A Koreai Köztársaság gazdasági felemelkedésének körülményei – rövid áttekintés

Szerző: Éliás Boglárka Anna

Földrajzi tényezők, geopolitikai helyzetkép

A Koreai Köztársaság (a továbbiakban: Dél-Korea vagy Korea) Északkelet-Ázsiában, a Koreai-félsziget déli részén helyezkedik el. Területe 97 230 km2, alig nagyobb Magyarországénál, lakosainak száma azonban 51,3 millió fő.[1] Az ország 70 százaléka hegyvidék, a lakosság nagy része a nyugati és déli partmenti sík területeken él. Mezőgazdasági művelésbe vonható területe csupán 17 598 km2, vagyis a teljes földterület 18,1 százaléka.[2] Nyugatról a Sárga-tenger, keletről a Japán-tenger, délről pedig a Kelet-kínai-tenger öleli körbe a félszigetet. Legnagyobb természeti erőforrásának ezek a partokat körbevevő tengerek számítanak, mivel hegyei bányakincsekben nem bővelkednek. Az energiahordozók rendelkezésre állása a legszűkösebb az országban, így Korea energia- és természetierőforrás-felhasználásának 93,5 százalékát (olajfelhasználásának 73,5 százalékát) behozatalból fedezi. 2018-ban teljes importjának 27,3 százalékát (1 459 milliárd USD) természeti erőforrások és energiahordozók tették ki.[3]

1. ábra: Dél-Korea domborzati térképe

Egyetlen szárazföldi határán a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal (továbbiakban: Észak-Korea) osztozik. Abból fakadóan, hogy a két Korea kettéválásában és a helyzet mai napig való fenntartásában a nagyhatalmi érdekek döntő szerepet játszottak és játszanak, valamint a két koreai állam éles politikai ellentéteiből fakadóan, a Korea-kérdés a mai napig potenciális geo- és globálpolitikai konfliktusforrás. Az Egyesült Államok régión kívüli nagyhatalomként az 1953-as kölcsönös védelmi szerződés alapján védelmi garanciát nyújt Dél-Koreának, eközben pedig kevésbé explicit módon, de a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció pedig Észak-Korea védelmének szavatolója. Ez utóbbi két ország számára kedvezőtlen lenne egy olyan stratégiai helyzet, melyben egy Dél-Korea által dominált egyesülést követően egy amerikai szövetséges Korea közvetlen szomszédaivá válnának. Tehát a Korea-kérdésben a nagyhatalmak érdeke a státus quo fenntartása, és védelmi garanciájukkal ezt biztosítják. Japán fölé, Dél-Koreához hasonlóan, szintén kiterjed az Egyesül Államok védelmi ernyője a II. világháború lezárása óta, így ő is érintett a koreai helyzetben azáltal, hogy a dél-koreai állammal egy stratégiai szövetséghez tartoznak, tehát számára is fontos, hogy – legalább – a Koreai-félsziget déli részén a szövetséges szöuli vezetés gyakoroljon hatalmat, annál is inkább mivel a Dél-Korea és Japán között húzódó Koreai-szoros mindössze 170 kilométer széles.[4] A katonai szövetség és a szoros gazdasági kötelékek ellenére a koreaiak mind északon, mind délen mély történelmi sebeket hordoznak a japán megszállás idejéről, sok dél-koreai állampolgár a mai napig bizalmatlan a japánokkal szemben. Beszédes az a tény, hogy a Japán-szigetek és a Koreai-félsziget, valamint Oroszország délkeleti partjai között húzódó vizeket, melyet a világ Japán-tengerként ismer, Dél-Koreában Keleti-tengernek[5], Észak-Koreában Korea keleti tengerének[6] nevezik.  

2. ábra: Északkelet-Ázsia

Történelmi áttekintés

Ugyan a Koreai-félsziget már a kőkorszakban lakott volt, a koreai krónikák szerint az első államalakulatot, Kó-Csoszont[7] Kr.e. 2333-ban egy félisten alapította. A koreai történelemben a béke és függetlenség, valamint a kínai, japán vagy a különböző lovas nomád népek betöréseinek és hódoltatásainak korszakai váltják egymást. Egységes Koreáról a Korjó[8] (936–1392) és a Csoszon[9] (1392–1897) korszakban beszélhetünk. Igaz, mindkét időszakban ki-kiharaptak a mongolok, japánok, mandzsuk vagy kínaiak ideiglenesen bizonyos területeket maguknak a Koreai-félszigetből, 1637 és 1895 között pedig a Csoszon királyság a Qing Kína hűbérállama volt.[10]

A nyugati gyarmatosítóktól hosszú időn keresztül sikerült a Csoszon királyságnak elzárkóznia, azonban 1875-ben a japánok megtámadták a koreai Kanghva-sziget erődítményeit, és így 1876-ban sikerült kikényszeríteniük három koreai kikötő megnyitását és vámmentességet a japán termékek előtt. Ezt követően az Egyesült Államok, Anglia, Németország, Oroszország, Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia is hasonló egyezményeket kényszerített ki a koreai udvartól. Korea viszonylagos függetlenségének elvesztésében nagy szerepet játszott az 1894–1895-ös kínai-japán háború, melyben Kína vereséget szenvedett, így 1895-ben a simonoszeki békeszerződésben lemondott Korea feletti hűbéri jogairól. Az orosz-japán háború (1904–1905) is japán győzelemmel végződött, így a koreaiak teljesen magukra maradtak az ekkor már modernizált és folyamatos fejlődésben lévő Japán Császársággal szemben. 1905. november 17-én a japánok protektorátusi rendszert vezettek be Koreában, majd 1910. augusztus 22-én a Japán Birodalomhoz csatolták a Koreai-félszigetet, és ezzel a koreai államiság megszűnt. A japán uralom idején állandóak voltak japánellenes megmozdulások, szervezkedések, de tartós eredményt nem értek el, így a második világháborúban a koreai katonák a japán hadsereg kötelékében vettek részt.[11]

A potsdami konferencián az Egyesült Államok és a Szovjetunió a 38. szélességi fok mentén kettéosztotta a Koreai-félszigetet. Megállapodott a két nagyhatalom, hogy az északi területeket a Szovjetunió, a déli területeket pedig Amerika szabadítja fel a japán elnyomás alól. A Vörös Hadsereg 1945. augusztus 9-én kezdte meg a kelet-ázsiai területek felszabadítását. Egy hét alatt először Mandzsúriát, majd a Koreai-félszigetet a 38. szélességi fokon túlnyúlóan megtisztította a japán csapatoktól. A potsdami megállapodáshoz tartva magukat a szovjetek visszahívták csapataikat az északi, rájuk bízott országrészbe.[12] Az Egyesült Államok csak egy hónappal később érte el a koreai partokat, előtte Japán megszállásával volt elfoglalva.[13]

Ebben az átmeneti és kettéosztott állapotban, a két nagyhatalmi patrónusnak köszönhetően két ideológiailag szembenálló hatalmi központ épült ki. Phenjanban a Szovjetunió által támogatott Kim Ir Szen[14] szilárdította meg hatalmát, Szöulban pedig a konzervatív, antikommunista Li Szin Man[15], aki egyébként kisebb népszerűségnek örvendett délen, mint amekkora övezte Kim Ir Szent északon. Az ENSZ Korea-bizottsága által 1948 májusára kitűzött népszavazás csak délen lett megtartva, mivel az északi vezetés cáfolta az ENSZ joghatóságát az ügyben. Ez év augusztus 15-én kikiáltották délen a Koreai Köztársaságot, és szeptember 9-én északon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, a két korábban említett vezető elnöklésével.[16]

A két országrész összecsapása tulajdonképpen elkerülhetetlenné vált 1950-re. Phenjan megfelelő katonai ereje, a hadműveletbe vetett önbizalma és a feltételezés, hogy az Egyesült Államok nem szándékozna ebbe a konfliktusba katonailag belebonyolódni, valamint a déli országrész Washington által szándékosan alacsony színvonalon tartott katonai felszereltsége forrponthoz vezette a feszültséget. 1950. június 25-én észak megtámadta a déli területet, amihez a Szovjetunió hallgatólagos beleegyezését adta. A három éven át tartó fegyveres országegyesítési kísérletben az északi csapatok kínai „népi önkéntesek” segítségével, a déliek mellett és helyett pedig az ENSZ Biztonsági Tanács által megbízott amerikai, angol, ausztrál, belga, dél-afrikai, etióp, francia, filippínó, görög, holland, kanadai, kolumbiai, luxemburgi, thai, török és új-zélandi ENSZ-hadsereg szállt harcba. Az ENSZ haderő főparancsnokságával Douglas MacArthurt[17], vagyis az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának főparancsnokát bízták meg.[18]

A háborút katonailag nem lehetett eldönteni, így 1953 nyarának elején megkezdődtek a béketárgyalások, és július 27-én fegyverszünetet kötött a két fél. Mivel a fegyverszüneti megállapodást nem követte békeszerződés,[19] a koreai háború jogi értelemben véve a történelem egyik leghosszabb háborújává alakult. Az eddigi 68 éves időszak alatt ugyan nyílt katonai intervencióra nem került sor a két ország között, az állandó feszültségek és fegyverkezés következtében azt mégsem nevezhetjük a béke időszakának.

Utolsókból az elsők: a koreai gazdaság fejlődése, sikerének főbb tényezői

Az OECD rangsorolása szerint 2019-ben a Koreai Köztársaság a teljes bruttó hazai terméket tekintve a világ 12., az egy főre jutó GDP-t tekintve a világ 32. legnagyobb gazdasága volt. Dél-Korea volt továbbá a 6. legnagyobb exportőr és 9. legnagyobb importőr. A Ricardo Hausmann és Cesar A. Hidalgo által kifejlesztett gazdasági komplexitás index (Economic Complexity Index) módszertanával számolva a Koreai Köztársaság az 5. helyet foglalja el a világrangsorban.[20] Tehát ma a koreai gazdaság kétségkívül a világ élmezőnyébe tartozik, és olyan nyugati országokat hagy maga mögött, melyek fejlődési pályája több évszázad alatt járta be azt az utat, melyet  ő maga egy sokkal mélyebb kiindulópontról pár évtized alatt teljesített. Ma már a világon mindenkinek egyértelmű a két Korea kontextusában, hogy az északi gazdaság elmaradott, elszigetelt és súlyos nehézségekkel küzd, míg a déli gazdaság fejlett, továbbra is dinamikusan fejlődő, nyitott és stabil. Az azonban sokak számára meglepő lehet, hogy a Koreák közötti gazdasági erőviszonyok alig hatvan éve még éppen fordított képet mutattak.

A gyarmati uralom idején a japánok a Koreai-félsziget földrajzi adottságai miatt a déli részeket meghagyták a földművelésnek, és északon kezdtek iparosítani. Ebből az örökségéből Észak-Korea még évekig jól működő gazdaságot mutathatott fel modernizáció és rugalmas strukturális újratervezések nélkül is. Ráadásul a phenjani vezetés számára elsődleges fontosságú hadiipar fejlesztéséhez is jól jöttek a japán erőművek és nehézipari telepek. Ezzel szemben Dél-Koreában a fegyverszünet utáni éveket a gazdasági és politikai instabilitás jellemezte, a japánok kiűzése után nem kezdődött meg a gazdasági konszolidáció.[21] Az ötvenes években a gazdasági folyamatokat teljes egészében az állam irányította, hiszen ekkor a koreai gazdaság legfőbb forrásai az Egyesült Államokból érkező újjáépítési segélyek voltak, ezekkel az összegekkel pedig értelemszerűen az állam rendelkezett.[22] Az alacsony életszínvonal mellett az átlag napi bér 2,3 dollárt (USD) tett ki,[23] az egy főre eső jövedelem pedig alacsonyabb volt, mint Haitin, Etiópiában vagy Jemenben ebben az időben. Az ország 40 százaléka szegénységben élt.[24]

A koreai fejlesztő állam: exportorientáció és könnyűipar

1960-ra Li Szin Man elnök (1948–1960) minden népszerűségét elvesztette, folyamatossá váltak a diáktűntetések, melyek az elnök leváltását követelték, még az északi zászló alatti egyesülés jelszavai is megjelentek. 1961 májusában Pak Csong Hi tábornok katonai puccsot hajtott végre, és elfoglalta az elnöki pozíciót (1961–1979). Az új elnök felszámolta az ellenzéket, rendkívüli állapotot hirdetett és megkezdődött a rendeleti kormányzás időszaka.[25] Még ugyanebben az évben Pak Csong Hi kihirdette az általa elképzelt exportorientált gazdaságfejlesztési stratégia alaptételeit, melyek a piacgazdaság, a vállalkozáshoz való szabad jog, a könnyűipar támogatása és az állami irányítás voltak, valamint felállította a Gazdaságfejlesztési Tanácsot, melynek feladata ötéves gazdasági tervek kidolgozása volt 1962-től kezdődően.[26] A Gazdaságfejlesztési Tanács feje a miniszterelnök-helyettes volt, munkáját pedig a havi rendszerességgel megrendezett gazdasági találkozók is segítették, melyeken a kormányzat, a vállalati és a bankszektor szereplői, szakszervezetek és ipari szövetségek – pl.: Koreai Gyáriparosok Szövetsége, Koreai Kereskedők Szövetsége – képviselői vettek részt, és a legfontosabb gazdasági kérdéseket vitatták meg, illetve az érintettek beszámoltak az exporteredményekről.[27]

A gazdaságpolitikának egyszerre volt célja az exportösztönzés a könnyűiparban és az importhelyettesítés a nehéz- és vegyiparban (cement-, műtrágya-gyártás, olajfinomítás, műszálas textíliák előállítása).[28] A vállalkozásösztönzés és az export támogatása adókedvezmények (társasági adó, szja, áfa) és az állami bankok által adott kedvezményes hitelek formájában nyilvánult meg. A gazdasági reformot segítették azok a körülmények, hogy a hatvanas években még olcsó munkaerő állt rendelkezésre Koreában, valamint a lakossági megtakarítások – többek között a háború traumájának következtében – viszonylag magas szinten álltak, így a könnyűipar a belső keresletre is tudott támaszkodni, illetve a megtakarítások és a vállalkozásbarát környezet a beruházások növekedéséhez vezetett. [29]A reformok véghezviteléhez szükség volt intézkedésekre a monetáris politikát illetően is. Így 1964 májusában leértékelték a vont 130 von/dollárról 214 von/dollárra.[30] 1967-ben exportjának további serkentése érdekében Dél-Korea csatlakozott a GATT-hoz (General Agreement on Tariffs and Trade, Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény).[31]

3. ábra Forrás: A Világbank adatai alapján saját szerkesztés https://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=KR

1963 és 1972 között a koreai gazdaság átlagosan évi 10 százalékos növekedést mutatott fel (3. ábra). Az ipari termelés átlagosan évi 18 százalékkal, az export volumenben számítva pedig évi 37,6 százalékkal növekedett.[32] A belső reformokon túl olyan külső tényezők is segítették a gazdaság teljesítményét, mint az alacsony olajárak, a vietnámi háború adta állandó megrendelések, majd a hetvenes években a közel-keleti építkezések és az alacsony dollár árfolyam.[33]

Exportorientáció és nehézipar

A hetvenes években az állam módosította korábbi gazdaságpolitikai irányvonalát, ami mögött biztonsági és globális gazdasági folyamatok húzódtak meg. A hatvanas évek végére, hetvenes évek elejére az amerikai közhangulat már általánosan ellenezte a vietnámi háborút, az amerikai katonák tengerentúli szolgálatát és a gyors ütemben növekvő hadi kiadásokat (a vietnámi háború kiadásai 1964 és 1969 között 53,6 milliárd dollárról 81,0 milliárd dollárra ugrottak). A Nixon elnök által 1969-ben kiadott úgynevezett Nixon-doktrína rögzítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja szövetségeseit a kommunizmus elleni harcban gazdasági és katonai értelemben is, azonban a hadsereg létszámát ezentúl az adott államnak saját állampolgáraiból kell feltöltenie. 1971-ben az Egyesült Államok bejelentette, hogy 20 ezer fővel csökkenteni fogja a Dél-Koreában állomásozó amerikai katonák számát.[34]  Mivel Nixon elnöknek a Watergate-botrány után le kellett mondania, és az amerikai katonai vezetők sem támogatták az elképzelést, az végül nem valósult meg. A Nixont váltó Gerald Ford elnök felfüggesztette a kivonulási tervet. Utódjánál, Jimmy Carternél került elő újra a Koreában állomásozó amerikai csapatok hazaszállításának gondolata abban a színezetben ezúttal, hogy az Egyesült Államok nem kívánja támogatni a Pak Csong Hi által vezetett demokratikus értékeket sértő rezsim regnálását. Habár ez a narratíva Carter elnök kommunikációjának maradandó elemévé vált, csupán 1500 amerikai katona kivonására került sor 1977–1978-ban.[35] Annak ellenére, hogy a kivonás végül nem történt meg – a 70-80-as években végig 35-40 ezer amerikai katona állomásozott Dél-Koreában[36] –, az amerikai katonai jelenlét csökkentésének újra és újra felmerülő terve egyet jelentett az észak-koreai katonai fenyegetés erősödésének gondolatával. Ez a körülmény arra késztette a szöuli vezetést, hogy újraértelmezze biztonsági stratégiáját politikai, hadi és gazdasági aspektusból is. Mindeközben az 1973-as olajválság következtében a fejlett országokban, melyek a dél-koreai könnyűipari termékek célpiacait jelentették, a könnyűipari termékeket érintő protekcionizmus hulláma söpört végig, ami Koreában tartós folyó fizetési mérleg deficitet eredményezett. A biztonsági és gazdasági körülményeket mérlegelve az állami támogatások a könnyűipartól a nehéz- és vegyipar irányába mozdultak el. A kormány a vas-, az acél-, a színesfém-, a hajó-, a gép-, az elektronikai és a petróleumipart stratégiai ágazatoknak nyilvánította. A hetvenes években a hitelek 60 százaléka ezekbe az ágazatokba érkezett. 1973 és 1980 között a hozzáadott értéken belül 38-ról 54,5 százalékra nőtt, és 1983-ra az exporttermékek fele nehézipari termék volt. Az export további serkentésére a kormány japán mintára 1975-ben kereskedőházakat nyitott, melyek sikerét az az adat bizonyítja, mely szerint 1976-ban az ország exportjának 13,6 százaléka, 1983-ban már 51,3 százaléka volt köthető a kereskedőházak tevékenységéhez.[37]

Csebolok megerősítése

Az ipari fejlesztés a hatvanas évek elején egyszerre támaszkodott az állami vállalatokra és a családi alapítású konglomerátumokra, az úgynevezett csebolokra[38], azonban a hetvenes években már ez utóbbiak uralták az ipari ágazatokat. A különböző támogatásokat – adókedvezmények, exportfinanszírozás, megkönnyített külkereskedelmi ügyintézés[39] – az exportteljesítmény arányában vehették igénybe a vállalkozások, a koreai vállalati szektor legnagyobb erőforrásokkal rendelkező szereplői pedig a csebolok voltak, így azok kétszer gyorsabb ütemű növekedést produkáltak (1973–1978: 22,8%), mint a koreai gazdaság összessége (1973–1978: 9,9%).[40] A koreai gazdaság állandó magas növekedési üteme 1960 és 1997 között csupán egyetlen évben, 1980-ban esett vissza jelentősen (–1,6%) (3. ábra). Ez a Pak Csong Hi elleni merénylet által kiváltott zavargások, a hirtelen megemelkedett olajárak és a 20 év óta tapasztalt legrosszabb termés együttes hatásának tudható be.[41]

Exportorientáció és k+f

A nyolcvanas években egy hosszabb átmenetnek lehetünk tanúi, melyben az exportvezérelt politika megmaradt, de az állam gazdasági szerepe mérséklődni kezdett és ezzel egy időben a hangsúly a kutatás-fejlesztésre tevődött át. A szektoralapú támogatás, vagyis a nehézipar támogatásának leépítése fokozatosan ment végbe a kedvezményes hitelek, a védővámok és adómentesség, adókedvezmény megszüntetésével.[42] A k+f szektor felzárkóztatásának érdekében az oktatásra szánt állami kiadások nagy ütemben növekedni kezdtek. A nyolcvanas évek közepétől a fiatal lakosság 80 százaléka szerzett legalább középfokú végzettséget, a 90-es években pedig a középiskolások több mint fele folytatta tanulmányait a felsőoktatásban.[43] A kilencvenes évekre kialakult gazdaságpolitika irányelvei (k+f és az információs és telekommunikációs iparág elsődlegessége) a mai napig esszenciális részét képezik a koreai fejlődésnek. [44]

A nyolcvanas-kilencvenes években átlagosa 10 százalék körüli volt az éves GDP-növekedés, 1996-ban Korea csatlakozott az OECD-hez,[45] aminek hatására újabb dereguláció következett. A felfelé ívelő trendet az 1997–1998-as kelet-ázsiai válság törte meg. A laza hitelezési szabályozás következtében pedig a kilencvenes évek közepére a – nagyrészt csebolok által tulajdonolt – kereskedelmi bankok a csebolok befektetéseit rövid távú külföldi hitelekből finanszírozták. A rövid lejáratú külföldi adósságok 80 százaléka a hosszú lejáratú eszközök 70 százalékába folyt. 1997-re a teljes rövid lejáratú külföldi hitelállomány 63,8 milliárd, miközben a felhasználható bruttó devizatartalék csupán 9,1 milliárd dollár volt. [46] Így, amikor 1997-ben a nemzetközi hitelezők elkezdték kivonni a tőkét a koreai bankokból, számos vállalat csődbe ment, a munkanélküliség pedig megemelkedett. A gazdasági növekedés 1997-ről 1998-ra 11,3 százalékot esett –5,1 százalékra.[47] A válság kezelésére az IMF és egyéb pénzintézetek 35 milliárd dollárt bocsátottak Korea rendelkezésére, a G7 országok pedig további 23,4 milliárd dollárt különítettek el Korea számára arra az esetre, ha a 35 milliárd dollár nem lenne elegendő a pénzügyi stabilizáláshoz. Részben az IMF-fel való megállapodás, részben saját belátásból a kormányzat további deregulációs és liberalizációs intézkedéseket tett. Ekkor eltörölték a maradék exporttámogatásokat is, az állam szerepe a gazdaságban még inkább háttérbe szorult.[48]

A belső kereslet összeomlása

A válság után az ezredfordulón egy másik kihívással is szembe kellett néznie a koreai gazdaságnak. Ahogy korábban említésre került, a hatvanas években erős belső keresletre tudott támaszkodni a koreai ipar, azonban a gazdaság és az életszínvonal növekedésével a lakossági megtakarítások lassan apadni kezdtek, a 97-98-as válság után pedig hirtelen megugrott a lakosság eladósodottsága. Mikor 1999 és 2003 között a hitelkártya-buborék kipukkant, a belső kereslet növekedése végképp megállt és stagnálást vagy éppen csökkenést mutatott. Ettől kezdve a koreai gazdaság növekedése már közel teljes egészében az exportteljesítménytől függ.[49]

K+f, zöld technológiák, telekommunikáció

A 2008-as világgazdasági válságban a koreai termékek jelentős részét felvevő fejlett országok keresletének visszaesése éreztette negatív hatását a koreai gazdaságban. Ugyanakkor a 97–98-as kelet-ázsiai válsághoz képest kevésbé rázta meg a koreai gazdaságot. A 2008 és 2013 közötti Li Mjongbak[50] kormány – a belső keresletre nem számíthatva – az exporttámogatás folytatását tűzte ki célul, és szabadkereskedelmi egyezmények sorát kötötte meg a fontos partnerországokkal. A munkaerőpiacot rugalmasabbá tette és nagyszabású megújulóenergia-programot indított „zöld növekedés” néven. A Mjongbak kormány támogatási rendszere továbbra is a cseboloknak kedvezett annak ellenére, hogy a világválság után egyértelművé vált, hogy ezek a nagyvállalati konglomerátumok tovább erősítik az exportnak való kitettséget, mivel a belső kereslet ösztönzésével kapcsolatban tevékenységük semleges. További, a mai napig fennálló a gazdaságra nézve potenciális veszélyforrás, hogy a koreai export 67,9 százalékát köztes termékek teszik ki. A 2010-es évek elejére a koreai export egyharmadát Kína vette fel, a Kínába távozó áruk esetében pedig a köztes termékek aránya még magasabb, 76,6 százalék volt.[51]

Pak Kunhje[52] – Pak Csong Hi lánya – 2013-ban lett Dél-Korea elnöke, és átfogó reformcsomagot indított, melyben többek között a költségvetési fegyelem megerősítését, a kutatás-fejlesztési befektetések serkentését, a csebolok kkv-kkal szembeni tisztességtelen előnyeinek és gyakorlatainak megszüntetését, a kkv-k támogatását, a szellemi tulajdonjog védelmének javítását, további szabadkereskedelmi megállapodásokat, a háztartások adósságállományának csökkentését, a belső kereslet növelését tűzte ki célul. Gazdasági reformjainak a „kreatív gazdaság” nevet adta, mellyel a K+F továbbra is elsődleges szerepét hangsúlyozta. A négy éves tervet nem tudta Pak elnök végigkísérni, ugyanis korrupciós botrány miatt a kukhö[53] (dél-koreai országgyűlés) felfüggesztette elnöki pozícióját.[54]

Hvang Gjoan[55] rövid, átmeneti elnöksége után 2017 májusában Mun Dzsein[56] lett Korea 12. megválasztott – jelenleg is hatalmon lévő – elnöke. Az ő gazdaságpolitikájának jelmondata a jóléti állam, a középosztályt támogató, erős és igazságos gazdaság megteremtése lett. A munkanélküliség csökkentése érdekében 81 ezer munkahelyet hozott létre az állami szektorban elsősorban a fiatalok és a nők munkavállalásának segítése érdekében. A gazdasági növekedést elsősorban a K+F szektorra támaszkodva a 4. ipari forradalom kiteljesedésével és a csebolok monopol helyzetének leépítésével, a kkv-k támogatásával szeretné elérni.[57]

A koronavírus-járvány hatásai a koreai gazdaságra

Mun Dzsein gazdasági stratégiáját a koronavírus-járvány mind a foglalkoztatottság növelését, mind a kkv-k megerősítését tekintve visszavetette, ugyanakkor feltételezhető, hogy hosszú távon a koreai gazdaság bizonyos szektorai akár profitálhatnak is járványhelyzet adta keresleti változásokból. A munkanélküliség-csökkentési programban például nagy törést jelentett, hogy 2020 decemberében a munkanélküliség 2008–2009 óta nem látott magasságot ért el.[58] Ez a folyamat egyenes következménye volt a koreai export 2020. II. negyedévi drasztikus csökkenésének: az áruk exportja 11,5 százalékkal, a szolgáltatások exportja 22,1 százalékkal csökkent 2020 április–júniusában. 2020 végére azonban az otthoni munka és az online oktatás globális szintű megnövekedésének következtében Korea fejlett elektronikai ipara – mely 2020-ban 15 százalékkal növelte kivitelét – javítani tudott az éves exporteredményén. Emellett Korea a lítiumion-akkumulátorok gyártásában is komoly kapacitásokkal rendelkezik, és annak ellenére, hogy a globális éves gépjármű-értékesítés 2019 és 2020 között 74,9 millióról 61,9 millió darabra csökkent, az elektromos autók eladása 65,9 százalékos bővülést produkált, aminek következtében a lítiumion-akkumulátorok exportja 2020-ban 4,3 százalékkal növekedett.[59] Tehát annak ellenére, hogy a Korea GDP-növekedése –1 százalékkal zárta a 2020-as évet, a hosszú távon is nagy potenciállal rendelkező, alapvetően a csebolok által uralt ágazatok tovább erősödtek, így 2021-re a koreai gazdaság fellendülését prognosztizálják, az IMF például 3,6 százalékos növekedésre számít.[60] Mun Dzsein gazdaságpolitikáját illetően felmerül a kérdés, hogy a korábban sokat hangoztatott monopolellenes intézkedéseket foganatosítani fogja-e, hiszen ahogy a járványhelyzetben a munkanélküliség hirtelen megugrása, úgy a gazdaság újraélénkülése és jelenlegi pozitív kilátásai is alapvetően a csebolokhoz kötődnek.[61]

Geopolitikai viszonyok, külkapcsolatok

Habár jelenleg a Koreák ügyénél sokkal kiélezettebb és aktívabb geopolitikai konfliktusok zajlanak a világban, az Észak- és Dél-Korea kérdésen a világ folyamatosan rajta tartja a szemét, ugyanis nincsen még egy olyan potenciális konfliktusgóc , melyben a Föld legnagyobb katonai és gazdasági hatalmai  közvetlenül érintve lennének. Kína, Japán és Oroszország esetében saját régiójában, közvetlen szomszédságában található a Koreai-félsziget, az Egyesült Államok pedig „jogi úton”, a Koreával kötött kölcsönös védelmi szerződésen keresztül szintén érintett. Éppen ezért egy esetleges konfliktus kirobbanása esetén nehéz, szinte lehetetlen lenne lokalizálni azt. Márpedig jelen állás szerint bármiféle egyesítési kísérlet katonai konfliktushoz vezetne, hiszen sem a két Korea, sem a 2-2 külső támogató nem lenne hajlandó elfogadni a másik vezetés irányítását, a hatalmas politikai, ideológiai távolság következtében pedig jelenleg semmilyen jel nem mutatkozik arra vonatkozóan, hogy egyfajta kompromisszumos megoldás, egy hibrid rendszer felállítása lehetséges lenne. A külső résztvevők esetében az egyesítés ellenzése elsősorban a nagyhatalmi politikából fakad, nem pedig a létrejövő Korea ideológiai beállítottsága felett érzett aggodalomból. Kína és Oroszország nem kíván egy olyan dél-koreai dominanciával egyesített Korea közvetlen szomszéda lenni, mely az Egyesült Államok kiemelt katonai szövetségese. Egy egyesítés esetén az észak-koreai fenyegetés megszűnne, és ezzel a régióban az Egyesült Államok további hadi jelenlétének indokoltsága megkérdőjeleződne, hiszen a Japán és Dél-Korea irányába vállalt védelmi garanciának központi eleme a phenjani fenyegetés. A térségbeli támaszpontok elvesztése pedig az Egyesült Államok számára súlyos stratégiai veszteség lenne. Ebben a kényes, de jelenleg stabil helyzetben Dél-Koreának célja saját pozíciójának erősítése és fenntartása, hogy egy esetleges jövőbeli konfliktus, vagy egyesítési kísérlet esetén a világ közvéleménye egyértelműen a szöuli vezetést legitimálja a phenjanival szemben. Külpolitikájában ennek érdekében három pillérre támaszkodik: aktív részvétel a nemzetközi szervezetek munkájában; konfliktusoktól, politikai kérdésektől lehetőség szerinti távolmaradás; élénk gazdasági és kulturális kapcsolatok fenntartása számos állammal.   

