Az elemzést készítette: Tárik Meszár
Absztrakt
Több erős földrengés rázta meg 2023. február 6-ára virradóan Törökország déli Gaziantep tartományát és az ország délkeleti részét, valamint Szíria északi-északnyugati részét, elsősorban Idlib, Latakia és Aleppó tartományokat. A legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte, amelyet erős utórengések sorozata követett. A halottak száma meghaladta az 50 ezer főt. Két héttel az első katasztrófát követően, 2023. február 20-án egy újabb, 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli részét, további haláleseteket és sérüléseket okozva. A csaknem 12 éve tartó szíriai konfliktus és a jelenleg is zajló menekültválság árnyékában sokan életüket vesztették, emellett több tízezren megsérültek és százezrek költöztek el egy olyan régióban, amelyet már amúgy is az instabilitás jellemez. Miután közel két hétig kétségbeesetten dolgoztak további túlélők felkutatásán a világ minden tájáról érkező kutató- és mentőcsapatok mára nagyrészt a helyreállítási erőfeszítésekre tértek át. Az elemzésben azonban nem a pusztítás mértékét, hanem a földrengések hatásait vizsgáljuk meg az érintett országokban, továbbá bemutatjuk mind a gazdasági, mind a geopolitikai vonatkozásokat.
Kulcsszavak: Törökország, Szíria, földrengések, geopolitika, gazdaság
Az elemzés innen tölthető le: