Augusztus 11-én a hajnali órákban indult a Luna-25 – Oroszország első holdküldetése. A tervek szerint a Luna 25 augusztus 21-én landol a Hold felszínén, az égi test déli pólusa környékén. 2030-ig további két küldetést indítanak, de összesen négy küldetés van tervben, amelyek között akár ember általi holdraszállásra és a továbbiakban holdállomás kialakítására is sor kerülhet.
Luna 25?
A második világháború lezárása után a két szuperhatalom az Egyesült Államok és a Szovjetunió a földi befolyásszerzésen túl immár a világűr meghódításáért versengtek. A hajszát a szovjetek kezdték meg, és úgy tűnt jelentős előnyre tettek szert, hiszen 1957-ben fellőtték a Szputnyikot, az első műholdat, amit az amerikaiak csak egy évvel később tudtak megtenni. A szovjetek küldték fel az első élőlényt1, majd Jurij Gagarin teljesítette az első űrrepülést, de szovjet űrhajós tette meg az első űrsétát és az első nő is az űrben szovjet volt. Hasonló sikereket ért el Luna is a szovjet holdprogram. A szovjet érában összesen 24 Luna – azaz Hold – küldetés indult.
Az első repülést a Holdra 1959. január 2-án indították. A Luna-1 fellövése sok tudományos és gyakorlati információt nyújtott az űrrepülések terén. A „Luna-1” érte el először a második kozmikus sebességet, és szerzett információkat a Föld sugárzási övezetéről (avagy a Van-Allen övről) és a világűrről. 1959. szeptember 12-én lőtték fel a Luna-2-t, amely már el is érte a Hold felszínét. A Luna küldetések során fellőtt gépeket három generációba sorolták. Az első generációs automatikus modulok (Luna 1-3) röppálya korrekciók és holdkörüli pályára állás nélkül repülték körbe (Luna-1) a Holdat, landoltak (igazából becsapódtak) rajta (Luna-2) és lefotózták a felületét (Luna-3). A második generációs „Lunák” (Luna 4-14) már összetettebb pályákon haladtak és ezek segítségével sikerült kidolgozni a megfelelő Földkörüli pályáról való indulás, Hold körüli pályára állás, valamint Holdra való puha landolás módját. A harmadik generációs Lunák (15-24) szolgáltatták az első kézzelfogható tudományos adatokat a Holdról, ezek gyűjtötték be és szállították a Földre az első talajmintákat, valamint juttatták el a Holdra az első önjáró járműveket. A Különféle automata holdjárművek létrehozása és elindítása egyébként a szovjet holdkutatási program egyik fő jellemzője. A párton belüli, a mérnöki irodák közötti széthúzások és a projektek magas bekerülése azonban folyamatosan lassították és késleltették a programot. Mire az 1970-es évekre a szovjet gazdaság stabilizálódott és a harmadik generációs „Lunák” komótosan gyűjtötték az adatokat a Holdról, addig az amerikaiak 1968-ban már legénységgel is körberepülték Holdat, majd Neil Armstrong „kis lépésével” 1969-ben megnyerték a Holdversenyt. Utóbbi pedig a szovjet politikai vezetés számára indokolatlanná tette a Hold program folytatását, amely az elért sikerek és a meglévő gazdasági lehetőségek ellenére véget ért. Az utolsó Lunát 1976-ban lőtték fel.
Az első orosz Holdküldetés
A Luna 25 tehát a közel 50 évvel ezelőtt felgöngyölt szovjet holdprogram folytatása, csak immár önálló orosz projekt formájában. A Luna 25 és nem egy másik, egyessel induló programnév választásával valószínűleg az orosz űrkutatás kizárólagosan saját hagyatékaként is hangsúlyozza, az egyébként igen komoly eredményeket elért szovjet űrkutatást. A Roszkoszmosz júliusban jelentette be, hogy a Luna 25-öt elszállították a Vosztocsnij azaz Keleti indító állomásra. A közleményben rögzítik, hogy az állomás a tervek szerint puha leszállást hajt végre a Hold déli sarkának régiójában, és kontaktusos vizsgálatokat végez majd a Hold talaján, amelyben jég nyomait fogja keresni, valamint kutatásokat végez a poláris talaj tulajdonságairól, összetételéről, méri annak mechanikai jellemzőit. Az orosz kutatók a küldetés sikerét 80%-os eséllyel értékelik. Műszaki adatait tekintve a felbocsátott állomás tömege 1605 kilogramm, ebből 1000 kilogramm üzemanyag, 20 kilogramm tudományos berendezés. A Luna-25 egyik fő tudományos műszere egy robot-manipulátorkar, melynek segítségével holdi talajmintákat terveznek eljuttatni a regolit kémiai, elemi és izotópos összetételét mérő készülékhez. Az egyéb műszerek közé tartozik a neutron- és gammasugár-detektor, amely akár 60 centiméter mélységben is tanulmányozza majd a Hold talaját, valamint egy energiatömeg-spektrométer, amelyet a Hold felső légkörének külső részének tanulmányozására terveztek.
Hogy miért most? Az orosz szakértők úgy vélik, hogy mára egy potenciális holdállomás kiépítése olcsóbb, mint a hidegháborús holdverseny során. Másrészt, a korábban begyűjtött talajminták nem tartalmaztak semmi használhatót, a későbbi kutatások azonban arra hagynak következtetni, hogy a Holdon lehet víz jég formájában. Mi több, ha Holdon valóban sikerül vizet (jeget) találni, és annak minősége és mennyisége elegendő lesz, így megfontolhatóvá válik, hogy az űrállomásokat a Holdról lássák el vízzel, ha pedig megoldható lesz a víz oxigénre és hidrogénre bontása a „helyszínen” úgy az oxigénellátás, de még az üzemanyag (hidrogén) ellátás is megfontolandó lehet, ami jelentősen költséghatékonyabb lesz hosszú távon, mint azok Földről történő fellövése. Emellett a holdporban mára nagymértékben szükséges ritkafémeket is remélnek találni. Tudományos szempontból a Hold sarkvidékeinek kutatása fontos információkkal szolgálhat a Nap és a Naprendszer kialakulásáról és fejlődéséről és nem utolsó sorban az univerzum történetéről is.
Politikailag is fontos lehet, de nem egyedülálló
A 21. század során egyelőre csak Kína tudott sikeresen Holdra szállni, így az orosz küldetés nem hoz áttörést, ezenkívül az orosz Luna-25 mellett néhány nappal később egy indiai szerkezet is megkísérli a Holdraszállást. A Roszkoszmosz aktív együttműködést vízionál Kínával a holdprogram kapcsán, így ha belekalkuláljuk az indiai programot is, óvatosan kirajzolódik az Oroszországgal ma gazdaságilag szorosan együttműködő országok tengelye, amelyek hatalmas szénhirdogén importja sokban hozzájárult az orosz gazdaság fennmaradásához.
Új Holdversenytől viszont egyelőre nem tartanak. Az Egyesült Államok az évtized végére tervez embert küldeni a Holdra és úgy vélik, erre az oroszok nem lesznek képesek. A világűr és a Hold meghódítása a tudományos-technikai eredmények mellett komoly presztízs kérdés is, így a Kreml számára a program sikere igen fontos, hiszen demonstrálhatja, hogy annak ellenére, hogy az ukrajnai invázió hatalmas erőforrásokat köt le, és eddig soha nem látott szankciós teher nehezedik a gazdaságára mégis sikeres holdprogramot tud indítani. S bár ezzel tulajdonképp megismétli az 1960-as évek végén elért Luna 15-24 küldetések eredményeit, mégis figyelemre méltó előrelépésről van szó az orosz űrkutatásban. Geopolitikai téren pedig további éket üt a nemzetközi viszonyokba immár az űrkutatás terén is, hiszen az Egyesült Államok, Kanada és Európa közös Artemis programjának immár orosz-kínai kihívója is lehet.
A gyorselemzést készítette: Seremet Sándor