Bruno Maçães: Övezet és út: A kínai világrend

Bruno Maçães korábbi portugál politikus, a Hudson Institute kutatója és a Global Flint tanácsadója könyvében korunk egyedülálló geopolitikai kezdeményezését, a kínai Övezet és Út projektet mutatja be részletesen. Alaptézise értelmében az Eurázsia jövőjét meghatározó program segítségével Kína egy új világrendet épít, melynek következményei, csupán a történelem, a politika, a gazdaság és a kultúra együttes szemszögéből vizsgálva értelmezhetőek helyesen.

Bevezetés

A szerző megállapítása szerint 70 éven keresztül a gazdasági és politikai hatalom az Egyesült Államok és szövetségeseinek kezében összpontosult, miközben az eurázsiai szuperkontinens megosztott maradt. Napjainkban viszont egy új világtérkép létrejöttének vagyunk tanúi, melynek során az USA globális erejének gyengülésével párhuzamosan az ázsiai országok felemelkedése Keletre billenti az erőegyensúlyt, létrehozva a Lisszabontól Jakartáig terjedő új földrajzi entitást, Eurázsiát.

A szuperkontinens erőközpontjai között Kína tölti be a legfontosabb szerepet, hiszen az Övezet és Út programnak köszönhetően az ország a szárazföldi és tengeri szállítási folyosók segítségével egy új globális gazdasági rendszer létrehozásán munkálkodik, melynek Kína lenne a központja. Ahogy a szerző megállapítja, aki az Eurázsia végpontjai közötti infrastrukturális összeköttetést megteremti és ellenőrzése alatt tartja, az a világot is uralni fogja. Természetesen Kína mellett India, Oroszország és az Európai Unió is meghatározó játékosoknak minősülnek, ugyanakkor az új eurázsiai évszázad során a világ egyre inkább azonos fejlődési irányt mutat.

Bruno Maçães szerint az Övezet és Út kezdeményezés valójában Kína arra irányuló terve, hogy egy új világrendet építsen, felváltva az Amerika vezette nemzetközi rendszert. A körvonalazódó új világrendben az egyes régiók eltérő mértékű szuverenitást fognak élvezni, miközben Kína a világ kétharmadára kiterjesztheti befolyását. Térképen ábrázolva az Övezet és Út éppen ezért nem is tekinthető igazából projektnek, vagy kezdeményezésnek, inkább egy folyamatnak, ami a lassú de elkerülhetetlen kínai befolyás kiterjedését illusztrálja.

A könyv legfőbb célja, hogy részletesen elemezze az egész világ jövőjére hatással lévő Övezet és Út projektet, a történelem, a politika, a nemzetközi kapcsolatok, a gazdaság és a kultúra szemszögéből, a szélesen értelmezett eurázsiai térben. A mű 5 fejezetre tagolódik, felépítését tekintve pedig először általánosságban ismerteti az Övezet és út projekt előzményeit, valódi jelentőségét, majd pedig a szárazföldön átívelő Új Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. századi Új Tengeri Selyemút fejlődését tekinti át, részletesen kitérve az egyes régiókhoz kapcsolódó infrastrukturális projektekre. A 3. fejezet a kezdeményezésnek a világgazdasághoz köthető kölcsönhatásait vizsgálja, miközben a 4. rész a világpolitikai összefüggések és az átalakuló nemzetközi kapcsolatok bemutatására vállalkozik. Az utolsó rész a következményekre fókuszál, egyúttal alternatívákat vázol fel Kína és a világ jövőjét tekintve.

Az Övezet és út kezdeményezés

Az első fejezetben a szerző saját személyes tapasztalatait is felhasználva tekinti át az Övezet és Út meghirdetésének körülményeit, a külföld reakcióit és a projekt pozitív fogadtatásának gyökereit. Úgy véli, hogy a Teng Hsziao-ping idejében kezdődő reformok hatására Kína sokáig képes volt szinte észrevétlenül a nagyhatalmak sorába emelkedni, mára azonban megváltozott a nemzetközi politikai és gazdasági környezet. Az Övezet és Út pedig egy a korábbiaknál aktívabb kínai külpolitikát reprezentál, amelynek során az ország egyre inkább szabályalkotóként kíván fellépni.

Az infrastrukturális fejlesztésekre Eurázsia fejlődő országaiban nagy igény mutatkozik, hiszen annak pozitív gazdasági hatásait Kína példája is bizonyítja. Kína számára pedig nem csupán kitűnő befektetési lehetőséget jelent, hanem a nehézipar számára is felvevőpiacként szolgálhat. Ugyanakkor viszont Peking számára a kezdeményezés legfőbb célja az általa nem irányítható globális rendszerektől való függetlenség megteremtése, ami geostratégiai értelemben a zavartalan nyersanyag import problémájának kezelésére hivatott.

A szerző szerint az Övezet és Út, mindennél jobban érzékelteti Kína regionális hatalomból világhatalommá történő átalakulását. A nagyszabású projekt földrajzi kiterjedését és a megvalósítás időkeretét övező bizonytalanság, pedig arra utal, hogy Peking a hagyományos Tianxia rendszer újjáélesztésére törekszik. Ennek lényege, hogy Kína és az egyes országok egy sajátos kapcsolatrendszert alakítanak ki, amelyben a többiek elismerik Kína vezető szerepét, cserébe jelentős függetlenséget élveznek, politikai és gazdasági értelemben pedig egy mindenki számára elfogadható win-win szituáció alakul ki. De a régi vazallusrendszerrel szemben, ahol Kína kulturális fölényéhez nem férhetett kétség, a 21. században a szuverén államok között csupán a gazdaság jelentené az összekötő kapcsot.

Az író fontosnak tartja kiemelni, hogy a kezdeményezés informális, kevésbé definiált jellege továbbra is meghatározó, az intézményes, szabályokon alapuló rendszer megteremtése Kína számára nem élvez prioritást, ami a résztvevők számára pozitív és negatív eredményekkel is járhat a jövőre nézve.

A Selyemút gazdasági övezet és a 21. századi Új tengeri selyemút

A könyv második fejezete a kezdeményezés részleteibe avatja be az olvasót, külön vizsgálva a Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. századi Új tengeri Selyemút fejlődését, az infrastrukturális fejlesztések előrehaladását.

A konnektivitás előmozdítása a résztvevők közös érdeke, ami viszont a vasutak, autópályák és kikötők mellett az Európa és Ázsia közötti telekommunikációs hálózatok kiépítését is magába foglalja. Az 5G hálózat fejlesztése Kína számára egyértelmű prioritás. Az infrastrukturális fejlesztések finanszírozását tekintve kitér a kínai állam és a magán vállalatok, bankok szerepére, a pozitív és negatív következményeket egyaránt bemutatva. A nyugati szerzők által gyakorta emlegetett adósságcsapda kérdését is elemzi, amelynek klasszikus példáját Srí Lanka jelenti.

A szárazföldi utakat vizsgálva alapvetően 3 eltérő útvonalról beszélhetünk. Az egyik Kína északnyugati részét köti össze Európával, Közép-Ázsián és Oroszországon keresztül; a másik Kínából indulva Közép- és Nyugat-Ázsián át halad a Földközi-tenger partvidéke felé; a harmadik pedig Délnyugat-Kínát köti össze az Indiai-óceán térségével az Indokínai-félszigeten keresztül. A 3 útvonal további 6 gazdasági folyosóra bontható, melyek korántsem csupán a végpontokat összekötő szállítási útvonalakat jelentik, hanem sokkal komplexebb gazdaságföldrajzi tartalommal bírnak, hiszen a régi Selyemúttal szemben olyan gazdasági integrációról van szó, amely a térség urbanizációját, termelési láncok összekapcsolását és a gazdasági központok felemelkedését segíti elő. A folyamatban az ipari parkoknak és szabadkereskedelmi zónáknak kétségtelenül kiemelt szerep jut. A megvalósult projekteket tekintve a szerző elsősorban a kazahsztáni és a pakisztáni eredmények jelentőségét hangsúlyozza.

A 21. századi Új Tengeri Selyemút esetében 3 különböző útvonalról beszélhetünk. A Kína-Indiai-óceán-Földközi-tenger Kék Gazdasági Útvonal Kínából indulva áthalad a Dél-Kínai-tengeren, az Indiai-óceánon, a Vörös-tengeren egészen az afrikai és európai kikötőkig. A második, a Kína-Óceánia-Dél-Csendes-óceán Kék Gazdasági Útvonal, a harmadik pedig a Sarkvidéki Selyemút, ami az északi-sarkkör térségében Oroszország partjai mellett halad Észak-Európa irányába. A kezdeményezés legfőbb rendeltetése a szállítási útvonalak biztonságának garantálása, a szállítási és kikötői infrastruktúra fejlesztése, valamint a gazdasági növekedés és az indusztrializáció elősegítése a partmenti régiókban. A kikötők fejlesztése szorosan kapcsolódik az ipari parkok létesítéséhez és az urbanizációhoz is, ahogy azt a kínai dokumentumokban olvasható „kikötők-park-város” modell is alátámasztja. A szerző szerint a kikötők geopolitikai jelentősége sem elhanyagolható, különösen Délkelet-Ázsia esetében, ahol a vitatott tengeri határok miatt a kínai projektek más megítélés alá esnek, mint Eurázsia többi régióiban.

A világgazdaságra gyakorolt hatások

A mű következő részében a szerző Kína, valamint az Övezet és Út kezdeményezésnek a világgazdaságban betöltött szerepét vizsgálja. Véleménye szerint a kínai gazdaságban tapasztalható egyensúlytalanságok és torzulások miatt, az évi 6-7%-os gazdasági növekedés fenntartása érdekében nagyszabású reformokra van szükség, a BRI pedig egyértelműen ezeknek a megvalósítására hivatott. Mivel Kína nemzeti gazdaságpolitikáját nem kívánja a világgazdasághoz igazítani, ezért gazdaságfejlesztési stratégiáját emelte globális szintre, ami valójában az Övezet és út projektben öltött testet.

A globális értékláncok világában a legfejlettebb gazdaságokkal való versenyképesség megőrzése érdekében Kína új, a korábbiaknál hatékonyabb értékláncok megteremtésére kényszerül, ennek hatékonyságát pedig a kobalt példáján érzékelteti a szerző. Állítása szerint, aki birtokolja a kobaltot, uralja az akkumulátorgyártást, ennek segítségével az elektromos autóipart, ezen keresztül pedig a világot. Vagyis a kobaltlelőhelyek birtoklása Kína esetében az elektromos autóipar dominanciáját is eredményezte.

Álláspontja értelmében az Övezet és Út egy transznacionális iparpolitikai tervként is értelmezhető és szoros kapcsolatban áll a Made in China 2025 elképzeléssel. Utóbbi valódi jelentősége, hogy már a jövő iparágainak kifejlesztésére koncentrál, ezért a külföldi befektetések során a technológiai transzfer révén Kína a jövőbeli fejlesztések megalapozását tekinti céljának. Peking számára a partnerek által elfogadott kínai standard megteremtése is különösen fontos, ezen a téren a nyugati országokkal (pl. USA, Németország) rendkívül kiélezett a verseny.

Rátérve az amerikai-kínai gazdasági rivalizálásra és a kereskedelmi háború következményeire, az író azt a nézőpontot képviseli, hogy a kínai gazdaságra nézve az lenne a legsúlyosabb csapás, ha az ország elveszítené központi szerepét a globális gyártási értékláncokban. A vámok következtében csökkenő export hosszútávon már így is gátolhatja az ambiciózus projektek finanszírozását.

Az Övezet és Út kezdeményezés Kínát előnyös pozícióba juttatja a fejlődő országokban található nyersanyagok megszerzése szempontjából, ráadásul a globális értékláncok újra szervezésén keresztül az ország gazdasági vezető szerepét is stabilizálhatja a partnerekkel és riválisokkal szemben egyaránt, ahogy azt a pakisztáni és kazahsztáni események már bizonyították.

A világpolitikai összefüggések

A következő részben a szerző Kína és a többi nagyhatalom viszonyát vizsgálja meg az Övezet és Út kezdeményezés perspektívájából. India szerepét részletesen taglalja, szerinte az ország negatív hozzáállását elsősorban az magyarázza, hogy az indiai kormány komoly nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint a kínai tervekre, mivel a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó nem csupán Kasmír kérdésében állítaná fait accompli elé Indiát, de a Pakisztánnal folytatott konfliktust is regionális szintre emelné. A nyersanyagutánpótlás szempontjából pedig elvágná Indiát Irántól és Közép-Ázsiától. A mű elismeri, hogy gazdasági és katonai téren Kína fölényben van Indiával szemben, de a soft power esetében Újdelhi vezető szerepét hangsúlyozza, ami komoly akadályt gördíthet a kínai terjeszkedés útjába. A két ország nyílt összecsapását nem tartja valószínűnek, de a látens konfliktust a világpolitika egyik legfőbb variánsának tekinti, mivel Kínával szemben India felemelkedése reális ellensúlyt jelenthet a jövőben.

A szerző az amerikai kormány által értelmezett Indo-Csendes-óceán fogalmát politikai földrajzi szempontból teljes mértékben indokoltnak tartja, mivel a nagyhatalmi stratégiák szintén egységes egészként tekintenek a térségre. Kína Út és Övezet projektjével szemben a „Négyes” vagyis az USA, Japán, India és Ausztrália kezdeményezése jelenti az ellenpólust, az ellentétes nézetek összecsapása pedig geopolitikai értelemben, Eurázsia integrációja számára jelent fontos kísérleti terepet. Az USA ma komoly stratégiai fenyegetést lát a kínai tervekben, azok végrehajtását igyekszik meggátolni, melynek érdekében szövetségeseit is próbálja mozgósítani. Ennek eredményeképpen pedig egy új hidegháborús helyzet bekövetkezésére is számítani lehet. Az Övezet és Út szempontjából az egyes országokat résztvevőkre és geopolitikai riválisokra bontja, miközben Indiát és Japánt egy olyan átmeneti kategóriának tekinti, melyek szerepe a kezdeményezésben még nem tisztázott.

Az Európai Unió kezdetben pozitívan reagált a kínai tervekre, Kína és a közép-kelet-európai országok együttműködése az Ázsia és Európa közötti összeköttetés megteremtésében is központi jelentőségre tett szert. Peking a régiót az új kínai világrend részének tekinti, ezzel szemben Nyugat-Európát inkább a régi rend őrzőjének véli. Franciaország és Németország gazdasági befolyásának elvesztésétől tartva, az EU vezetésével összhangban már szkeptikus az Övezet és Úttal szemben, de egységes európai álláspont kialakítását a közép-kelet-európai országok ellentétes véleménye is gátolta. A szerző konklúziója, hogy mivel az EU nem képes belebonyolódni egy nagyszabású geopolitikai küzdelembe, ezért részt kíván venni a kínai projektben, de a vezető szerepet nem akarja elveszíteni, Kínával közösen szeretné irányítani az eseményeket.

A világ jövője az Övezet és út perspektívájában

Az utolsó fejezetben a szerző több forgatókönyvet is felvázol Kína világban betöltött szerepét tekintve, továbbá összefoglalja az Övezet és Út sikeres megvalósításának kritériumait. Álláspontja szerint a projekt döntő befolyást fog gyakorolni az emberiség jövőjére nézve mind fizikai, mind elméleti síkon. Az államok és politikai modellek közötti versengés terei a fenntartható ökoszisztémák, vagyis a városok lesznek, a gazdasági erő pedig háttérbe szorítja a területi expanziót. Kína sikeres városfejlesztési koncepciójára – személyes tapasztalatai alapján – a malajziai Forest City példáját hozza fel.

Az Övezet és Út sikerét meglátása szerint több tényező veszélyeztetheti. Mivel a pekingi vezetés politikai okok miatt kénytelen eredményt felmutatni, a vezetők türelmetlensége, adott esetben téves döntései nem csupán gazdasági veszteséget eredményezhetnek, de akár az egész kezdeményezés kudarcát, egyúttal Kína hosszú távú politikai ambícióinak bukását is okozhatják. A projekt finanszírozása szintén komoly dilemmát jelent, hiszen a résztvevő országok eladósodása negatív politikai következményekkel járhat, miközben a kínai gazdaság teljesítőképessége is fékezheti a tervek végrehajtását. Összességében viszont mivel a kínai stratégia az Övezet és Út eredményeire épül, annak politikai értelemben vett sikeréhez nem férhet kétség, Kína pedig minden bizonnyal eljut a fejlődési szakaszának végső stádiumába.

Kína jövőjével kapcsolatban négy különböző forgatókönyvet mutat be. Az első értelmében Kína prosperáló gazdasági hatalommá válik, amely azonban alkalmazkodik a nyugati politikai-társadalmi rendszerhez, az USA vezette világrendet nem próbálja felváltani, és harmonikus együttműködésre törekszik a világgal. A második szerint Kína ugyan alkalmazkodik a nyugati típusú rendszerhez, de az USA visszavonulásával párhuzamosan átveszi a globális vezető szerepet, létrehozva egy új Kína központú, de a korábbiakhoz hasonló új világrendet. A harmadik forgatókönyv a két ellentétes világrend összecsapását, majd pedig Kína győzelmét vízionálja, melynek során Peking a Nyugattal szemben egy teljesen más sinocentrikus világrendet épít, amely reális alternatívát jelent a jelenlegi USA dominálta rendszer hiányosságaival szemben. A negyedik szerint viszont Kína ezen irányú törekvése csupán korlátozott mértékben lesz sikeres, így Kína és az USA fémjelezte világrendek együttélésre kényszerülnek, a két nagyhatalom között pedig egyfajta erőegyensúly jön létre, miközben a világ két befolyási övezetre szakad.

Konklúziója értelmében, Kína elmúlt 40 éves fejlődési periódusa alapján nem lehet megjósolni, hogy melyik forgatókönyv fog bekövetkezni (az első teljesülésére ugyan már csekély az esély) hiszen rengeteg változót kellene számításba venni. A Nyugat befolyásának csökkenése, Kína globális központi szerepe, Eurázsia térképének átalakulása azonban biztosra vehető, csupán az új kínai világrend pontos jellemzőit nem ismerjük még, de ennek formálásában mi is részt veszünk, ezért a jövőnk korántsem csupán a pekingi vezetők szándékaitól függ.

Felhasznált irodalom

Bruno Maçães: Belt and Road: A Chinese World Order. Hurst & Company, London, 2018. 228 p.

Szerző: Klemensits Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: