Noha a világban jelenleg Közép-Ázsia és Afganisztán áll a gazdasági és geopolitikai események középpontjában, kereskedelmi, gazdasági és biztonságpolitikai szempontból a Kaukázus legalább annyira jelentős kulcsfontosságú régió.
2021. október 6-án Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Hossein Amir Abdollahiyan iráni külügyminiszter közös sajtótájékoztató keretében bejelentették egy kaukázusi kereskedelmi-gazdasági és biztonságpolitikai folyamatokat befolyásoló “3 + 3” együttműködési kezdeményezés létrehozását.
A két ország külügyminisztere által javasolt együttműködés javítaná a régiós gazdasági kapcsolatokat, ami nemcsak Örményországnak és Azerbajdzsánnak, hanem Grúziának és Iránnak, valamint az elmúlt időszakban gazdaságilag gyengélkedő Törökországnak is stabilitást jelenthetne. A “3+3” együttműködésben Oroszországon és Iránon kívül Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia és Törökország is részt venne.
Ilyen együttműködési forma felvetése egyáltalán nem újkeletű, hiszen az 1990-es évek végén a kaukázusi államok és néhány környező állam (Törökország, Oroszország) vezetői is arra a következtetésre jutottak, hogy a gazdasági fejlődés teljes átalakulása, a béke és a biztonság megteremtése érdekében szükség van egy stabilitási és együttműködési egyezményre. Ezért az EBESZ 1999-es isztambuli csúcstalálkozóján Heydar Aliyev azerbajdzsáni elnök a regionális problémák megoldását szolgáló és a dél-kaukázusi békét biztosító egyezmény létrehozását javasolta. Az akkori elképzést támogatta Szulejmán Demirel török elnök, aki egy szélesebb körű javaslatot is kidolgozott. A kezdeményezéshez csatlakozott az akkori örmény elnök, Robert Kocharyan és Eduard Shevardnadze grúz elnök is.
A javaslatok egy „3+3+2” megállapodást tartalmaztak (Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia + Oroszország, Irán és Törökország + USA és EU), amely kitért volna biztonsági és konfliktusmegoldási kérdésekre, és elősegítette volna a gazdasági és kereskedelmi együttműködést is. Ugyanakkor a dél-kaukázusi béke-, biztonság- és stabilitási egyezmény szükségességére vonatkozó konszenzus ellenére a hegyi-karabahi konfliktus és Irán helyzetének megoldatlansága miatt a megállapodást akkor nem lehetett tető alá hozni.
Azzal, hogy Irán a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagja lett és a karabahi kérdés is „megoldottnak” tekinthető, újra eljött az ideje egy kaukázusi stabilitási egyezmény létrehozásának. A kezdeményezést Oroszország saját külpolitikai stratégiájához igazítva a “3 + 3” formátumban rejlő gazdasági és kereskedelmi lehetőségeket mérlegelve az ügy kezdeményezőjévé lépett elő. A jelenlegi közös orosz-iráni bejelentés regionális együttműködést irányoz elő Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia között a három nagy és befolyásos szomszéddal, Törökországgal, Oroszországgal és Iránnal. Azerbajdzsán és Törökország számára bármilyen régiós egyezmény pozitívan hat, mivel mindkét fél elsődleges érdeke, hogy szomszédságában béke legyen. A két ország már korábban javasolta az Örményország területén áthaladó tranzitforgalom létrehozását, amelyet a karabahi konfliktus kezdete után leállítottak.
Azerbajdzsán, mint Törökország régiós stratégiai partnere, nemcsak támogatja a platformot, hanem társszerzőjévé is vált az ötletnek. Az orosz bejelentésre reagálva Baku aktívan támogatja ezt az együttműködési formát, és megpróbálja rávenni “stratégiai partnerét” Grúziát, hogy vegyen részt az együttműködésben.
Grúzia azonban visszafogottan és óvatosan viszonyul a partnerek javaslatához és általában véve a regionális integrációkhoz, mivel a Nyugat és az USA “fellegvára” a régióban. Nem siet semmilyen közösségbe belépni az USA és az EU jóváhagyása nélkül azzal indokolva döntését, hogy számára elfogadhatatlanok azok a regionális integrációs formák, amelyekben a Nyugat nincs jelen.
Ám ebben a kérdésben a grúz kormányban jelenleg egyáltalán nincs konszenzus. Erre jó példa David Zalkaliani külügyminiszter nem teljesen „óvatos” és nem teljesen „negatív” kijelentése a “3+3” formátummal kapcsolatosan. A külügyminiszter az újságírókkal folytatott beszélgetés során „véletlenül beismerte”, hogy érdemes megfontolni a javaslatot. A külügyminiszter szavaira azonnal reagáltak a „nyugatbarát” kormánytagok és egyértelműen elítélték Zalkalianit.
Az örmény kormány, amely az „elvesztett” karabahi háború után az ellenfelek kemény kritikái között találta magát, csak általános, homályos kijelentéseket tesz és tartózkodik attól, hogy egyértelmű álláspontot képviseljen az új kezdeményezésben való részvétellel kapcsolatban.
Ugyanakkor a háttérben Kína kimondatlanul, de támogatásáról biztosította az egyezményben résztvevőket egy 850 millió dolláros támogatás révén, amelyet Örményország, Grúzia kereskedelmi útvonalainak felújítására lehetne használni. Kína és az általa elindított „Övezet és Út” (Belt and Road, BRI) kezdeményezés a Kaukázusban és a Kaszpi-tenger melléki régióban fontos kereskedelmi partnereket és útvonalakat lát Európa és a Fekete tenger térsége (Ukrajna) irányába.
Az eurázsiai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban a Kaukázus és térsége egy második kulcsterületté válhat a jövőben. Azerbajdzsán abban bízik, hogy az új együttműködés életképes lesz. Törökország, Oroszország elkötelezett támogatója a “3+3” gondolatának, noha az is igaz, hogy az Azerbajdzsán és Irán közötti kapcsolatok súlyosbodása megkérdőjelezheti Teherán részvételét. Örményország és Grúzia nyugati támogatás mellett inkább egy új regionális „unióban” látná a jövőt. Örményország és Azerbajdzsán viszonya továbbra is feszültségekkel terhes, azonban a gazdasági és biztonságpolitikai helyzetre nézve a régió minden országa és nagyhatalma egy Pax-Caucasia létrehozásában érdekelt.
Az elemzést késztette: Veres Szabolcs