett, hogy az olyan országok, mint Magyarország és Törökország, óvatos egyensúlypolitikával viszonyulnak a helyzethez: gazdaságilag is bevonják Pekinget, ugyanakkor nyugati fegyvereket vásárolnak, és most harmadik pillérként támaszkodnak a TÁSZ-ra is. A blokk könnyűszerkezetes szerkezete – amely elkerüli a vétójogot és a merev bürokráciát – illik a tranzakciós diplomáciájukhoz. A Daily Sabah végül felhívja a figyelmet arra, hogy az igazi próbatétel a csúcstalálkozó ragyogásán túl rejlik. Vajon képes lesz-e a „török ​​évszázadról” szóló retorikát köbméter gázzá, zökkenőmentes digitális tranzakciókká és a Középső Folyosón gyorsan mozgó konténerhajókká alakítani?

A közel-keleti régió arab országaiban alig, vagy egyáltalán nem kapott figyelmet az esemény.

A gyorselemzést készítette: Veres Szabolcs, Klemensits Péter, Nagy Angelina,
Sárkány László, Seremet Sándor, Szakáli Máté

Vélemény, hozzászólás?

Discover more from Eurasia Center

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading