2022. június 29-én a NATO-tagországok állam- és kormányfői elfogadták a NATO új Stratégiai Koncepcióját. A koncepció általában tartalmazza a szövetség prioritásait, alapfeladatait és a következő évtized főbb kihívásait. Miközben a dokumentum leírja a szövetség biztonsági környezetét, egyúttal pedig megerősíti annak alapértékeit, amelyek a következő három elv köré csoportosulnak: (1) elrettentés, védelem; (2) válság megelőzés és menedzsment; (3) kooperatív biztonság. Nyilvánvaló, hogy az orosz-ukrán háború fényében a korábbi koncepciónak jelentős felülvizsgálaton kellett keresztül mennie, így nem volt elegendő a korábbi elvek megerősítése, hanem konkrét lépésekre is szükség volt.
A koncepció elfogadása mellett Svédország és Finnország NATO csatlakozási kérelme is pozitív elbírálásban részesült, miután Törökország feladta korábbi ellenkezését a két ország NATO tagságával kapcsolatban, mivel a két ország ígéretet tett arra, hogy megszüntetik a kurd csoportok támogatását és feloldják a Törökországgal szembeni fegyver export tilalmat. A csúcson a NATO tagországok ismét megerősítették azt az elkötelezettségüket, hogy a katonai kiadásaikat 2024-re a GDP 2%-a felé emelik.
A most elfogadott Stratégia Koncepció úgy definiálja Oroszországot, mint „a legszignifikánsabb és közvetlenebb fenyegetés a szövetségesek biztonságára, az euro-atlanti térség békéjére és stabilitására.” Ez a megállapítás mind hosszú, mind rövid távra is igaz, hiszen rövid távon a jelenlegi helyzet magában hordozza a konfliktus eszkalálódásának veszélyét. Itt rögtön hármat is lehet említeni: (1) Nem lehet tudni, hogy a kalinyingrádi régió litván blokádja milyen orosz reakciókat vált ki. (2) Szintén nagyon veszélyesnek tekinthetők azok a javaslatok, amelyek az odesszai kikötő orosz blokádjának NATO általi megtörését ajánlják. (3) Mindkét fél felderítő repüléseket végez a Balti-tenger felett és ezek gyakorisága növekedni fog a két skandináv állam NATO tagságával és vele együtt az ebből származó potenciális konfliktusok veszélye is erősödni fog. Hozzá kell tenni, hogy a NATO és Moszkva közötti kommunikáció hiánya szintén növeli az ilyen típusú veszélyeket.
A NATO egyúttal jelezte, hogy megerősíti a kelet-európai országokban való jelenlétét és csapatokat küld azokba az országokba, amelyek Oroszországgal határosak. Mindezek mellett a NATO tagországok kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a húsz évvel ezelőtt létrehozott ún. Response Force-t a jelenlegi 40 ezer főről 300 ezer főre bővítik. A korábban elsődlegesen katasztrófa elhárításra alkalmazott egység funkciója így nyilván kibővül és alkalmas lesz arra, hogy krízis helyzetekben gyorsan bevessék.
Oroszország reakciója
Egyes elemzők szerint az orosz reakció meglepően mérsékelt volt, hiszen Putyin azt mondta, hogy „Svédországgal, Finnországgal nincsenek olyan problémáink, mint Ukrajnával. Csatlakozni akarnak a NATO-hoz, csatlakozzanak.” Hozzátette azonban, hogy katonai kontingensek és infrastruktúra alkalmazása esetén hasonló lépéseket fognak tenni. Leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy ha a két ország NATO tagsága szimbolikus értékű lesz, akkor a feszültségek nem fognak növekedni, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy nem a szimbolikus NATO tagság miatt csatlakozott a két ország, ezért hosszú távon a geopolitikai feszültségek növekedése is várható a térségben, plusz ha még hozzá tesszük a klíma változás miatt felértékelődő Északi-sarki térség gazdasági, energetikai jelentőségét, akkor már láthatjuk a geopolitikai térkép új „forró” pontját is.
Szergej Riabkov orosz külügyminiszter úgy reagált a NATO keleti szárnyának USA csapatokkal való megerősítésére, hogy Oroszország „ellentételező intézkedéseket” fog tenni. Az amerikai csapatokat 100 ezer fővel fogják bővíteni Európában, azaz a NATO évtizedek óta nem látott expanzióját láthatjuk. Riabkov szerint a javaslattevők abban az illúzióban élnek, hogy ezek a lépések megfélemlítik Oroszországot.
A kérdés az, hogy a NATO által tett lépések vajon eltérítik-e Oroszországot a háború folytatásától vagy sem? A kérdés hipotetikus, hiszen a csúcson meghozott lépések csak legfeljebb középtávon, de inkább hosszútávon éreztetik hatásukat. A legfontosabb hosszú távú hatás, hogy Oroszország stratégiai pozíciója romlik, hiszen Finnország és Svédország belépésével a NATO még közelebb került Oroszországhoz, amit Moszkva a háború elindításával el akart kerülni. A rövid- és középtávú NATO lépések – azaz a fegyverszállítások folytatása – eddig nem hoztak eredményt, hiszen az orosz előretörés a Donbász-medencében – ha lassan is – de folytatódik. Hasonlóképpen nem sikerült rövidtávon eredményeket elérni a gazdasági szankciók kivetésével, sőt a hírek ismét növekvő orosz feldolgozóiparról és megugró olajbevételekről szólnak. Egyetlen olyan pontot lehet feltételezni, ahol valóban potenciálisan pusztító hatást tudnak kifejteni a szankciók: ez pedig Oroszország technológiával való ellátottságának romlása lehet. Ugyanakkor ez nem fogja meggondolásra kényszeríteni az orosz döntéshozókat és megállítani a háborút.
A helyzet bonyolultságát érzékeltetendően meg kell jegyezni, hogy a szövetség elszántságát tesztelni fogja az egyre romló gazdasági környezet, aminek két domináns eleme a száguldó infláció és az energia-, élelmiszer ellátási problémák növekedése. Az elmúlt hetekben a három meghatározó EU-s ország, Németország, Franciaország és Olaszország a konfliktus tárgyalásos rendezésének fontosságát hangsúlyozta, amely során az orosz kézbe került területek egy része (akár egésze) ott is maradhatna. Viszont ezt a megközelítést hevesen ellenzi Lengyelország és a balti országok. A nyilvánvaló ellentét hosszú távú és noha nem került szóba a NATO csúcson, a nézetbéli különbségek tartósak és feszültségeket generálhatnak a szervezeten belül.
Annak ellenére, hogy több elemző is azt vizionálta, hogy a NATO az új stratégiai koncepcióval kiterjeszti tevékenységét az ázsiai térségre, és ezért került sor Ausztrália, Japán és Dél-Korea meghívására is, ez nem következett be. Sőt, a dokumentum, miután ismerteti a Kínával való ellentéteket, illetve problémákat, nyitottnak mutatkozik a dialógus fenntartására: „A Szövetség biztonsági érdekeinek megőrzése mellett nyitottak maradunk a Kínai Népköztársasággal való konstruktív szerepvállalásra, beleértve a kölcsönös transzparenciát. Felelősen együtt foguk működni, mint szövetségek, hogy meg tudjunk felelni a Kínai Népköztársaság által támasztott rendszerszintű kihívásoknak, amelyek fenyegetik az Euro-Atlanti biztonságot és hogy biztosítsuk a NATO tartós képességét a szövetségesek védelmének és biztonságának garantálására.” A csúcs stratégiai döntései között az a tény, hogy a NATO ázsiai irányba való kibővítése nem következett be, nevezhető a leginkább olyannak, amely figyelembe veszi a tagok érdekeit, azaz az európai országok döntő többségének geopolitikai érdektelenségét az ázsiai térségben való megjelenésre.
Az elemzést készítette: Moldicz Csaba