Szeptember 15-én az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ausztrália vezetői közös nyilatkozatban jelentették be, hogy egy „megerősített, trilaterális biztonsági partnerséget” hoznak létre AUKUS néven. A megegyezés létrehozásának kezelése, annak titkos jellege nem csak Franciaország számára arcvesztés és anyagi veszteség – hiszen a térségben komoly érdekeltségekkel rendelkező európai államot még csak nem is tájékoztatták a tervezett paktumról, miközben egy nagyértékű haditechnikai üzletből is kihagyták – hanem Európa számára azt is bizonyítja, hogy az USA nem megbízható partner és az amerikai érdekek kizárólagos követését jelentő lépések nem csak megtehetők egyeztetés nélkül, mint ahogy az megtörtént az afganisztáni kivonulás esetében is, hanem hogy ez meg is ismételhető.
Az egyezmény lényege, hogy az USA és az Egyesült Királyság segítségével Ausztrália atomtengeralattjárókat rendszeresíthet, ezáltal erősítve az ország védelmi képességeit, hozzájárulva az indo-csendes-óceáni térség biztonságának megőrzéséhez. A három ország szorosabb védelmi együttműködése nem csupán az ausztrál haditengerészet megerősítését jelenti, hiszen a mesterséges intelligencia, a kiber képességek és a qvantumtechnológiák területén való információmegosztást is feltételezi. Joe Biden, amerikai elnök, Boris Johnson brit miniszterelnök, valamint Scott Morrison ausztrál kormányfő közös nyilatkozatában ugyan annak a meggyőződésnek adott hangot, hogy az egyezmény egyetlen ország ellen sem irányul, de kétség sem férhet hozzá, hogy a valódi célja Kína befolyásának korlátozása a térségben.
Egyes elemzők szerint az AUKUS egyezmény a második világháború óta a legjelentősebb biztonsági megállapodás a három nemzet között, történelmi jelentőségét az is alátámasztja, hogy az USA az atomtengeralattjárók kifejlesztéséhez köthető tudásbázist eddig csupán csak az Egyesült Királysággal osztotta meg az elmúlt 60 év során. Katonai értelemben az atomtengeralattjárók és a hagyományos dízelmeghajtású tengeralattjárók előnyeiről és hátrányairól megoszlanak a vélemények, annyi azonban biztosra vehető, hogy az új paktum hatására néhány éven belül Ausztrália katonai képességeinek jelentős megerősödésétől nem kell tartani. A nemzetközi politikában viszont komoly visszhangot – többnyire negatív kritikát – váltott ki az egyezmény, így ezen nézeteket érdemes közelebbről is megvizsgálni.
A kínai külügyminisztérium szóvivője Zhao Lijian úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „súlyosan aláássa a regionális békét és stabilitást”, miközben a fegyverkezési versenyt is felgyorsítja. A washingtoni kínai nagykövetség pedig a három ország „hidegháborús mentalitását” kifogásolta. Oroszország Kínához hasonlóan szintén elítélte a megállapodást, mint amely növeli a fegyverkezési verseny kockázatát a régióban, egyúttal szorosabb együttműködésre késztetve az orosz és a kínai haderőt.
De az új paktumnak nem Kína a legnagyobb vesztese, hanem Franciaország, mivel a térségben jelentős érdekeltségekkel – tengerentúli területekkel – rendelkező európai államot nem hogy nem tájékoztatták előre a készülő megállapodásról, de anyagilag is érzékeny veszteség érte, mivel Ausztrália felbontotta az 56 milliárd euró értékű konvencionális tengeralattjárók beszerzéséről szóló megállapodást. Nem véletlen, hogy a francia külügyminiszter Jean-Yves Le Drian „hátbaszúrásról” beszélt, miközben Párizs hazahívta washingtoni és canberrai nagykövetét. Az EU vezetése, Németország és Portugália szolidaritását fejezte ki Franciaországgal szemben és az EU tagállammal való elfogadhatatlan bánásmódra hívták fel a figyelmet.
De miként értékelték az egyezményt a térség országai? Amerika szövetségesei, India, Japán és Dél-Korea csendben tudomásul vették a helyzetet, csakúgy, mint Vietnam és Szingapúr, utóbbi a paktum pozitív következményeivel számol. Némileg meglepő, hogy a Fülöp-szigetek elnöke, Rodrigo Duterte Kína barátsága ellenére nyíltan üdvözölte a megállapodást, mondván az növelni fogja egy közeli szövetséges (Ausztrália) katonai képességeit.
Az ASEAN tagállamok közül Indonézia és Malajzia jóval visszafogottabban és kevésbé lelkesen reagált. Az indonéz külügyminisztérium a fegyverkezési verseny felgyorsulásától tartva kritizálta a megállapodást, a maláj miniszterelnök Ismail Sabri Yaakob pedig a feszültségek növekedésére figyelmeztetett, miközben a délkelet-ázsiai atomfegyvermentes övezetről szóló megállapodás tiszteletben tartására szólította fel a feleket, egyúttal Kína véleményének meghallgatását is kilátásba helyezte. A két ország az ASEAN központi szerepének csökkenését is valós veszélynek értékeli.
Nyilvánvaló, hogy az AUKUS megállapodáson keresztül az USA az Egyesült Királysággal és Ausztráliával szorosabb katonai együttműködésre törekszik, amely illeszkedik a Négyeshez (USA, Japán, India, Ausztrália) kapcsolódó stratégiájához is. Az afganisztáni kudarcot követően a szövetség szintén komoly szimbolikus jelentőséggel bír. Washington részéről azonban a viszony kiélezése Franciaországgal és az EU-val nem szolgálja az érdekeit, egyúttal rávilágít az amerikai stratégia és egyúttal katonai és pénzügyi terhelhetőség korlátaira is. A megállapodásra adott nemzetközi reakciókból több fontos következtetés is levonható:
1. Biden elnöksége alatt az USA a kapcsolatok rendezése helyett a Kínával való viszony kiélezését választotta, miközben megerősíti pozícióit az Indo-Csendes-óceán térségében.
2. A Kína ellenes szövetkezés nem szolgálja Délkelet-Ázsia érdekeit, de mivel az érintett államok az USA-val való együttműködésből származó előnyöket is szeretnék maximalizálni, ezért a negatív visszhang csupán Indonézia és Malajzia esetében azonosítható.
3. Franciaország továbbra is keresi a régióval való szorosabb kooperáció lehetőségét, így a jövőben az Ausztráliával való viszony rendezése várható.
4. Az ASEAN központú regionális együttműködés fenntartása általános érdek, ennek háttérbe szorulása az együttműködés helyett a hidegháborús szembenállás politikájának győzelmét eredményezheti.
Az elemzést készítette: Klemensits Péter