Moon Jae-in dél-koreai elnök november 2-án állami látogatásra érkezett Budapestre, 20 év után ő az első dél-koreai elnök, aki ellátogatott Magyarországra. November 3-án hivatalos találkozóra került sor Áder János magyar köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, mely után közösen részt vettek a V4-Korea Üzleti Fórum megnyitóján. Másnap, november 4-én V4-Dél-Korea csúcstalálkozót tartottak Magyarország fővárosában.Continue reading “Visegrádi Négyek és Dél-Korea csúcstalálkozó Budapesten – Nyugat és Kelet találkozópontja”
Szerző archív bejegyzése:Zoltai Alexandra
Fenntartható fejlődés: mégsem csak üres ígéretek?
Kína vezetésének retorikájában már évek óta fontos szerepet kap a fenntartható fejlődés kifejezése, amellyel kapcsolatban számos konkrét intézkedés is született már. Xi Jinping kínai elnök már a 2017-es 19. Pártkongresszuson tartott beszédében is hangsúlyozta a környezetvédelem fontosságát, amit nem kevesebb mint 89-szer említette meg, míg a kínai gazdaságot csak 70-szer. Majd a 2020 márciusi zhejiangiContinue reading “Fenntartható fejlődés: mégsem csak üres ígéretek?”
Az eurázsiai egység megerősödése az afganisztáni helyzet kapcsán
Közel húsz év után az Amerikai Egyesült Államok megtette a sokak által régen várt lépést, és Joe Biden elnöksége alatt kivonult Afganisztánból. Ezt követően az ország irányítása a nyugati elemzőket és döntéshozókat is megdöbbentő gyorsasággal került – ismét – a tálibok kezébe. A nyugati sajtó a kárörvendő, az Egyesült Államok kudarcát ünneplő Kínát jeleníti megContinue reading “Az eurázsiai egység megerősödése az afganisztáni helyzet kapcsán”
Shenzhen Kína Szilícium-völgye
Szerző: Zoltai Alexandra A kínai Szilícium-völgyként is emlegetett Shenzhen gazdasági sikerei már be is érték, sőt meg is haladták az egykori példaként szolgáló Hongkongét és ma a világ egyik legsikeresebb innovációs központja. Kezdetek Mao Ce-tung halála után Kínának komoly változásra volt szüksége ahhoz, hogy elinduljon a fejlődés útján, amihez a gazdasági növekedés alapfeltételnek bizonyult. AContinue reading “Shenzhen Kína Szilícium-völgye”
David Shambaugh: Ahol a nagyhatalmak találkoznak – könyvismertető
Szerző: Zoltai Alexandra David Shambaugh: Ahol a nagyhatalmak találkoznak. Pallas Athéné Könyvkiadó, Budapest, 2021. p. 408. A könyv megvásárolható a Pallas Athéné Könyvkiadó könyvesboltjában és webáruházában: https://pallasathenekiado.hu/konyvesbolt/ahol-nagyhatalmak-talalkoznak/ David Shambaugh professzor a Gaston Sigur ázsiai tanulmányok, politikatudomány és nemzetközi ügyek professzora és az Elliott School of International Affairs (George Washington University, Washington DC) Kína-politika programjának igazgatója,Continue reading “David Shambaugh: Ahol a nagyhatalmak találkoznak – könyvismertető”
Kína lett az EU legnagyobb kereskedelmi partnere
Szerző: Zoltai Alexandra Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2020-ban az EU Kínába irányuló exportja és behozatala megduplázódott, és Kína először váltotta az Egyesült Államokat, mint az EU legnagyobb kereskedelmi partnere. Szakértők szerint a Kína–EU földrajzi jelzések megállapodás aláírása és a Kína–EU beruházási megállapodásról szóló tárgyalások lezárása új gazdasági növekedési pontokat teremt majd mindkét fél számáraContinue reading “Kína lett az EU legnagyobb kereskedelmi partnere”
Kína geopolitikai és geoökonómiai stratégiája az Északi-sarkon: új régiós hatalom a láthatáron?
Szerző: Zoltai Alexandra Eredeti megjelenés: Kína geopolitikai és geoökonómiai stratégiája az Északi-sarkon: új régiós hatalom a láthatáron? In: Geopolitikai Szemle, 2020. 183-202. Az Északi-sark szerepe egyre fontosabbá válik a nagyhatalmi viszonyokban, mivel a klímaváltozás következtében az olvadó jégtakaró alatt lévő még fel nem tárt erőforrások hozzáférhetővé válnak, valamint ennek hatására a régióban új kereskedelmi útvonalakContinue reading “Kína geopolitikai és geoökonómiai stratégiája az Északi-sarkon: új régiós hatalom a láthatáron?”
Bruno Maçães: Eurázsia hajnala – Az új világrend nyomában
Világrend átalakulás – Eurázsiáé a jövő? A portugál politikus és politológus, Bruno Maçães könyvében annak a nézetének ad hangot, hogy az elkövetkező évtized nem egy-egy kontinens évtizede lesz, hanem Eurázsia felemelkedését hozza majd magával. Eurázsia önmagában is egy összetett világ, ahol nagyon különböző politikai rendszerek keverednek, de a szerző szerint ez a szuperkontinens mégis egyContinue reading “Bruno Maçães: Eurázsia hajnala – Az új világrend nyomában”