A világ Oroszország ellen?

2022. február 24-én bekövetkezett az, amit kevesen gondoltak: azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Európában ismét háború kezdődött két szuverén ország között, először a második világháború után. A Nyugat eddig még nem látott mértékű gazdasági szankciók bevezetésével reagált. Azonban valóban ennyire egységes lenne az egyetértés a szankciókat illetően? Ehhez érdemes megvizsgálni, hogy mely országok álltak aContinue reading “A világ Oroszország ellen?”

Kína az űrben

A kínai űrkutatás 2022 elején újabb mérföldkőhöz érkezett és bizonyította, hogy Kínának van keresnivalója az űrben és fontos tényező az űrkutatásban, hiszen elsőként találtak arra utaló jeleket, hogy van víz a Holdon. A felfedezés már publikálásra is került az amerikai Science Advances tudományos folyóiratban és a világsajtót is bejárta. Kína az űrkutatás melletti elköteleződése márContinue reading “Kína az űrben”

Xi-Biden találkozó: előrelépés vagy csak formaiság?

Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnöke és Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke november 16-án online csúcstalálkozót tartottak. A szeptember 9-i telefonbeszélgetésüket követően döntött úgy a két vezető, hogy „személyesen” is szükséges megvitatniuk az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság közötti verseny felelősségteljes kezelésének módjait, valamint a közös együttműködés mikéntjét. A majdnem három ésContinue reading “Xi-Biden találkozó: előrelépés vagy csak formaiság?”

Port of Piraeus: A Belt and Road Success Story?

Over a decade ago, when Greece was on the brink of bankruptcy, Piraeus was just a decaying port. In these difficult times the Chinese Ocean Shipping Company, also known as COSCO came into play and began managing the port’s container terminals. During these years the port has been expanded, modernized, and linked to rail networks,Continue reading “Port of Piraeus: A Belt and Road Success Story?”

Pireuszi kikötő: a BRI sikertörténete?

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor Görögország az államcsőd szélén állt, Pireusz csak egy pusztuló kikötő volt. Miután a Kínai Óceánhajózási Társaság, más néven COSCO (China Ocean Shipping Company) megkezdte a kikötő konténer termináljainak kezelését, melynek során a kikötőt kibővítették, korszerűsítették és vasúti hálózatokhoz kötötték elkezdte visszanyerni régi ragyogását. 2010-ben Pireuszban 880 000 TEU konténertContinue reading “Pireuszi kikötő: a BRI sikertörténete?”

Visegrádi Négyek és Dél-Korea csúcstalálkozó Budapesten – Nyugat és Kelet találkozópontja

Moon Jae-in dél-koreai elnök november 2-án állami látogatásra érkezett Budapestre, 20 év után ő az első dél-koreai elnök, aki ellátogatott Magyarországra. November 3-án hivatalos találkozóra került sor Áder János magyar köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, mely után közösen részt vettek a V4-Korea Üzleti Fórum megnyitóján. Másnap, november 4-én V4-Dél-Korea csúcstalálkozót tartottak Magyarország fővárosában.Continue reading “Visegrádi Négyek és Dél-Korea csúcstalálkozó Budapesten – Nyugat és Kelet találkozópontja”

Fenntartható fejlődés: mégsem csak üres ígéretek?

Kína vezetésének retorikájában már évek óta fontos szerepet kap a fenntartható fejlődés kifejezése, amellyel kapcsolatban számos konkrét intézkedés is született már. Xi Jinping kínai elnök már a 2017-es 19. Pártkongresszuson tartott beszédében is hangsúlyozta a környezetvédelem fontosságát, amit nem kevesebb mint 89-szer említette meg, míg a kínai gazdaságot csak 70-szer. Majd a 2020 márciusi zhejiangiContinue reading “Fenntartható fejlődés: mégsem csak üres ígéretek?”

Az eurázsiai egység megerősödése az afganisztáni helyzet kapcsán

Közel húsz év után az Amerikai Egyesült Államok megtette a sokak által régen várt lépést, és Joe Biden elnöksége alatt kivonult Afganisztánból. Ezt követően az ország irányítása a nyugati elemzőket és döntéshozókat is megdöbbentő gyorsasággal került – ismét – a tálibok kezébe. A nyugati sajtó a kárörvendő, az Egyesült Államok kudarcát ünneplő Kínát jeleníti megContinue reading “Az eurázsiai egység megerősödése az afganisztáni helyzet kapcsán”

Shenzhen Kína Szilícium-völgye

Szerző: Zoltai Alexandra A kínai Szilícium-völgyként is emlegetett Shenzhen gazdasági sikerei már be is érték, sőt meg is haladták az egykori példaként szolgáló Hongkongét és ma a világ egyik legsikeresebb innovációs központja. Kezdetek Mao Ce-tung halála után Kínának komoly változásra volt szüksége ahhoz, hogy elinduljon a fejlődés útján, amihez a gazdasági növekedés alapfeltételnek bizonyult. AContinue reading “Shenzhen Kína Szilícium-völgye”

David Shambaugh: Ahol a nagyhatalmak találkoznak – könyvismertető

Szerző: Zoltai Alexandra David Shambaugh: Ahol a nagyhatalmak találkoznak. Pallas Athéné Könyvkiadó, Budapest, 2021. p. 408. A könyv megvásárolható a Pallas Athéné Könyvkiadó könyvesboltjában és webáruházában: https://pallasathenekiado.hu/konyvesbolt/ahol-nagyhatalmak-talalkoznak/ David Shambaugh professzor a Gaston Sigur ázsiai tanulmányok, politikatudomány és nemzetközi ügyek professzora és az Elliott School of International Affairs (George Washington University, Washington DC) Kína-politika programjának igazgatója,Continue reading “David Shambaugh: Ahol a nagyhatalmak találkoznak – könyvismertető”