Aktív részvétel a nemzetközi szervezetek munkájában

A koreai háború kitörését követően az ENSZ Biztonsági Tanács kiadta 82. számú határozatát, melyben fegyveres erők bevetését rendelte el. A mai napig állomásoznak ENSZ-hadtestek a félszigeten. Ez volt az első ilyen jellegű beavatkozás az ENSZ részéről. A Koreák ügye 1953 után is a nyugati és a keleti blokk országai közötti egyik leginkább vitás téma maradt az ENSZ-ben, kölcsönösen vétózták meg a szemben álló felek a Koreai Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság felvételét az ENSZ-be 1991-ig, amikor is a BT beleegyezett mindkét állam egyidejű felvételébe. Azóta Dél-Korea aktív részvételt vállal a menekültügyi és az emberi jogi vitákban, valamint az ENSZ békemisszióiban. Jelenleg – 2021. február – koreai katonák szolgálnak Kasmírban, Dél-Szudánban, Libanonban, Dárfúrban és Nyugat-Szaharában.[62] 1967-től tagja a GATT-nak (General Agreement on Tariffs and Trade), majd 1997-től a WTO-nak (World Trade Organization). 1996. december 12-én Dél-Korea felvételt nyert az OECD (Organization of Economic Cooperation and Development) országok sorába, 2010 januárjában pedig 24. országként csatlakozhatott az OECD Fejlesztéstámogatási Tanácsának (Development Assistance Committee) tagságához.[63] 2009-ben a G20-ak felállásakor gazdasági erejéből kifolyóan vitán felüli volt, hogy Dél-Korea tagja legyen a globális 20-nak. 2010-ben Dél-Korea volt az első nem G8 ázsiai állam, mely G20-csúcsot rendezett.[64]

A globális szerepvállaláson túl aktív kétoldalú kapcsolatokat ápol olyan regionális integrációkkal, szervezetekkel és fórumokkal, mint az EU, az ACD (Asia Cooperation Dialogue), az APEC (Asia-Pacific Economic Cooperation), az ARF (ASEAN Regional Forum), az ASEM (Asia Europe Meeting), az EAS (East Asia Summit) és a FEALAC (Forum for East Asia-Latin America Cooperation).[65]

Élénk gazdasági kapcsolatok

Európai Unió

Az Európai Gazdasági Közösséggel Szöul 1963-ban vette fel a diplomáciai kapcsolatot, majd 2010 októberében a jogutód Európai Unióval a stratégiai partnerség szintjére emelték a kapcsolatot. Az EU nagyon fontos kereskedelmi partnere Koreának. 2001-ben írták alá a felek a Kereskedelmi és Együttműködési Keretmegállapodást, melyet 2007-ben továbbfejlesztettek, illetve a Korea-EU szabadkereskedelmi megállapodás 2007-től hosszú tárgyalás folyományaként 2015-ben életbelépett.  2019-ben 108,6 milliárd dollár értékű kereskedelem zajlott le az EU-tagországok és Dél-Korea között. 1962 óta összesítésben az EU a legnagyobb befektetője Koreának 122,8 milliárd dollár értékkel. Az EU-ból Koreába gépjárművek, félvezető berendezések és gyógyszerek érkeznek a legnagyobb értékben, míg Dél-Koreából az EU irányába hajók, gépjárművek, autóalkatrészek és mobiltelefonok.[66] A Korea és az EU közötti kereskedelem viszonylag kiegyenlített, Korea külkereskedelmi egyenlege általában enyhén negatív tartományban zár (1. táblázat).

1. táblázat: A Koreai Köztársaság Európai Unióval folytatott kereskedelme, 2016–2020 (milliárd USD)

 20162017201820192020
export46,654,057,752,852,0
import51,957,362,355,859,5
egyenleg–5,3–3,2–4,6–3,0–7,5

Forrás: A Korean International Trade Association adatai alapján saját szerkesztés http://kita.org/kStat/byCount_AllCount.do

Koreai Népi Demokratikus Köztársaság

A kilencvenes évekre Dél-Korea gazdasági ereje hatalmas mértékben túlszárnyalta északi szomszédjáét, a Szovjetunió eddigre felbomlott és mind Kínával, mind Oroszországgal egyre mélyebb gazdasági kapcsolatokat alakított ki Dél-Korea, vagyis az északi fenyegetés enyhébbnek tűnt, mint korábban. Az 1997-es elnökválasztást a Koreai Köztársaság történetében először ellenzéki jelölt, Kim De Dzsung[67] nyerte. A jobboldali katonai gyökerű vezetéssel szemben, a demokratikus Kim De Dzsung az észak felé közeledés szószólója volt, és beiktatása után kezdeményezte a két állam közötti gazdasági nyitást, mely mindkét államnak előnyére vált, Észak a déli befektetésekből, Dél az északi olcsó munkaerőből tudott profitálni.[68] Történelmi jelentőségű csúcstalálkozóra került sor Kim Dzsong Il és Kim De Dzsong elnök között 2000. június 13-án Phenjanban. A felek ekkor megállapodtak abban, hogy mindketten munkálkodni fognak a nemzetegyesítésen, azonban az ügynek olyan laza kereteket adtak, hogy egyik fél se köteleződjön el.[69] A kétezres évektől azonban a két állam közötti kapcsolatokat az észak-koreai atomfenyegetés újra beárnyékolta. Ugyan Észak-Korea 1985-ben csatlakozott az atomsorompó egyezményhez, már a kilencvenes években szárnyra keltek olyan hírek, hogy ballisztikus rakétákat gyárt és exportál (elsősorban Iránnak), majd 2003. január 10-én hivatalosan is kilépett az egyezményből. Peking kezdeményezésére több évre elhúzódó hatoldalú[70] tárgyalások kezdődtek az észak-koreai atomkérdésről 2003-ban, melyek tartós sikereket nem értek el. Azóta több szimbolikus közeledési, normalizálódási gesztus (Észak-Korea részvétele a szöuli téli olimpiai játékokon, Kim Dzsong Ün és Mun Dzsein elnök találkozója stb.) mellett, több egyértelműen ellenséges stratégiai mozzanat is történt (észak-koreai kísérleti nukleáris robbantások, USA THAAD típusú rakétavédelmi rendszert telepít Dél-Koreába stb.).[71]

Egyesült Államok

Habár az Egyesült Államok már 1882-ben aláírt barátsági szerződést a Koreai-félsziget Csoszon királyságával (1392–1897), a japán megszállás évtizedei alatt (1905/1910–1945) a kapcsolatok szüneteltek. A potsdami megállapodáshoz hűen az Egyesült Államok szállta meg a Koreai-félsziget 38. szélességi foktól délre eső részét. A két Korea közötti háború (1950–1953) után az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság kölcsönös védelmi szerződést írt alá. A háborúk után az amerikai segélyek fontos szerepet töltöttek be a koreai gazdaságban.[72] Ahogy Dél-Korea gazdasági ereje növekedett, valamennyivel kiegyensúlyozottabbá vált a két állam közötti viszony, azonban Koreának a legfontosabb stratégiai szövetségese az Egyesült Államok és ebben a relációban az erőviszonyok közel sem kiegyenlítettek. 2007-ben a két ország szabadkereskedelmi és befektetési megállapodást írt alá. A két ország kereskedelmét tekintve a mérleg értékben számolva Dél-Korea javára billen (2. táblázat).

2. táblázat: A Koreai Köztársaság Egyesült Államokkal folytatott kereskedelme, 2016–2020 (milliárd USD)

 20162017201820192020
export66,568,672,773,374,1
import43,250,859,961,957,5
egyenleg+23,3+17,9+13,9+11,5+16,7

Forrás: A Korean International Trade Association adatai alapján saját szerkesztés http://kita.org/kStat/byCount_AllCount.do

Japán

A Japánnal való koreai kapcsolatok kettős karakterűek, egyfelől Japán fontos stratégiai partnere Koreának a térségben, és szoros, kölcsönösen előnyös gazdasági kötelékek fűzik egymáshoz a két államot, ugyanakkor a japánok által a megszállás idején elkövetett rémtettek a mai napig rányomják bélyegüket Japán társadalmi és politikai megítélésére, egyfajta felső határt szabva a két állam közötti kapcsolatok fejlődésének. A koreai külügyminisztérium saját honlapján is világosan fogalmaz a Japánhoz való diplomáciai álláspontról: „A koreai kormány kétirányú megközelítést alkalmaz Japánnal fenntartott kapcsolataiban, folytatja az együttműködést olyan stratégiai és kölcsönösen előnyös területeken, mint az észak-koreai nukleáris kérdés, a gazdaság és a kultúra, miközben a történelmi kérdésekben határozott álláspontot képvisel.”[73] Korea Japánnal folytatott kereskedelmi egyenlege negatív, a két ország között folytatott árucsere értékének valamivel több mint negyedével több áru érkezik Japánból Koreába, mint fordítva (3. táblázat).

3. táblázat: A Koreai Köztársaság Japánnal folytatott kereskedelme, 2014–2021. április (milliárd USD)

 20142015201620172018201920202021.I–IV.
export32,1825,5824,3626,8230,5328,4225,109,3
import53,7745,8547,4755,1254,6047,5846,0217,73
egyenleg–21,58–20,28–23,11–28,31–24,07–19,16–20,93–84,3

Forrás: A Korean International Trade Association adatai alapján saját szerkesztés http://kita.org/kStat/byCount_AllCount.do

Kínai Népköztársaság

A Kínai Népköztársaság csupán 1992-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával, mivel korábban nem ismerte el legitim államnak a Koreai Köztársaságot, csupán északi szomszédját a koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. A két ország közötti kapcsolatok azonban gyorsan és dinamikusan fejlődtek elsősorban a gazdaság és a kulturális diplomácia területén. 2008-ban a két ország a stratégiai együttműködési partnerség szintjére emelte kapcsolatát. Az elmúlt közel harminc év alatt az éves kereskedelmi volumen 43-szorosára, a két ország látogatóinak cseréje pedig 76-szorosára nőtt, 2019-ben például 4,34 millió koreai látogatott Kínába és 6,02 millió kínai látogatott Koreába.[74] A 2010-es évek elejére Kína vált Korea legnagyobb, Korea pedig Kína harmadik legnagyobb kereskedelmi partnerévé (4. táblázat). Kína a koreai alkatrészek, félkész termékek legnagyobb felvásárlója, így a két állam gazdasági kapcsolata a kölcsönös függés állapotával írható le. Éppen ezért a két állam a stratégiai szembenállásból következő súrlódások ellenére igyekszik kapcsolataik barátságos mederben tartására. 2002 óta zajlanak a tárgyalások egy Kína-Japán-Dél-Korea szabadkereskedelmi megállapodásról, mely minden bizonnyal újabb lendületet adna a régió gazdasági fejlődésének, azonban ennek megkötésére a mai napig nem került sor, amiben a három fél közötti változó politikai légkör és a külső ellenérdekeltek nyomásgyakorlása is szerepet játszik.

4. táblázat: A Koreai Köztársaság Kínai Népköztársasággal folytatott kereskedelme, 2014–2021. április (milliárd USD)

 20142015201620172018201920202021.I–IV.
export145,29137,12124,43142,12162,13136,20132,5749,79
import90,0890,2586,9897,86106,49107,23108,8842,15
egyenleg+55,21+46,87+37,45+44,26+55,64+28,97+23,68+7,64

Forrás: A Korean International Trade Association adatai alapján saját szerkesztés http://kita.org/kStat/byCount_AllCount.do

Magyarország és a Koreai Köztársaság kapcsolatai

1988-ig a magyar külkapcsolatok a két Korea közül szinte kizárólag a kommunista Észak-Koreára korlátozódtak. 1987-ben Kótai Géza, az MSZMP Központi Bizottság Külügyi Osztályának vezetője Várkonyi Péter külügyminiszterhez levelet intézett, melyben felengedte az addigi sorompót a magyar kamarai képviseletek dél-koreai felállítása elől. 1988-ban Bartha Ferenc, az MNB elnöke és Lőrincze Péter, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkára több ízben látogatott ez ügyben Szöulba. Lőrincze Péter május 22–27-i szöuli tárgyalásai során került sor megállapodásra a kamarai képviseletek kölcsönös felállításáról. A szovjet és a szocialista országok közül a Magyar Népköztársaság kezdeményező szerepet vállalt a dél-koreai állam felé való hivatalos nyitásban. Elsőként jelezte szándékát, hogy részt vesz az 1988-as Szöuli Olimpián, majd a Dél-Koreába utazó Demján Sándor, a Magyar Hitelbank elnöke egy egymilliárd dolláros gazdasági csomagról írt alá megállapodást a szöuli vezetéssel, és cserébe jelezte, hogy a Magyar Népköztársaság készen áll a hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételére is.[75]

Park Chul-un, Roh Tae-woo elnök megbízottja 1988-ban kétszer is titokban Budapestre látogatott. A koreai küldöttség szorgalmazta a diplomáciai kapcsolatok teljes körű azonnali felvételét, de a magyar fél haladékot kért még, hogy a szovjet és szocialista országok felé először maga kommunikálhassa a fejleményt. Így 1988 augusztus 26-én az a kompromisszumos megállapodás került aláírásra, melyben a felek elkötelezték magukat a kapcsolatok normalizálása mellett, a lehető legrövidebb időn belül megkezdik a teljes körű diplomáciai kapcsolatfelvételről szóló tárgyalásokat, de addig is kölcsönösen állandó képviseletet nyitnak egymás fővárosában. A teljes körű diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodást Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár 1989. február 1-jén Szöulban írta alá, melynek értelmében az addigi állandó külképviseletek nagykövetségekké váltak. Az észak-koreai vezetés tajtékozva fogadta a fejleményeket, és megfenyegette Magyarországot, hogy ha nem vonja vissza a megállapodást, akkor a szöuli magyar külképviseletet a benne dolgozókkal együtt megsemmisítik. Ezt követően pár héten keresztül a dél-koreai terrorelhárítás állandó jelleggel védte a szöuli magyar nagykövetség épületét.[76] A politikai körülményekre tekintettel, melyeknek a két Korea esetében egyszerre van geopolitikai és nemzeti politikai karaktere, a dél-koreaiak szemében nagyon nagy súllyal bíró gesztus volt Magyarország részéről elsőként a keleti blokk országai közül elismerni a dél-koreai államot. E tanulmány írója is tapasztalta, hogy még a huszonéves koreai fiatalok is általában nem csupán el tudják helyezni Magyarországot a térképen, hanem tisztában vannak a ténnyel, hogy Magyarország nyitott elsőként feléjük a szocialista tömbből.

A két ország közötti kapcsolatok az elmúlt 33 évben végig megőrizték barátságos és egyre közeledő jellegüket. Többek között a kölcsönös vízummentesség a koreai turisták kedvelt európai célpontjává tette Magyarországot, illetve sok koreai fiatal választ a magyar egyetemek közül. Ez utóbbi folyamatnak újabb nagy löketet adott amikor 2014-ben Dél-Korea bekerült a Stipendium Hungaricum ösztöndíj országai közé.[77] A bilaterális kapcsolatok legjelentősebb aspektusát azonban a Magyarországra érkező koreai befektetések jelentik, melyek a kilencvenes évektől kezdődően folyamatosan növekednek, majd a növekedés üteme 2010 után enyhén felgyorsul, 2017-től pedig ugrásszerűen megnő (4. ábra).

4. ábra forrás: MNB-adatok alapján saját szerkesztés zeti Bank: BPM6 módszertan szerinti adatok – Közvetlentőke-befektetések Magyarországon állományok ország- és ágazati bontása, millió forintban (SCV-k nélkül) https://www.mnb.hu/statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok/viii-fizetesi-merleg-kozvetlen-tokebefektetesek-kulfolddel-szembeni-allomanyok/kozvetlentoke-befektetesek/bpm6-modszertan-szerinti-adatok

2020-ban a beruházási volument tekintve Dél-Korea a harmadik legnagyobb befektető volt. A dél-koreai projektek zászlóshajója a Doosan vállalat 206 millió eurós újrabefektetése volt.[78] 2021 januárjában pedig az SK Innovation koreai energetikai és vegyipari vállalt jelentette be, hogy elektromos autók számára akkumulátort gyártó üzemet tervez létrehozni a Fejér megyei Iváncsán. A 681 milliárd forintos beruházás Magyarország eddig legnagyobb zöldmezős beruházását jelenti. A koreai vállalat két komáromi gyára után harmadszorra választotta Magyarországot befektetési célpontjául.[79]

Az ázsiai nagy befektetők közül míg az indiai, japán és kínai befektetésekre jellemzőbb, hogy közvetítő országon keresztül érkeznek Magyarországra, addig a koreai befektetések szinte minden esetben közvetlenül.[80] Többek között ennek is, illetve Dél-Koreáról alkotott békés és sikeres ország képének köszönhetően a koreai befektetések felé alapvetően nyitottság és bizalom irányul Magyarországon. Dél-Korea iparpolitikája egyre egyértelműbben fordul a zöld technológiák felé, és több termékcsoport esetében termékei a világ élvonalába tartoznak, így a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erre a területre való koncentrálása indokolt a magyar állam részéről. Rövid távon a munkahelyteremtésből és a magyar gazdaságba több módon szétáramló befektetett tőkéből, hosszú távon pedig a technológia- és tudástranszferből profitálhatunk. Ehhez azonban a magyar műszaki felsőoktatásnak lépést kell tartania a magas koreai követelményekkel, illetve a diplomácia szintjén célszerű lenne a két állam közötti oktatási kapcsolatok további fejlesztése, akár közös képzések megvalósítása.

Felhasznált irodalom

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – Asia-Pacific  https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_4903/contents.do

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – Energia https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5657/contents.do

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – ENSZ https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5460/contents.do

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – EU  https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5457/contents.do

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – G20 https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5470/contents.do 

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – International Organization https://www.mofa.go.kr/eng/index.do

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – OECD https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5462/contents.do  

A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – US https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_4904/contents.do

Choi, L. (2017). Human Rights, Popular Protest, and Jimmy Carter’s Plan to Withdraw US Troops from South Korea. Diplomatic History, 41(5), 933–958.

Connell, S. (2014). Building a creative economy in South Korea: Analyzing the plans and possibilities for new economic growth. In: 2014: On Korea, 7, 3–23.

Csath Magdolna (2018) Befektetés a tudásba: Dél-Korea útja a sikerhez https://www.vg.hu/velemeny/elemzes/befektetes-a-tudasba-del-korea-utja-a-sikerhez-2-982734/ [2021.05.10.]

Csoma Mózes (2016) Korea – Egy nemzet, két ország. A közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, Harmadik Kiadás, 2016.

Csoma Mózes (2008) Korea – Egy nemzet, két ország. Budapest, Napvilág Kiadó, Első Kiadás, 2008.

Fleckenstein, T., & Lee, S. C. (2019). The political economy of education and skills in South Korea: democratisation, liberalisation and education reform in comparative perspective. The Pacific Review, 32(2), 168–187.

Harvie, C., & Lee, H. H. (2003). Export‐led industrialisation and growth: Korea’s economic miracle, 1962–1989. Australian Economic History Review, 43(3), 256–286.

IMF (2021). IMF Executive Board Concludes 2021 Article IV Consultation with Republic of Korea. Press Release No. 21/81. https://www.imf.org/en/News/Articles/2021/03/24/pr2181-korea-imf-executive-board-concludes-2021-article-iv-consultation-with-republic-of-korea

Kihwan, K. (2006). The 1997-98 Korean financial crisis: Causes, policy response, and lessons. In IMF Seminar on Crisis Prevention in Emerging Markets. https://www.imf.org/external/np/seminars/eng/2006/cpem/pdf/kihwan.pdf

Kiss Gergely (2021. március 11.) Hazánk népszerű befektetési célpont. Magyar Nemzet https://magyarnemzet.hu/gazdasag/hazank-nepszeru-befektetesi-celpont-9497252/

Kiss Judit (szerk.): Stratégiaváltás a világgazdaságban. Exportorientáció és/vagy belső keresletre alapozott növekedés. Akadémia Kiadó, Budapest, 2018. Elektronikusan elérhető: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

Korean International Trade Association – K-Statistics http://kita.org/kStat/byCount_AllCount.do

Krieckhaus, J. (2017). Geopolitics and South Korea’s economic success. Asian Perspective, 41(1), 43–69.

KSH: A külföldi tőkebefektetések befektető országok és országcsoportok szerint (1998–2012) https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpk003b.html

Lee, H. (2017). Power Politics Behind the Transforming Geopolitics in East Asia. East Asia, 34(4), 307–320.

Magyar Nemzeti Bank: BPM6 módszertan szerinti adatok – Közvetlentőke-befektetések Magyarországon állományok ország- és ágazati bontása, millió forintban (SCV-k nélkül) https://www.mnb.hu/statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok/viii-fizetesi-merleg-kozvetlen-tokebefektetesek-kulfolddel-szembeni-allomanyok/kozvetlentoke-befektetesek/bpm6-modszertan-szerinti-adatok

Magyarország Kormánynak Honlapja: Szijjártó: Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg a dél-koreai SK Innovation Iváncsán (2021. január 29.) https://kormany.hu/hirek/szijjarto-magyarorszag-tortenetenek-legnagyobb-zoldmezos-beruhazasat-valositja-meg-a-del-koreai-sk-innovation-ivancsan

Magyarország Szöuli Nagykövetsége: Political Relations  https://szoul.mfa.gov.hu/eng/page/politikai-kapcsolatok

Neszmélyi, G. (2020). A koreai köztársaság kereskedelmi politikája és a koreu szabadkereskedelmi megállapodás. Földrajzi Közlemények, 144(3), 274–293.

OECD – South Korea https://oec.world/en/profile/country/kor

Park, S. C. (1997). The transformation of the South Korean economy and international economic development in East and Southeast Asia. International Planning Studies, 2(2), 241–255.

Pesek, W. (2021.01.29.). South Korea Shows OECD How It’s Done In Covid-19 Era. Forbes. https://www.forbes.com/sites/williampesek/2021/01/29/south-korea-shows-oecd-how-its-done-in-covid-19-era/

Sass, M., Gubik, A., & Szunomár, Á. (2019). Ázsiai tőkebefektetések Magyarországon–Miért érkeznek gyakran közvetítő országokon keresztül?: Asian FDI in Hungary—Why is it coming through intermediary countries?. Statisztikai Szemle, 97(11), 1050–1070.

Stangarone, T. (2021.04.01.) The Impact of COVID-19 on South Korean Trade in 2020 South Korea took minimal economic damage overall, but sector-specific impacts varied widely. The Diplomat. https://thediplomat.com/2021/02/the-impact-of-covid-19-on-south-korean-trade-in-2020/

Taylor, W. J., Smith, J. A., & Mazarr, M. J. (1990). US Troop Reductions from Korea, 1970–1990. The Journal of East Asian Affairs, 4(2), 256–286.

Torzsa István (2009). A magyar–dél-koreai diplomáciai kapcsolatok normalizálása, az elmúlt húsz év eredményei. Külügyi Szemle, (1), 212–227. Elektronikusan elérhető: https://kki.hu/assets/upload/Kulugyi_Szemle_2009_01_A_magyar-deel-koreai_diplo.pdf

Watanabe Takeshi (2018) „The Panmunjom Declaration for North Korea. Nuclear Weaponry, Alignment, and Regime Competition” NIDS Commentary, 74.

World Bank: GDP growth (annual %) – Korea, Rep. https://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=KR

Worldometers: South Korea Demographics https://www.worldometers.info/demographics/south-korea-demographics/


[1] Worldometers: South Korea Demographics https://www.worldometers.info/demographics/south-korea-demographics/

[2] Neszmélyi, G. (2020). A koreai köztársaság kereskedelmi politikája és a koreu szabadkereskedelmi megállapodás. Földrajzi Közlemények, 144(3), 274–275.

[3] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – Energia https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5657/contents.do

[4] Neszmélyi, 2020:274–275.

[5] 동해,

[6] 조선동해

[7] 고조선, Ko-Chosun, Gojoseon

[8] 고려, Goryeo

[9] 조선, Chosun, Joseon

[10] Csoma Mózes: Korea – Egy nemzet, két ország. A közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, Harmadik Kiadás, 2016:11–44.

[11] uo. 62–77.

[12] Csoma Mózes: Korea – Egy nemzet, két ország. Budapest, Napvilág Kiadó, Első Kiadás, 2008:33–38.

[13] Csoma, 2008: 37.

[14]hangul김일성, Kim Il-sung

[15] hangul: 이승만

[16] Csoma, 2008: 37.

[17] Douglas MacArthur tábornok vezette az Egyesült Államok második világháborús csendes-óceáni hadműveleteit, így Japán és Korea megszállásának/felszabadításának műveleteit is. A koreai háború során azonban nem tűnt jó választásnak az ENSZ és az Egyesült Államok részéről. A kínai önkéntes katonák megjelenésével ugyanis Észak-Kína megtámadását, továbbá atombomba bevetését szorgalmazta. Ezzel azonban minden valószínűség szerint Kína és a Szovjetunió és hadba lépett volna. Truman elnök így 1953 áprilisában leváltatta MacArthurt, az új főparancsnok Matthew Ridgway lett. Csoma, 2008: 40.

[18] Csoma, 2008: 40.

[19] 2018. április 27-én a Panmindzsoni Nyilatkozatban a felek megállapodtak a békeszerződés előkészítéséről.

[20] OECD – South Korea https://oec.world/en/profile/country/kor

[21] Csoma, 2008:48.

[22] Park, S. C. (1997). The transformation of the South Korean economy and international economic development in East and Southeast Asia. International Planning Studies, 2(2), 243.

[23] Csath Magdolna (2018) Befektetés a tudásba: Dél-Korea útja a sikerhez https://www.vg.hu/velemeny/elemzes/befektetes-a-tudasba-del-korea-utja-a-sikerhez-2-982734/  [2021.05.10.]

[24] Kiss Judit (szerk.): Stratégiaváltás a világgazdaságban. Exportorientáció és/vagy belső keresletre alapozott növekedés. Akadémia Kiadó, Budapest, 2018. Elektronikusan elérhető: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[25] Csoma, 2008:46.

[26] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[27] Park, 1997:244; Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[28] Park, 1997:243.

[29] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[30] Park, 1997:244.

[31] Harvie, C., & Lee, H. H. (2003). Export‐led industrialisation and growth: Korea’s economic miracle, 1962–1989. Australian Economic History Review, 43(3), 257.

[32] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[33] Harvie és Lee, (2003): 257.

[34] Taylor, W. J., Smith, J. A., & Mazarr, M. J. (1990). US Troop Reductions from Korea, 1970–1990. The Journal of East Asian Affairs, 4(2), 258–261.

[35] Choi, L. (2017). Human Rights, Popular Protest, and Jimmy Carter’s Plan to Withdraw US Troops from South Korea. Diplomatic History, 41(5), 936.

[36] Taylor, 1990:262.

[37] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[38] 재벌, chaebol

[39] uo.

[40] Park, 1997: 245.

[41] Harvie és Lee, (2003): 260.

[42] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[43] Csath Magdolna (2018) Befektetés a tudásba: Dél-Korea útja a sikerhez https://www.vg.hu/velemeny/elemzes/befektetes-a-tudasba-del-korea-utja-a-sikerhez-2-982734/  [2021.05.10.]

[44] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[45] Krieckhaus, J. (2017). Geopolitics and South Korea’s economic success. Asian Perspective, 41(1), 43.

[46] Kihwan, K. (2006). The 1997-98 Korean financial crisis: Causes, policy response, and lessons. In IMF Seminar on Crisis Prevention in Emerging Markets, 3–5. https://www.imf.org/external/np/seminars/eng/2006/cpem/pdf/kihwan.pdf

[47] World Bank: GDP growth (annual %) – Korea, Rep. https://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=KR

[48] Kihwan, 2006:10.

[49] Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[50] 이명박, Lee Myung-bak

[51] uo.

[52] Park Geun-hye, 박근혜

[53] gukhoe국회

[54] Connell, S. (2014). Building a creative economy in South Korea: Analyzing the plans and possibilities for new economic growth. In: 2014: On Korea, 7, 3–23.; Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[55] 황교안. Hwang Kyo-ahn

[56] 문재인, Moon Jae-in

[57] Fleckenstein és Lee, 2019:169.; Kiss, 2018: https://mersz.hu/dokumentum/m400stav__30

[58] Pesek, W. (2021.01.29.). South Korea Shows OECD How It’s Done In Covid-19 Era. Forbes. https://www.forbes.com/sites/williampesek/2021/01/29/south-korea-shows-oecd-how-its-done-in-covid-19-era/

[59] Stangarone, T. (2021.04.01.) The Impact of COVID-19 on South Korean Trade in 2020 South Korea took minimal economic damage overall, but sector-specific impacts varied widely. The Diplomat. https://thediplomat.com/2021/02/the-impact-of-covid-19-on-south-korean-trade-in-2020/

[60] IMF (2021). IMF Executive Board Concludes 2021 Article IV Consultation with Republic of Korea. Press Release No. 21/81. https://www.imf.org/en/News/Articles/2021/03/24/pr2181-korea-imf-executive-board-concludes-2021-article-iv-consultation-with-republic-of-korea

[61] Pesek, 2021: https://www.forbes.com/sites/williampesek/2021/01/29/south-korea-shows-oecd-how-its-done-in-covid-19-era/

[62] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – ENSZ https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5460/contents.do

[63] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – OECD https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5462/contents.do  

[64] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – G20 https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5470/contents.do

[65] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – International Organization https://www.mofa.go.kr/eng/index.do

[66] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – EU

https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_5457/contents.do

[67] hangul: 김대중, Kim Dae-jung

[68] A közbeszédben Kim De Dzsung politikáját „napfénypolitikának”, (koreai: haetbit chongchaek) nevezik.

[69] Csoma, 2008:85.

[70] Észak-, és Dél-Korea, Egyesült Államok, Kína, Japán, Oroszország, Csoma, 2018:288.

[71] Watanabe Takeshi (2018) „The Panmunjom Declaration for North Korea. Nuclear Weaponry, Alignment, and Regime Competition” NIDS Commentary, 74.

[72] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – US https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_4904/contents.do

[73] A Koreai Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja – Asia-Pacific  https://www.mofa.go.kr/eng/wpge/m_4903/contents.do

[74] uo.

[75] Torzsa István (2009). A magyar–dél-koreai diplomáciai kapcsolatok normalizálása, az elmúlt húsz év eredményei. Külügyi Szemle, (1), 213.

[76] uo. 218–220.

[77] Magyarország Szöuli Nagykövetsége: Political Relations  https://szoul.mfa.gov.hu/eng/page/politikai-kapcsolatok

[78] Kiss Gergely (2021. március 11.) Hazánk népszerű befektetési célpont. Magyar Nemzet https://magyarnemzet.hu/gazdasag/hazank-nepszeru-befektetesi-celpont-9497252/

[79] Magyarország Kormánynak Honlapja: Szijjártó: Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg a dél-koreai SK Innovation Iváncsán (2021. január 29.) https://kormany.hu/hirek/szijjarto-magyarorszag-tortenetenek-legnagyobb-zoldmezos-beruhazasat-valositja-meg-a-del-koreai-sk-innovation-ivancsan

[80] Sass, M., Gubik, A., & Szunomár, Á. (2019). Ázsiai tőkebefektetések Magyarországon–Miért érkeznek gyakran közvetítő országokon keresztül?: Asian FDI in Hungary—Why is it coming through intermediary countries?. Statisztikai Szemle, 97(11), 1063.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: