Szerző: Tárik Meszár (2022). Az Irakban élő etnikai és vallási kisebbségek helyzete az Iszlám Állam terrorszervezet fennhatósága alatt és kiűzését követően. In: Dudlák Tamás & Tóth Zoltán Balázs (szerk.) (2022). Válságtól válságig. Külügyi Műhely, pp. 169-184.
Absztrakt
Jelen tanulmány az Irakban élő etnikai és vallási kisebbségek kulturális-szociális-nyelvi viszonyait, valamint jelenlegi életkörülményeiket és kihívásaikat hivatott feldolgozni. A kutatásban két időszakot, az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet fennhatósága alatti, majd az azt követő periódust vizsgáljuk meg. Jelenkorunk egyik legnagyobb biztonsági kockázata a terrorszervezetek és szélsőséges csoportok megjelenése, amelyek tevékenysége különösen problematikus az arab országokban élő etnikai és vallási kisebbségekre nézve. Az Iszlám Állam uralma alatt a különböző nem-muszlim csoportokat súlyos atrocitások – gyilkosság, emberrablás, nemi erőszak, rabszolgaság, kényszerházasság és szexuális erőszak – érték. A terrorszervezet vereségét követően a nagyszabású, kisebbségekkel szembeni offenzívák valószínűsége jelentősen redukálódott, azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa a tavalyi év során többször is kiemelte, hogy az Iszlám Állam továbbra is képes elszórtan a civilekre és a biztonsági erőkre támadni Moszul, Kirkūk, Erbīl és Bagdad városokban, valamint vonzáskörzetükben. Az Irakban élő vallási és etnikai kisebbségek ügye rendkívül aktuális napjainkban, ugyanis számottevően érinti közösségeiket az utóbbi évtizedben egyre erőteljesebben kibontakozó agresszió, amely javarészt a különböző terrorszervezetek tevékenységéhez köthető, de nem csak és kizárólag, mivel olykor az iraki központi kormány politikája is hozzájárul helyzetük romlásához.
Kulcsszavak: Irak, Közel-Kelet, Iszlám Állam, kisebbségek, fundamentalizmus, iszlám
A teljes publikáció itt érhető el: