Az Eurázsia Központ 2023/26. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit.
A WEF Új Bajnokok 2023 csúcstalálkozó kezdeményezései
A Világgazdasági Fórum 14. Új Bajnokok éves csúcstalálkozójára idén június 27-29. között került sor a Kínai Népköztársaságban Tianjinban. A találkozó általános célja a párbeszéd és az együttműködés elősegítése a politikai döntéshozók, az üzleti élet, a technológia úttörői, a vállalkozók, az akadémikusok és az innovátorok között a világ legégetőbb kihívásainak kezelése érdekében. Ez alkalommal több mint 1500 vezető – köztük több mint 130 közéleti személyiség, 800 üzleti vezető és 100 innovátor – csatlakozott személyesen a „Vállalkozói szellem: A globális gazdaság hajtóereje” témájú rendezvénysorozathoz; akik jellemzően az innováció és az együttműködés új lendületvételét sürgették a világgazdaság újjáélesztése érdekében.
Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója és ügyvezető elnöke, illetve Li Qiang, Kína miniszterelnöke az összefogás szükségességét a megnyitó plenáris ülésen is hangsúlyozták. „A világnak bátor és előrelátó emberekre van szüksége, akik képesek az innováció erejét hasznosítani és együttműködni ágazatokon, régiókon, nemzeteken és kultúrákon átívelő módon, hogy egy békésebb, befogadóbb és ellenállóbb jövőt teremtsenek.” – fogalmazott Schwab a résztvevőkhöz intézett beszédében. A kínai kormányfő – egyidejűleg angolra, japánra, mongolra és vietnámira szinkrontolmácsolt – megnyilatkozása szerint pedig „Haladnunk kell a történelemmel, meg kell szilárdítanunk a fejlődéssel kapcsolatos konszenzust, és folytatnunk kell a nyitott világgazdaság kiépítésére irányuló erőfeszítéseinket”.
Az együttgondolkodást és -működést célzó erőfeszítéseket elengedhetetlenné teszi, hogy a világnak alacsony növekedéssel, magas megélhetési költségekkel és jövedelmi egyenlőtlenségekkel, növekvő geopolitikai széttagoltsággal, valamint az éghajlati és természeti válság súlyosbodó következményeivel, továbbá a világjárványnak az iparra, a társadalomra és a bizalomra gyakorolt folytatólagos hatásaival kell szembenéznie – hangzott el többek között Az ellenszéllel dacolva: A növekedés újbóli beindítása a bizonytalanság közepette témájú szekcióülésen. Ezek az egybeeső válságok fokozott bizonytalanságot okoztak, és felvetik a kérdést, hogyan lehet olyan (világ)gazdaságot építeni, amely mindenkiért működik. A vezetők válaszaikban a „visszaglobalizáció” új megközelítésére és a közös kihívások megoldására irányuló kooperáció újjáélesztésének sürgősségére szólítottak fel. „Ez a nagy lehetőség arra, hogy megvizsgáljuk azokat a területeket, régiókat és országokat, amelyek kimaradtak a globalizáció első hullámából” – fejtette ki például Ngozi Okonjo-Iweala, a Kereskedelmi Világszervezet főigazgatója. „Nézzük meg azokat a területeket, amelyek barátságosak a befektetésekkel szemben, és nézzük meg, hogy nem tudjuk-e decentralizálni és diverzifikálni az ellátási láncokat, hogy ezeket a területeket bevonjuk a világkereskedelembe… a globális növekedés ösztönzése érdekében.”
A háromnapos találkozó központi témái közé tartozott a világkereskedelem és a világgazdaság kilátásai mellett a geopolitika, a természetvédelem, az energetikai átmenet, a feltörekvő és úttörő technológiák, a munkaerőpiac és az egészségügy jövője. A Fórum és partnerei a több mint 160 szekcióülés és műhelybeszélgetés során új szakmai meglátásokat tettek közzé, bevett adaptációs gyakorlatokat ismertettek, továbbá eszmecserét folytattak az új kutatási, jogszabályalkotási és piaci igényekről/lehetőségekről. Ezenfelül a résztvevők több mint 25 ambiciózus kezdeményezést indítottak el vagy fejlesztettek tovább, amelyek többéves, az állami és a magánszektorok közötti folyamatos kommunikáció és együttműködés platformjaiként céloznak szolgálni, különböző földrajzi elhelyezkedésű aktorokat és számos iparágat bevonva. Az alábbiakban a főbb kezdeményezések kerülnek felsorolásra tematikus felosztásban.
A kereskedelmi és a geopolitikai együttműködés tekintetében az idei Fórum legjelentősebb eredményei közé tartozik, hogy:
- Kína, a világ legnagyobb tenger gyümölcsei termelője hivatalosan ratifikálta a Kereskedelmi Világszervezet halászati támogatásokról szóló megállapodását az óceánok fenntarthatóságának növelése érdekében.
- Magas rangú kormányzati és üzleti vezetők, köztük Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megbeszélést folytattak az eurázsiai Középső Folyosó mint alternatív kereskedelmi útvonal jövőbiztonságának eléréséről a korszerűsített infrastruktúra, az erősebb regionális integráció és az ellátási láncok kockázatmentesítése révén.
- Bemutatásra került a szén-dioxid-kompatibilitásról szóló új fehér könyv, amely jövőbeli forgatókönyveket vázol föl, és olyan kereskedelempolitikai koherenciát sürget, amely támogatja a zéró kibocsátású gazdaságmodellekre történő átállást.
Az éghajlatpolitikai fellépés, az energetikai átállás és a természetvédelem terén a Fórumon döntés született:
- Három vezető klaszter részéről Kínában, Franciaországban és az Egyesült Államokban a csatlakozásról az Átalakuló Ipari Klaszterek a Nettó Zéró [Kibocsátás] Felé kezdeményezéshez.
- A kínai kormány és vállalatok bekapcsolódásáról az 1t.org misszióba, amelynek részeként 2030-ig 70 milliárd fa elültetését és megőrzését vállalták.
- Több mint 50 vezérigazgató csatlakozásáról a „Holnap Repülőterei” kezdeményezéshez, amelynek célja a nettó zéró károsanyagkibocsátású légiközlekedés megvalósítása a technológiai és infrastrukturális innovációk, illetve a szükséges beruházások megtervezése és finanszírozása révén.
- A Fórum Trópusi Erdők Szövetsége új munkacsoportjának a felállításáról a Kínán belüli puha alapanyag/termék-ellátási láncok fenntartható átalakítása érdekében, azon megfontolásból, hogy az a globális marhahús-, papír-, pálmaolaj- és szójatermelési modelleket is az erdőirtás elleni küzdelemre fogja ösztönözni.
- A Kínai Környezetvédelmi és Fejlesztési Nemzetközi Együttműködési Tanáccsal (CCICED) partnerségben a földhasználat integrálásáról és a mezőgazdaság, az energiatermelés, az ipari fejlődés és a biológiai sokféleség megőrzésének szükségletei közötti egyensúly megteremtésének szándékáról a Kunming/Montreal 30 by 30 globális biológiai sokféleség keretrendszerre válaszul.
- A hajózási ágazat, logisztikai vállalatok és konténerkikötők vezetőinek csatlakozásáról a környezetbarát hajózás elérésének elősegítésére irányuló erőfeszítésekhez az új generációs hajók kifejlesztésének támogatásával, új ipari szabványok létrehozásával és az új üzemanyagok számára kedvező infrastruktúra megteremtésével.
- A Fórum 100 Millió Gazdálkodó kezdeményezésének bejelentéséről, miszerint a Yara International, valamint állami és magánpartnerek vezetésével a talaj egészségének helyreállítására kezdi összpontosítani a további tevékenységét.
- A tanácskozások folytatásáról az Adományozás a Föld Akció Erősítésére (GAEA) keretében az éghajlat és a természet finanszírozására irányuló innovatív partnerségek finanszírozásáról a filantróp, állami és magánintézmények között.
Az új technológiákról, az innovációról és a vállalkozói szellemről témakörökben a következő előrelépések történtek:
- A Fórumon az AI Governance Alliance (AIGA) olyan felelős AI-keretek kialakításáról és végrehajtásáról folytatott előremutató megbeszéléseket, amelyek növelik a generatív AI előnyeit, miközben kezelik a kihívásokat.
- A Negyedik Ipari Forradalom Központja és a Korszerű Gyártás és Ellátási Láncok Központja folytatta az ipari metaverzummal kapcsolatos közös jövőkép kialakítását.
- A központi bankok képviselői a magánszektorral közösen vizsgálták az új innovációk alkalmazását a pénzügyekben, és javaslatot tettek a központi banki digitális valuták globális interoperabilitásának elveire.
A munkahelyekről, készségekről, egészségről és méltányosságról szóló diskurzus eredményei közé tartozik többek között, hogy:
- Előrelépés történt az Átképzési Forradalom előmozdítása terén és 2030-ig 1 milliárd ember jobb oktatással, készségekkel és gazdasági lehetőségekkel való ellátása érdekében, új ázsiai vállalkozások és oktatók bevonásával.
- Csatlakozva a közel 20 országot tömörítő hálózathoz a vietnámi kormány együttműködésről döntött a Fórummal a zöld és innovatív munkavállalási készségek fejlesztésének hazai támogatása érdekében.
- A Fórum új eredményeket tett közzé a mesterséges intelligenciában rejlő átalakító potenciálról az egészségügyben, valamint áttekintést adott Kína egészségügyi és egészségügystratégiai kilátásairól.
A Világgazdasági Fórumnak nincsen döntési jogköre, de befolyása számottevő lehet a politikai és üzletpolitikai döntésekre. Az idei Fórum jelentőségének megbízható felmérése e tekintetben még korai lenne. A betekintés a nyilvános szakpolitikai közmegegyezések, a személyes kapcsolatépítések és a felsorolt kezdeményezések egyes kezdeti gyakorlati eredményeibe azonban akár már a jövő januári davosi Fórum megbeszélésein lehetővé válhat, egyúttal megvilágítva a megfigyelők számára, hogy ténylegesen mennyiben hajlandóak és képesek a Fórumon résztvevő államok és cégek a politika és az üzlet kettéválasztására.
A gyorselemzést készítette: Szakáli Máté