Eurázsia szerepe a klasszikus geopolitikai elméletekben

Szerző: Klemensits Péter
Absztrakt

Az Eurázsiával kapcsolatos modern geopolitikai koncepciók vizsgálata csupán a klasszikus geopolitikai elméletek ismeretében lehetséges. Mivel a nagy elődök, mint például Alfred Thayer Mahan, Sir Halford John Mackinder, vagy akár Karl Ernst Haushofer elméleti munkássága alapozta meg a geopolitika későbbi kutatásának, fejlődésének lehetőségét, ezért annak ellenére, hogy a 21. században a nemzetközi viszonyok rendszere már jelentősen megváltozott, a klasszikus geopolitikai elméleteknek ma is van létjogosultságuk.

A tanulmány a legfőbb elméletek ismertetésén keresztül, ennek megfelelően azt kívánja bemutatni, hogy a klasszikus teóriákban milyen szerephez jutott Eurázsia, miben különbözött egymástól az egyes irányzatok felfogása és hogy végül melyek lettek azok a koncepciók, amelyek ma is befolyást gyakorolnak az egyes nemzetek geopolitikai stratégiáinak kialakítására.

Bevezetés

Az Eurázsiával kapcsolatos modern geopolitikai narratívák vizsgálata a klasszikus geopolitikai elméletek ismerete nélkül nem lehetséges. Kétségtelen, hogy a nagy klasszikusok, mint például Alfred Thayer Mahan, Sir Halford John Mackinder, vagy akár Karl Ernst Haushofer elméleti munkássága alapozta meg a geopolitika későbbi kutatásának, fejlődésének lehetőségét, miközben Eurázsia definiálására, stratégiai jelentőségének bizonyítására is kísérletet tettek.

A klasszikus geopolitikai gondolatok részletes bemutatása, már csupán terjedelmi korlátoknál fogva sem lehet a tanulmány célja,[i] ráadásul az évek során könyvtárnyi szakirodalom látott napvilágot a témában, melyek az egyes szerzők munkásságára, műveik alapos elemzésére vállakoztak. Éppen ezért jelen írás a legfontosabb gondolatok összegzése mellett azt vizsgálja meg, hogy a klasszikus elméletekben milyen szerephez jutott Eurázsia, miben különbözött egymástól az egyes irányzatok erről alkotott felfogása és hogy végül melyek lettek azok a koncepciók, amelyek ma is befolyást gyakorolnak az egyes nemzetek geopolitikai stratégiáinak kialakítására.

A szociáldarwinista iskola, a nagyhatalmiság és az élettér problémája

A szociáldarwinista irányzat[ii] képviselői között meghatározó pozíciót foglal el Friedrich Ratzel (1844-1904) német geográfus és etnográfus, a német geopolitikai iskola megteremtője. Ratzel alapvetően a politikai földrajzi kutatásokra fókuszált, ahol a természettudományban megfigyelhető törvényszerűségeknek a társadalomra való alkalmazása mellett szállt síkra, az organikus állam létét hagsúlyozva. Az 1897-ben megjelent Politische Geographie (Politikai földrajz) című munkájában megfogalmazta az államok fejlődésének törvényeit,[iii] miközben a szárazföldi tér szűkösségének problémájára koncentrálva az egyes államoknak az élettér érdekében folytatott küzdelmére fókuszált. Ratzel szerint a nagyhatalmi lét szempontjából kiemelkedően fontos tényező a helyzet (Lage) és a tér (Raum), a sikeres állami lét pedig a világuralmat is megalapozhatja. A nagyhatalmak közé Angliát, Oroszországot, Kínát, az Egyesült Államokat és Brazíliát sorolta. Mahanhoz és Mackinderhez hasonlóan az eurázsiai kontinensen elfoglalt pozíciójának köszönhetően már ő is számol Oroszország lehetséges világhatalmi szerepével, amelyet azonban csak a világtengerek egy részének ellenőrzése révén érhetne el, ami az Atlanti- és a Csendes-óceán felé való terjeszkedést feltételez (Stogiannos, 2019). A tér, a nagyhatalmi lét vizsgálata során ugyanakkor Ratzel elsősorban a német birodalom érdekeit tartotta szem előtt, az élettér (Lebensraum) elmélete szintén Berlin politikai törekvéseit támogatta. A gondolat lényege, hogy „az adott állam mint politikai lény, életfunkcióinak működése fenntartása, fejlődése érdekében létfontosságú területek megszerzését alapvető szükségletnek tekinti” (Szilágyi, 2018). Ennek értelmében pedig a kisebb és gyengébb államoknak a nagyhatalmak által való beolvasztását természetes folyamatként értékeli.[iv] Lényegében Közép-Kelet-Európa viszonylatában a német dominancia megteremtését támogatja. A nemzetközi viszonyok jövőbemutató értelmezését bizonyítja, hogy a Politikai földrajz c. könyvében az európai egység megteremtése mellett érvel az Oroszország és az Egyesült Államok képviselte fenyegetéssel szemben. A német geográfus szerint Európa megosztottságának véget kell vetni, hiszen a nagy birodalmak a kontinensek politikai egyesítésétől sem riadnak vissza. Ratzel azonban elsősorban gazdasági egységre gondol, kialakítva egy megfelelő ellenpólust a két nagyhatalommal szemben, megelőlegezve ezáltal a második világháború utáni egységes Európa eszmét (Stogiannos, 2019).

A geopolitika atyjának tekintett Johan Rudolf Kjellén (1864-1922) svéd politikatudós, Ratzel tanítványaként mestere számos gondolatát fejlesztette tovább. Ő használta először a geopolitika kifejezést 1899-ben az Ymer folyóiratban megjelent tanulmányában (Chapman, 2011) A politikai földrajz szabályaival, törvényszerűségeivel szemben az általa képviselt geopolitika a változó politikai entitásokat és hatalmi törekvéseket vizsgálta földrajzi szempontból közelítve. Kjellén fő műve a Staten som Lifsform (Az állam mint életforma) 1916-ban jelent meg, ami tartalmazta a geopolitikáról alkotott nézetrendszerét. Mező Ferenc szerint „Kjellén a geopolitikával a nagyhatalmak  helyzetét, természeti sajátosságaikat vizsgálta politikai szervezetükkel és hatalmi törekvésükkel egyetemben.” (Mező, 2006 p. 31.) Az államok gazdasági függetlenségének szükségét pedig az „autarky” koncepciója képviselte. Ratzelhez hasonlóan az élettérnek kiemelkedő jelentőséget tulajdonított, mivel úgy látta, hogy a nagyhatalmak ennek érdekében folyó küzdelme csak háborúban dőlhet el. Végső céljuk pedig a világhatalmi státusz megszerzése. Véleménye szerint a világhatalmak közé Nagy Britannia, az Egyesült Államok, Németország és Oroszország sorolható. A nagyhatalmak között pedig Franciaország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország és Japán található (Zeleneva, 2017,) Kjellén nézete szerint Oroszország hatalmi ambíciói nem csupán Svédországra, de az egész Mitteleuropa térségére nézve is komoly veszélyt jelentenek, ezért az egyetlen megoldás ha német vezetéssel létrejön egy olyan közép-európai birodalom, amelynek négy sarkkövét Dunquerque, Berlin, Riga és Bagdad jelenti, tengelyét pedig a Berlin-Bagdad vasút szimbolizálja. Ily módon Kjellén a német élettér részének tekintette a Baltikum mellett a Közel-Keletet és Afrika északi részét is. Ugyan az eurázsiai nagyhatalom Oroszország veszélyeztetheti a német törekvéseket, az első világháború előestéjén legfőbb ellenségnek mégis Nagy Britanniát számította, amely tengeri hatalomként nem fogja tolerálni a német expanziót. De mivel a brit és a francia állam szerinte már a hanyatlás szakaszába lépett, ezért a német birodalom bátran felvállalhatja az elkerülhetetlen konfrontációt (Parker, 2015).

Alfred Thayer Mahan és a tengeri hatalom stratégiája

A geostratégiai iskola[v] egyik legkiemelkedőbb alakjának az amerikai Alfred Thayer Mahan (1840-1914) ellentengernagyot tekintjük. Ahogy életrajzírója William E. Livezey megfogalmazta: „Mahan egy geopolitikai gondolkodó volt jóval azelőtt, hogy kifejezést megalkották volna… a szárazföldi hatalom várható szerepének kivételes elemzőjeként Halford Mackinder elődje volt; a tengeri erő képviselőjeként viszont Karl Haushofer, tanítója” (Livezey, 1981, p. 316).

Mahan a Naval War College oktatójaként számos művet publikált, melyek közül meghatározó jelentőségű a The Influence of Sea Power Upon History, 1660–1783 (A tengeri hatalom történelemre gyakorolt befolyása 1660-1783) és a The Influence of Sea Power upon the French Revolution and Empire, 1793–1812 (A tengeri hatalom befolyása a francia forradalomra és a birodalomra). Műveiben az államok tengeri hatalmát befolyásoló tényezők közé a következőket sorolta: A földrajzi helyzet; a fizikai szerkezet; a területi kiterjedés; a népesség nagysága; nemzeti karakter; valamint a kormányzati, intézményi jellemzők. Mahan szerint Anglia felemelkedésének története bizonyítja, hogy a földrajzi környezet alapvetően befolyásolja azt, hogy egy állam tengeri hatalommá válhat-e, ugyanakkor a nemzeti sajátosságok (a kormányzati jellemzők és az intézmények) vagyis a demokrácia és a meritokrácia teszi lehetővé annak megvalósulását a kedvező földrajzi feltételek esetén (Alexandros, 2011). A geopolitikus szerint a tengerek feletti uralom kivívása nagy jelentőségre tett szert, mivel a tengeri hatalmak kedvezőbb pozicióban vannak a szárazföldi birodalmakkal szemben, hiszen erőforrásaiknak köszönhetően ellenőrzik a tengeri kereskedelmi útvonalakat, miközben blokád alá vonhatják ellenfeleiket és meg is semmisíthetik azokat egy döntő tengeri ütközetben.[vi] Éppen ezért Mahan az Egyesült Államok számára a brit birodalomhoz hasonlóan egy nyíltvizi haditengerészet megteremtését és imperialista külpolitika követését javasolta. Ennek érdekében támogatta a tengerentúli területek (pl. Hawaii, a Fülöp-szigetek) annektálását, az amerikai nagyhatalmi érdekek védelméhez szükséges támaszpontok kiépítése és a choke-points feletti ellenőrzés biztosítása érdekében.

Mahan globális geostratégiájában Eurázsia központi szerepet töltött be. Francis P. Sempa szerint: „Ha Mahan számára a tenger feletti uralom volt a legfontosabb faktor a világpolitikában, akkor az eurázsiai szárazföld feletti kontroll volt a második.” (Mahan, 2003, p. 43). Az 1900-ban megjelent The Problem of Asia and Its Effect Upon International Policies (Ázsia problémája és annak hatásai a nemzetközi politikákra) c. művében a világot egy északi, déli, valamint vitatott zónákra osztotta. A 40. széleségi foktól északra lévő területet a kontinentális hatalmak dominálják, míg a 30. szélességi foktól délre fekvő trópusi zónában az európai és amerikai tengeri hatalom érvényesül. A fő konfliktuszóna azonban a 30. és a 40. szélességi fok között található, ahol az orosz birodalom szembe találja magát a brit tengeri hatalommal (Mahan, 2003).[vii] Noha Mahan az USA riválisának tekintette a Brit Birodalmat, ugyanakkor a globális hatalmi egyensúly megőrzése végett a brit-amerikai együttműködés mellett érvelt, elsősorban az orosz és a kínai terjeszkedés ellenében. Szövetségesként még Németországra és Japánra is számított, mely országok szintén érdekeltek a melegtengeri kikötők megszerzésére irányuló orosz tervek elhárításában. Mahan konkrétan nem határozta meg, hogy Eurázsia melyik régióját tekinti stratégiai értelemben a legfontosabbnak, bár Mackinder Heartland elméletét megelőlegezve az orosz uralom alatt lévő északi és középső ázsiai terület jelentőségét hangsúlyozta. Véleménye szerint a békére nem csupán az európai hatalmaknak az ázsiai és afrikai gyarmatokért folyó versengése jelenti a legnagyobb veszélyt, hosszú távon az iparosodó Ázsia a nyugati civilizációnak is méltó vetélytársa lehet (Sumida, 2003). Könyvében Mahan Nagy-Britanniát, az Egyesült Államokat és Japánt a tengeri hatalmak közé, míg Oroszországot, Franciaországot, az Osztrák-Magyar Monarchiát és Németországot a kontinentális hatalmak táborába sorolta. Bár Kínát alapvetően szárazföldi hatalomnak tekintette, kiterjedt partvidéke révén úgy vélte, hogy egy napon a tengeri hatalmak közé léphet. Mahan ebben a vonatkozásban megjósolta Kína felemelkedését és a nemzetközi rendszerben ma tapasztalható térnyerését. (Mahan, 2003)

Az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban elszenvedett vereséget követően Mahan nézete is módosult és már nem Oroszországot tartotta a legfőbb veszélyforrásnak az angolszász hatalmakra nézve, ehelyett az első világháborút megelőzően a német és a japán hódítás veszélyeire figyelmeztetett.[viii] Mahan felismerte a Balkán-félsziget kiemelt jelentőségét a háború kitörésében. Úgy gondolta, hogy Németország lépéskényszerbe került, s ha nem akarja megvárni, hogy a francia–orosz szövetséggel szemben esélytelen legyen, támadnia kell. Ez lényegében a Schlieffen-terv elfogadását jelentette. Az Osztrák–Magyar Monarchia lépéseit alapvetően önvédelemnek minősítette, a kirobbant konfliktust pedig helyi háborúként értelmezte (Tóth, 2009)

Sir Halford John Mackinder és a „magterület” koncepciója

Mahan munkássága kétséget kizáróan hatást gyakorolt további geopolitikai elméletek megszületésére, közöttük Mackinder „kulcsövezet” ill. a későbbiek során „magterület”  néven ismertté vált koncepciójára. Sir Halford John Mackinder (1861-1947) brit geográfus, politikus, akadémikus, az angolszász geopolitikai iskola megalapítója, a klasszikus geopolitika egyik legnagyobb alakja, akinek a nevéhez olyan híres elméletek fűződnek, mint a kulcsövezet, a magterület, a Földközi-óceán és a Léna-vidék. Amellett, hogy sokan a geopolitika atyjának is tekintik, Eurázsia jelentőségéről megalkotott teóriái fontos alapjául szolgáltak a második világháborút követő geostratégiai gondolkodásnak, hatalmi politikának.

Mackinder 1904. január 25-én tartotta meg híres beszédét a Brit Királyi Földrajzi Társaság audienciája előtt „A földrajz a történelem kulcsa” címmel. Előadásában arra a következtetésre jutott, hogy a 400 éves kolumbiánus kor véget ért, annak helyét pedig egy posztkolumbiánus korszak vette át, amelynek a jellemzője, hogy a földrajzi felfedezések már véget értek, egy új zárt nemzetközi rendszer alakult ki, melyben az egyes nagyhatalmak már csupán egymás kárára juthatnak előnyökhöz.[ix] Mackinder nem tagadta Mahan elméletét a tengeri hatalom jelentőségéről, de a történelmi eseményeket elemezve úgy látta, hogy az új korban „a technikai-technológiai fejlődés következtében megváltozott a tér és az idő egymáshoz való viszonya” a közlekedés és a szállítás forradalma pedig egyúttal a szárazföldi és a tengeri hatalmak közötti viszonyt is átalakította (Szilágyi, 2011). Ennek következtében a szárazföldi hatalmak mindenekelőtt Oroszország és Németország a korábbiaknál nagyobb jelentőségre tettek szert, a tengeri hatalmak fölénye már nem magától értetődő.[x] A mobilitás, ami korábban a tengeri flották kiváltsága volt, a vasutak révén most a kontinentális birodalmak számára is elérhetővé vált. Az egykori nomádok által lakott sztyeppe térsége most újra a világpolitika  kulcsrégiója lett, amely a tengeri hatalmak számára megközelíthetetlen. A kulcsövezeten kívül helyezkedik el a belső és a külső peremterület, amely magában foglalja Németországot, Ausztriát, Törökországot, Indiát, Kínát, ill. Nagy-Britanniát, Dél-Afrikát Ausztráliát az Egyesült Államokat Kanadát és Japánt. (Mackinder, 1904,) Mackinder számára a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha felborulna az erőegyensúly és Oroszország kiterjesztené befolyását a peremterületekre, melynek következtében óriási flottaépítésbe kezdhetne. Még riasztóbb perspektíva, ha a cár szövetségre lépne a német császárral, hiszen akkor a német technikai fölény kiegészülve az orosz demográfiai előnyökkel alapvető mértékben borítaná fel a globális erőegyensúlyt, melynek megakadályozására csupán egy brit-francia szövetség által lenne mód (Heffernan, 2000). Mackinder viszont a tudós szemszögéből érvelve kihangsúlyozta, hogy az aktuális politikai hatalmi egyensúly egy adott időpontban természetesen a terméke egyfelől a földrajzi állapotoknak, gazdasági és stratégiai értelemben, másfelől viszont a népességtől, az alkalmazott eszközöktől és a népesség szervezettségétől is függ. Másképpen fogalmazva Oroszország meggyengülése esetén Németország, vagy akár más hatalom is a kulcsövezet elfoglalására törhet (Mackinder, 1904,).

1.     Térkép: Mackinder kulcsövezet elmélete

(Forrás: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?search=mackinder+heartland&title=Special%3ASearch&go=Go&ns0=1&ns6=1&ns12=1&ns14=1&ns100=1&ns106=1#/media/File:Map_Geopolitic_Mackinder.gif)

Az első világháború befejezését követően Mackinder módosította korábbi nézeteit, amely végül a Democratic Ideals and Reality (A demokratikus ideálok és a valóság) c. mű kiadásában öltött testet 1919-ben. A világháborút követően az Osztrák-Magyar Monarchia és a Török Birodalom felbomlása, Németország összeomlása, Oroszországban a bolsevik hatalomátvétel teljesen megváltoztatta a nemzetközi viszonyokat, ezáltal Kelet-Európa is fontos szerephez jutott. Mackinder értelmezésében a korábbi kulcsövezet kibővült és a magterület elnevezést kapta: A magterület magába foglalja a Balti-tengert a Duna középső és alsó szakaszát, a Fekete-tengert, Kis-Ázsiát, Örményországot, Perzsiát, Tibetet és Mongóliát. A kulcsövezet az a terület, amihez a tengeri hatalom nem férhet hozzá. (Mackinder, 1919,).  Mackinder a kulcsövezetet a világsziget részének tekintette, amely az eurázsiai kontinenst és Afrikát is magába foglalja, Eurázsia nyugati határának pedig inkább a Szaharát és nem a Földközi-tenger térségét gondolta. (Mackinder, 1919,) A tibeti síkságtól délre található a Kínát, Indiát és Délkelet-Ázsiát magába foglaló Monszun partvidék, Európa nyugati határán pedig a Európai partvidék. A világsziget peremén Németország, Ausztria, Törökország és India alkotja a belső vagy marginális peremet, míg a brit szigetek Japán, Dél-afrika, Amerika és Ausztroázsia a külső, vagy inszuláris peremet.

Mivel a Balti-tengert a kontinentális hatalom lezárhatta, ezért annak medencéjét is a magterület részének tekinti. Kelet-Európa határainak nyugat felé tolódását jelzi, hogy a 19. században Németország – amely keleti és nyugati hatalomnak is felfogható – megpróbálta kiterjeszteni befolyását a térségre, ahogy azt az első világháború is bizonyította, vagyis a briteknek és szövetségeseiknek arra kell törekedniük, hogy megakadályozzák a német dominanciát a régióban (Parker, 2015). De továbbra is számolt a német-orosz szövetség eshetőségével, éppen ezért a nyugati szövetségeseknek Közép-Kelet-Európában olyan buffer államok létrehozását javasolta, amelyek önálló pólust képezhetnek a német és az orosz terjeszkedéssel szemben.[xi] Mackinder szerint Kelet-Európa (Stratégiai kiegészítés) birtoklása a magterület feletti ellenőrzés megszerzése szempontjából is meghatározó, ezért híres tézise értelmében „Aki uralkodik Kelet-Európán, kormányozza a magterületet, aki uralkodik a magterületen, kormányozza a világszigetet, aki uralkodik a világszigeten, kormányozza a világot. (Mackinder, 1919, p. 194.)

Mackinder nézetei az elkövetkezendő 20 év során ismét módosultak, köszönhetően a nemzetközi viszonyokban végbemenő változásoknak. 1943 júliusában jelent meg a Foreign Affairs folyóiratban a The round world and the winning of the peace (A kerek világ és a béke megnyerése) című írása, amely már a második világháborút követő új világrend jellemzőit vizsgálta. A korábbi elméletét elvetve ekkor már úgy gondolta, hogy a magterület feletti uralom nem azonos a világsziget feletti uralommal, ugyanakkor viszont kitartott amellett, hogy „magterület koncepció ma még érvényesebb és hasznosabb, mint húsz vagy negyven évvel ezelőtt volt.” (Mackinder 1943, p. 603.) Maga a Heartland fogalma is megváltozott, amelyet ekkor már a következőképpen azonosított: „A magterület Euro-Ázsia északi belső része. A sarkvidék partvonalától húzódik a központi sivatagokig, nyugati határa a Balti- és a Fekete-tenger közötti széles földszoros.” (Mackinder, 1943, pp. 597-598.) A fő gondolata azonban az, hogy a Szovjetunió területe megegyezik a kulcsövezet területével, miközben a Léna-vidék elmélet értelmében a Léna folótól keletre található terület nem tartozik a magterület Oroszországához (Mackinder, 1943,). Ugyanakkor a stratégiailag értékes magterület mellett a Lenaland egy erőforrásokban gazdag terület, amelynek birtoklása jelentős előnyökhöz juttatja a Szovjetuniót. Mackinder konklúziója szerint „ha a Szovjetunió ebből a háborúból Németország meghódítójaként jön ki, a legnagyobb szárazföldi hatalom lesz a Földön. (Mackinder, 1943, p.) Mackinder ennek az erőközpontnak az ellensúlyozására a tengeri hatalmak összefogását vízionálta, amely a Midland ocean elmélet kidolgozását jelentette. Ennek értelmében Nyugat-Európa és Észak-Amerika szövetsége a későbbi NATO tagállamok együttműködését előrevetítve haditengerészeti erejével sikeresen szabna gátat a Szovjetunió terjeszkedésének, fenntartva a hatalmi egyensúlyt (Sloan, 2003).

Mackinder geopolitikai elméleteinek az utókorra gyakorolt hatását nem könnyű összegezni. Szilágyi István szerint „Három tudományág – a földrajz, a történelem, és a nemzetközi viszonyok elmélete – párhuzamos vizsgálatával és összekapcsolásával, interdiszciplináris szemléletmódjával egyik szellemi megalapozója lett a második világháború után kialakuló nemzetközi rendszernek.” (Szilágyi, 2018, p. 67.)  Mint azt a későbbiek folyamán látni fogjuk, stratégiai koncepciói a 21. században ugyan már veszítettek jelentőségéből, de máig meghatározó befolyással bírnak az egyes államok geopolitikai narratíváira.

Karl Ernst Haushofer: a Lebensraum és a pánrégiók elmélete

Ratzel, Kjellén, Mahan és Mackinder komoly befolyást gyakorolt Karl Ernst Haushofer-re (1869-1946) a német geopolitikai iskola megteremtőjére. A vezérőrnagy, földrajzprofesszor elsősorban a szociáldarwinista és a geostratégiai irányzat egyesítőjeként szerzett magának komoly tudományos érdemeket.[xii] Vizsgálta a szárazföldi és a tengeri hatalom viszonyát, de annak elsőbbségét nem határozta meg, élettérelméletét a német birodalmi törekvések szolgálatába állította, miközben pánrégió elmélete épít Ratzel nagy államokról alkotott felfogására, Mackinder Heartland teóriájára, újrafogalmazva egyúttal Eurázsia jelentőségét.

1931-ben jelent meg a Weltpolitik von heute (Geopolitika ma) c. könyve, amely tartalmazza a legfőbb elméleti tételeit, így meghatározó jelentőséget tulajdonít a nagyhatalmak esetében a hatalmi tér kiterjedésének, a gazdasági önellátás megvalósíthatóságának, ezért a német prosperitást szem előtt tartva a versailles-i szerződés revíziójára, Németország közép-európai domináns szerepének visszaállítására szólít fel. Ratzel-hez hasonlóan a határokat élő organizmusként fogta fel, amelyek állandó változásban vannak, az 1919 utáni igazságtalannak tartott határok módosítása pedig alapvető német érdek (Petersen, 2011).

Az 1931-ben megjelent Geopolitik der Pan-ideen (A páneszmék geopolitikája) című munkájában az élettér, az önellátásra való törekvés, a világhatalmi befolyás alapján négy régióra osztotta fel a világot. Ezek mindegyike megfelel azon kritériumoknak, hogy elegendő erőforrással, lakossággal,  valamint tengeri kijárattal rendelkezzenek, amely végső soron elvezet a nagyhatalmak közötti egyensúly megteremtéséhez. Haushofer nagy jelentőséget tulajdonít a páneszmék harcának, amely a világ négy vezető hatalma, régiója közötti küzdelem formájában valósul meg. Pánamerika térségében az Egyesült Államok a vezető hatalom, az Afrikát is magába foglaló Páneurópa (Eurafrika) esetében pedig Németország. A pánorosz térségben a vezetés Oroszország, míg Pánázsia viszonylatában Japán kezében összpontosul. Az egyes központok mellett helyezkednek el a periférikus szatellit államok (Wong, 2018).

2.     Térkép: Haushofer pánrégiói

(Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:%D0%9F%D0%B0%D0%BD%D1%80%D0%B5%D0%B3%D0%B8%D0%BE%D0%BD%D0%B0%D0%BB%D0%BD%D0%B0_%D0%B4%D0%BE%D0%BA%D1%82%D1%80%D0%B8%D0%BD%D0%B0-%D0%A5%D0%B0%D1%83%D1%81%D1%85%D0%BE%D1%84%D0%B5%D1%80.jpg)

Haushofer Mackinderhez hasonlóan a kulcsövezet térségének megszerzését alapvető jelentőségűnek tartotta, ehhez pedig a Kelet-Európa feletti német dominancia kiépítését tartotta szükségesnek. Ennek előfeltétele a Berlin-Róma tengely létrehozása, ezáltal pedig Afrika és a Mediterráneum feletti uralom biztosítása. Noha a pánrégió elméletet a második világháború során a nácik is hasznosították, valójában az élettér[xiii], a Lebensraum megvalósítását Haushofer kevésbé a katonai hódítás, inkább szövetségek segítségével kívánta elérni. Fontos részét képezte ennek a Szovjetunióval kötendő partnerség gondolata.

Haushofer azzal is tisztában volt, hogy az új világrendet csupán Nagy-Britannia és Franciaország ellenében lehetne megvalósítani, viszont úgy hitte, hogy a tengeri hatalmak meggyengülése megadja a lehetőségét a kontinentális Németország diadalának. Ázsia és a Csendes-óceán térségében Oroszország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Japán közötti konfliktus kitörésére számított, Németország számára pedig utóbbi hatalom támogatását javasolta, hiszen a Brit Birodalom bukása hozzájárulhat az Eurázsia feletti német dominanciához. (Parker, 2015). A későbbi értelmezések kétségbe vonták Haushofer pánrégió elméletének realitását, mivel az nem kínált volna tényleges stratégiai egyensúlyt és ellentmondott a világ klasszikus Óvilág-Újvilág geopolitikai felosztásának. Nem mellékes, hogy maga Haushofer sem volt rendíthetetlenül meggyőződve igazáról, annak megvalósíthatóságát a jövő fontos kérdésének vélte.

Nicholas J. Spykman és a peremterület elmélet

A holland származású amerikai Nicholas John Spykman-t (1893-1943) a Yale egyetem professzorát, az amerikai realista külpolitikai iskola egyik alapítóját tekintik a „feltartóztatás politika  keresztapjának”. Egyik legfontosabb műve az America’s Strategy in World Politics: The United States and the Balance of Power, (Amerika stratégiája a világpolitikában: Az Egyesült Államok és az erőegyensúly) 1942-ben jelent meg. A mű alapgondolata, hogy az egyes államoknak a nemzetközi rendben betöltött szerepét döntő mértékben befolyásolják a földrajzi tényezők, hiszen azok relatíve permanensnek tekinthetők. A szövetségi rendszerekről és a hatalmi egyensúlyról pedig úgy vélte, hogy a történelemben nem sok példa akad arra, hogy erős országok azért hoztak volna létre szövetségi rendszereket, hogy az korlátozza a saját befolyásukat. Az államok általában csak olyan egyensúly fenntartásában érdekeltek, amely nekik kedvezm éppen ezért pozitív külpolitikára csak akkor van esély, ha van egy szabadon felhasználható erő (Spykman, 1942,) Spykman elfogadta Mackinder tézisét a nemzetközi rendszer egységéről, és hangsúlyozta, hogy háború utáni világ továbbra is decentralizált lesz és 3 hatalmi zóna (Észak-Amerika, Európa és a Távol-Kelet) befolyása fog érvényesülni.[xiv] Az izolacionalizmust elvetve, a háborút követően az USA-nak békében is aktív szerepet szánt és egy a Németországot, Japánt, Oroszországot, Kínát és Nagy-Britanniát is magába foglaló USA vezette globális hatalmi egyensúly megteremtése mellett érvelt. Nem támogatta az európai integráció eszméjét, mert véleménye szerint az nem szolgálná az USA érdekeit, hiszen az gyengítené a nyugati világban elfoglalt pozícióját. Ezzel együtt az amerikai-brit hegemónia megteremtését is elutasította, mivel az kiváltaná a kontinentális hatalmak ellenszövetségét.  A brit-amerikai koalíció ugyanakkor nem lenne elég erős a világ uralmához, sőt védtelen lenne ellenfeleivel szemben (Spykman, 1942).

Spykman másik kiemelkedő jelentőségű munkája a The Geography of the Peace (A béke földrajza) 1944-ben jelent meg és már tartalmazta a peremterület elméletet. Mackinderhez hasonlóan Spykman is három részre osztotta a világot: az Oroszország uralma alatt lévő eurázsiai központi térség esetében a magterület elnevezést megtartotta, de a Mackinder által belső peremként aposztrofált régiót  peremterületnek nevezte.[xv] A külső perem szintén új elnevezést kapott, mint partmenti szigetek és kontinensek. Az új világrendnek megfelelően azonban stratégiai értékük átalakult. Spykman ugyan egyetértett Mackinder-rel, hogy a magterület egy „kivételes védelmi erőd” de szerinte az fejletlen közlekedési infrastruktúrája révén már veszített jelentőségéből. Ezzel ellentétben az európai partvidéket, a sivatagi és monszun területeket is magába foglaló peremterület mint köztes régió, a kontinentális és a tengeri hatalmak ütközőzónájaként funkcionál.

3.     térkép: Spykman’s Rimland Concept

(Forrás: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?sort=relevance&search=spykman+rimland&title=Special:Search&profile=advanced&fulltext=1&advancedSearch-current=%7B%7D&ns0=1&ns6=1&ns12=1&ns14=1&ns100=1&ns106=1#/media/File:Ob_cf43ac_copy-of-spykman.jpg)

Mivel jelentős erőforrásokkal rendelkeznek, ezen országok kulcsszerepet töltenek be kontinentális hatalom feltartóztatásában, így a tengeri hatalmak számára a Rimland feletti uralom megszerzése mindennél fontosabb.[xvi] A mackinderi tézist megváltoztatva ezért Spykman szerint „Aki uralkodik a peremterület felett, kormányozza Eurázsiát, aki kormányozza Eurázsiát uralkodik a világ sorsa felett (Spykman, 1944, p. 43.) Spykman esetében Kelet-Európa szerepe is csökkent, miközben az európai és az eurázsiai partvidék jelentősége megnőtt. A jövő szempontjából a peremterület országai közül Németország, India és Japán felemelkedésével számolt, miközben a Távol-Keleten Kína mint domináns hatalom előretörését vízionálta. Spykman elmélete  a hidegháború során – George Kennan mellett – fontos kiindulópontjául szolgált az Egyesült Államok containment politikájának, de a Rimland azóta sem veszített jelentőségéből, így gondolatai még a 21. században is szolgálnak tanulsággal a geopolitikusok és a stratégák számára.

További klasszikus elméletek

A klasszikus geopolitikai gondolkodók közül Eurázsia vonatkozásában még Alexander de Seversky (1894-1974) és Roul Castex (1878-1968) nézeteit érdemes áttekinteni. A 20. század elején a légierő megjelenésével a hatalom struktúrája három dimenzióssá vált. A légierő teoretikusai közül, mint geopolitikai gondolkodó kiemelkedik Alexander de Seversky orosz származású repülőtiszt, mérnök, feltaláló és üzletember. Legfontosabb munkái az 1942-ben megjelent Victory Through Air Power (Győzelem légierő által) és az 1950-ben kiadott Airpower: Key to Survival (Légihatalom: a túlélés kulcsa). Seversky szerint az országok ereje a jövőben a légierőn múlik, a légtér feletti uralom kivívása pedig mindennél fontosabb. A támadás és a védekezés együttes alkalmazása mellett a jövő háborúiban a civil szféra is komoly szerephez jut. Az USA érdekeit szem előtt tartva a nagy hatótávolságú bombázók alkalmazását tartotta szükségesnek a Szovjetunióval szemben. Az Óvilág és az Újvilág keleti, valamint nyugati féltekéinek összecsapását úgy értelmezte, hogy az USA és a Szovjetunió légtere jelentette uralmi zónák között az északi sark térségében található a döntési övezet, amelynek ellenőrzése kulcsszerepet tölt be a két hatalom küzdelmében. A szárazföldi és a tengeri hatalom jelentőségével szemben a légierő döntő szerepét hangsúlyozza, miközben Eurázsia északi részének meghatározó szerepére figyelmeztet (Seversky, 1950). A légi hatalom mára ugyan veszített jelentőségéből, de az általa döntési övezetnek nevezett régió a sarki jég olvadásával párhuzamosan egyre nagyobb geostratégiai jelentőségre tesz szert.

Raoul Castex francia tengernagy, katonai teoretikus fő műve az 1929 és 1935 között kiadott 5 kötetes Théories stratégiques (Stratégiai elméletek). Castex a Mahan-i gondolatot folytatva a tengeri összeköttetés biztosítása mellett érvelt, miközben átértelmezte a tér és a helyzet fogalmát. Előbbinek a védekezésben van kiemelkedő szerepe, míg utóbbinak az expanzióban. Castex, aki alapvetően a francia gyarmatbirodalom geostratégiai problémáit elemezte, megalkotta a geopolitikai blokkoló elméletét, amelynek a lényege, hogy a földrajzi elhelyezkedés egyes államok számára előnyös geopolitikai elhelyezkedést, másnéven geoblokkoló pozíciót biztosít. Eurázsia térségében különösen Japán, a Fülöp-szigetek és Indonézia szerepe kiemelkedő. Castex megjósolta Kína felemelkedését és a nyugattal való közelgő konfliktusát is. A kontinentális felforgató hatalom elméletének megfelelően elsősorban az európai hatalmi egyensúlyra veszélyt jelentő, hegemóniára törő országokat tekintette felforgató hatalmaknak, amelyek rendelkeznek a megfelelő demográfiai potenciállal, a kontinens meghódításához. A végén azonban a tengeri hatalmak összefogása következtében ezek az országok rendre vereséget szenvednek, ezáltal helyreáll az egyensúly, amíg egy újabb felforgató hatalom nem jelenik meg a színen (Szilágyi, 2018). Castex gondolatai a hidegháború során a szovjet fenyegetés árnyékában komoly relevanciát nyertek, de fentebb említett koncepciói ma is aktuálisnak tekinthetők.

A klasszikusok és Eurázsia a 21. században

A klasszikus geopolitikai elméletek Eurázsiával kapcsolatos megállapításai az ezredfordulót követően is nyomon követhetők a kortárs geopolitikusok, stratégák és elemzők munkásságában. Európában, Oroszországban, Kínában vagy éppen Indiában is megfigyelhető ez a tendencia, de egyértelműen az Egyesült Államokban találhatjuk a legkiemelkedőbb példákat ezzel kapcsolatban. Az egykori külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó Henry Kissinger a hidegháborút követően is Mackinder és Spykman nézeteit hasznosítva Eurázsiában Oroszország központi szerepét hangsúlyozta, továbbá az USA, számára Németország és Oroszország szövetségének megakadályozását tekintette az egyik legfőbb céljának (Kissinger, 1994). Zbiegniew Brzezinski korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó szintén az Eurázsiai megakontinens meghatározó szerepére figyelmeztetett és az USA geostratégiájának kialakítása során a legfőbb célnak Eurázsia egységének megakadályozását tartotta, miközben szerinte a geostratégiai sakktáblán az USA mellett Európa, Oroszország és Kína a legfőbb játékosok (Brzezinski, 1997; Brzezinski 2000). Walter Russell Mead 2014-ben megjelent cikkében a klasszikus geopolitikai küzdelem újraéledéséről írt, a liberális világrendre és Amerika hatalmára nézve pedig különösen veszélyesnek tartotta Kína, Oroszország és Irán összefogását. (Mead, 2014). Az egyik legtermékenyebb geopolitikai szakértő, Colin Gray, aki 30 könyvet írt munkássága során, szintén a klasszikus geopolitika visszatérésére figyelmeztet, az USA számára pedig eurázsiai stratégiája keretében Kína és Oroszország közötti egyensúly kialakítását tanácsolta (Gray, 2019). George Friedman politológus, stratéga, Eurázsia krízisét illetően – amerikai nézőpontból közelítve az eseményekhez – a gazdasági problémák mellett a klasszikus geopolitikai rivalizálás negatív következményeit is számításba veszi (Friedman, 2016).  Az új világrendet illetően számos elemző pl. a bestseller szerző Robert D. Kaplan már Eurázsia új típusú egységéről értekezik (köszönhetően a kínai Övezet és út kezdeményezésnek) miközben a tradícionális geopolitikai küzdelem veszélyeit is beazonosítja (Kaplan, 2018). Természetesen a fentebbiekben vázolt elméletek cáfolatára is találunk példát, elég a Princeton Egyetem professzorának John G. Ikenberry-nek a gondolatait felidézni, aki a liberális világrend győzelme után a klasszikus geopolitika visszatérését határozottan elutasítja, miközben az USA érdekeire nézve Kína, Oroszország és Irán törekvéseit messze nem tartja reális veszélyforrásnak (Ikenberry, 2014).

Konklúzió

Amint azt a fentiekben láttuk, a klasszikus geopolitikai elméletek többségében Eurázsia központi pozíciót foglalt el. Természetesen az egyes teoretikusok eltérő perspektívából nézve az eseményeket, változó jelentőséget tulajdonítottak a földrajznak, a térnek, a szárazföldi vagy a kontinentális hatalom szerepének, miközben az egyes nemzetek külpolitikai érdekeihez igazítva különböző stratégiai célokat fogalmaztak meg, ugyanakkor a szuperkontinens stratégiai értelemben vett legfontosabb régiójáról hasonló álláspontra helyezkedtek. Ezek az elméletek térben és időben egymással kölcsönhatásban keletkeztek, íly módon befolyásolták egymást, meghatározva a geopolitika fejlődésének későbbi irányait.

Noha a 21. században azt tapasztaljuk, hogy a nemzetközi viszonyok rendszere jelentősen átalakult, a klasszikus geopolitikai elméleteknek ma is van létjogosultságuk. A kortárs geopolitikai teoretikusok valamilyen formában mind visszanyúlnak a klasszikusokhoz, egyes elméleteiket elvetik, másokat továbbfejlesztik, hozzájárulva ezáltal a különféle nemzeti narratívák megszületéséhez. Éppen ezért Eurázsia geopolitikai szempontú vizsgálata esetében Mackinder, Mahan, Haushofer, vagy Spykman gondolatai számunkra is rendkívül sok tanulságot rejtenek magukban és várhatóan ez a megállapítás még az elkövetkezendő nemzedékek esetében is igaz lesz.

 

[i] A tanulmány a klasszikus geopolitika képviselői alatt a Szilágyi (2018) által ismertetett teoretikusokat érti, közülük csupán az Eurázsia szempontjából kevésbé releváns szerzők (Paul Vidal de la Blache és Giulio Douhet) munkásságának bemutatásától tekint el.
[ii] Az irányzat egyfajta élő organizmusként tekint az államra, amely organikusan fejlődik, melynek következtében határai is dinamikusan változhatnak. Képviselői szerint a földrajzi körülmények determinálják az állam gazdasági-társadalmi fejlődését és nemzetközi kapcsolatait.
[iii] A Ratzel által törvénynek nevezett megállapítások inkább foghatók fel a történelmi folyamatok általánosításainak.
[iv] A későbbi nemzetiszocialista értelmezéssel szemben ugyanakkor Ratzel tér elméletében a szellemi és kulturális tartalom volt a meghatározó, nem a fajelmélet és az agresszív hódítás.
[v] A többnyire angolszász hatást tükröző irányzat alapvetően a történelem és a földrajz viszonyát, a stratégiai folyamatoknak a földrajzi, térségi aspektusait vizsgálja.
[vi] A döntő tengeri ütközet elmélete a második világháború során cáfolatot nyert.
[vii] Mahan koncepciója bizonyos tekintetben Mackinder gondolatait vetítette előre, viszont az 1900 utáni munkáiban a Debatable Zone-ról nem tett többé említést. Az elmélet megszületéséről részletesebben lásd (Walters 2000, 84-93.)
[viii] 1910 után Mahan úgy látta, hogy Németország néhány éven belül megelőzheti az Egyesült Államokat a modern csatahajók (dreadnought) terén. E fölény birtokában pedig már Közép- és Dél-Amerikában is meg tudja vetni a lábát, tekintet nélkül a Monroe-elvre.
[ix] Az új zárt nemzetközi rendszerben első alkalommal nyílott meg a nagyhatalmak számára az egész világ feletti uralom megszerzésének lehetősége (Sloan 25.)
[x] Mackinder a brit birodalom érdekeit és a globális erőegyensúlyt figyelembe véve fogalmazta meg következtetéseit.
[xi] A béke megőrzése érdekében Mackinder a jogegyenlőségen alapuló szövetségi rendszereket és a föderalista berendezkedéseket támogatta, nagy jelentőséget tulajdonított a Népszövetségnek, a bolsevizmus elleni küzdelem folytatásának és a „keleti kérdés” igazságos rendezésének, melyek arról tanúskodnak, hogy realista nézetei időnként idealizmussal keveredtek.
[xii] A náci vezetéshez fűződő kapcsolata és az elméleteit eltorzító második világháborús német stratégia miatt az általa képviselt geopolitika 1945 után  nagyrészt diszkreditálódott.
[xiii] Lebensraum alatt Haushofer a Közép-Európától keletre eső Ukrajna és az orosz sztyeppe területét értette.
[xiv] Véleménye szerint a Földet öt szigetkontinens alkotja, melyek közül Ausztrália, Afrika és Dél-Amerika a déli féltekén, míg Eurázsia és Észak-Amerika az északi féltekén helyezkedik el. A legeőnyösebb pozíciót pedig utóbbi foglalja el.
[xv] Spykman, elődjével ellentétben Kína és India között markáns különbséget tett.
[xvi] Spykman a tengeri és a kontinentális hatalmak helyett (Mackinder) inkább a mixed seapower/landpower szövetségek küzdelméről írt, megakadályozandó a kontinentális hatalom dominanciáját a Rimland felett.

Hivatkozások

Brzezinski, Z. (1997). The Grand Chessboard: American Priamcy and Its Geostrategic Imperatives. New York, NY: Basic Books.

Brzezinski, Z. (2000). The Geostrategic Triad: Living with China, Europe, and Russia. Washington D.C. USA: The CSIS Press.

Chapman, B. (2011). Geopolitics: a guide to the issues. Santa Barbara, CA: Praeger.

Friedman, G. (2016, January 21). Eurasia’s in crisis, and there won’t be a solution for a while. Business Insider. Retrieved from https://www.businessinsider.com/george-friedman-eurasia-in-crisis-no-solution-for-long-time-2016-1

Gray, C. S. (2014, February 6). The United States and World Order. NIPP Information Series. 437. Retrieved from https://www.nipp.org/2019/02/06/gray-colin-s-the-united-states-and-world-order/

Heffernan, M. (2000). Fin de siècle, fin du monde? On the origins of European geopolitics 1890-1920. In K. Dodds D. & Atkinson (Eds.). Geopolitical traditions: a century of geopolitical thought (pp. 25-51). New York, NY: Routledge.

Ikenberry, J.G. (2014). The Illusion of Geopolitics: The Enduring Power of the Liberal Order. Foreign Affairs 93 (3) 80-90.

Kaplan, R. (2018). The Return of Marco Polo’s World: War, Strategy, and American Interests in the Twenty-first Century, New York, NY: Random House.

Kissinger, H. (1994). Diplomacy. New York, NY: Simon & Schuster.

Livezey, W. E. (1981). Mahan on sea power. Norman, OK: University of Oklahoma Press.

Mackinder, H. J. (1919). Democratic Ideals and Reality: A Study in the Politics of Reconstruction. London, United Kingdom: Constable & Co.

Mackinder, H. J. (1904). The geographical pivot of history. The Geographical Journal, 23(4), 421-437.

Mahan, A. T. (2003). The problem of Asia: Its effect upon international politics. New Brunswick, NJ: Transaction Publishers.

Mead, W. R. (2014). The Return of Geopolitics. The Revenge of the Revisionist Powers. Foreign Affairs 93 (3), 69-79.

Mező, F. (2006). A politikai földrajz alapja. Debrecen, Magyarország: Kossuth Egyetemi Kiadó.

Parker, G. (2015). Western geopolitical thought in the twentieth century. New York, NY: Routledge.

Petersen, A. (2011). The world island: Eurasian geopolitics and the fate of the West. Santa Barbara, CA: Praeger.

Seversky, A. P. (1950). Air Power: Key to Survival. New York, NY: Simon & Schuster.

Sloan, G. (2003). Sir Halford Mackinder: The Heartland theory then and now. In C. S. Gray & G. Sloan (Eds.). Geopolitics: geography and strategy (pp. 15-38). London, United Kingdom: Frank Cass.

Spykman, N. J. (1942). America’s strategies in world politics: The United States and the balance of power. New York, NJ: Harcourt, Brace and Company.

Spykman, N. J. (1944). The geography of peace. New York, NJ, Harcourt, Brace and Company.

Stogiannos, A. (2019). The genesis of geopolitics and Friedrich Ratzel: Dismissing the myth of the Ratzelian geodeterminism. Cham, Switzerland: Springer.

Sumida, J. (2003). Alfred Thayer Mahan, Geopolitician. In C. S. Gray & G. Sloan (Eds.). Geopolitics: geography and strategy (pp. 39-62). London, United Kingdom: Frank Cass.

Szilágyi, I. (2011). A földrajz a történelem kulcsa. 150 évvel ezelőtt született Sir Halford J. Mackinder brit földrajztudós a gopolitika klasszikusa. Magyar Tudomány 172 (11), 1362-1373.

Szilágyi, I. (2018). A geopolitika elmélete. Budapest, Magyarország: Pallas Athéné Books.

Tóth, P. A. (2009). Alfred Thayer mahan és az európai erőegyensúly a 20. század elején. Külügyi Szemle, 8(4), 100-109.

Wong, P. N. (2018). Destined Statecraft: Eurasian small power politics and strategic cultures in geopolitical shifts. Singapore, Singapore: Springer.

Zeleneva, I. (2017). Geopolitical and geostrategic approaches to the study of international relations. In N. Svetkova (Ed.). Russia and the world (pp. 43-54.) London, United Kingdom: Lexington Books.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: