Az orosz hivatalos retorika szerint az orosz-ukrán háború egy „célzott katonai operáció”, amelyben orosz részről nem vesz részt sorozott állomány, és csupán meghatározott célok eléréséig használják aktívan a hard power eszközét. A fő célok elérése esetén Oroszország gyakorlatilag felmorzsolná az ukrán haderőt, föderatív állammá változtatná Ukrajnát, a „nácítlanítás” során megváltoztatná az ukrán alkotmányt, és békeszerződésben ismertetné el az ukrán vezetéssel a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolását, valamint elfogadtatná a Donyecki-, a Luganszki- és az időközben esetlegesen „függetlenné váló” új déli népköztársaságok megalakulását. A háború előrehaladtával az orosz követelések merevebbé válhatnak, és végeredményben kérdésessé válhat Ukrajna államisága is. Az ukrán fél támogatásához már jóval a háború kitörése előtt több NATO- és EU-tagállam anyagi, katonai-technikai, politikai segítséggel és hírszerzési adatok biztosításával járult hozzá. Az orosz fél február 24-i támadása után az ukrán államot segítő NATO és EU tagállami támogatók köre kiteljesedett, a katonai és anyagi támogatások folyamatossá váltak. Fentiek miatt az orosz-ukrán konfliktus valójában proxy háború, amely Oroszország és az USA, valamint a Washington által vezetett Nyugat között zajlik. A probléma jelentőségét mutatja, hogy az Oroszország elleni szankciók bevezetése miatt az ENSZ tagállamok többsége is reagálásra kényszerült, ezzel az eredetileg regionális jellegűnek tűnő konfliktus gyakorlatilag világválság elmélyülésével fenyeget.
Kulcsszavak: “célzott katonai operáció”, hard és soft power, Pax Americana, új világrend kialakítása, proxyháború
Az elemzést készítette: Andrékó Gábor
A teljes elemzés itt érhető el: