Az USA mindent elkövet Irán közel-keleti reintegrációjának a kudarcáért 

Irán csatlakozni kíván a BRICS-szövetséghez, hogy részt vegyen egy többpólusú világ létrehozásában – jelentette ki a napokban Ebrahim Raiszi iráni elnök. 

Úgy döntöttünk, hogy miután csatlakoztunk a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO), kérelmet nyújtunk be a BRICS-hez, és készülünk a szövetséghez való csatlakozásra” – mondta a libanoni Al Mayadeen televíziós csatornának adott interjújában, és hozzátette, hogy: „elítéljük az egypólusú világrendet, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok és még három-négy ország a világ uralkodóinak érezzék magukat”. 

Raiszi szerint a Kínával és Oroszországgal fenntartott jó kapcsolatnak köszönhetően az SCO-tagság előnyökkel jár Irán számára, és utat nyit a nemzetközi piacok felé. Szavai szerint az Egyesült Államok „igyekezett elszigetelni Iránt és akadályozni az SCO-ban való részvételét, de kudarcot vallott”. 

USA-szaúdi találkozók 

Az Egyesült Államok viszont továbbra is azon munkálkodik, hogy a Szaúd-Arábia és Izrael közötti viszony rendeződése ne legyen hosszú távú. Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és vezető diplomatája az elkövetkező hetekben külön utazásokat tervez Szaúd-Arábiába. Egyes információk szerint ez legfőképpen az amerikai kormányzat azon elhatározásából történik, hogy készek elsimítani a Királysággal fennálló nézeteltéréseket, valamint az sem kizárt, hogy Irán izolációját is propagálni szeretnék.  

Legelőször Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója utazik a sivatagi országba, ahol a napokban a szaúd-arábiai, az egyesült arab emírségekbeli és indiai kollégáival fog találkozni, továbbá Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörökössel is egyeztet. Ezt követően Antony Blinken külügyminiszter azt tervezi, hogy júniusban Szaúd-Arábiába látogat az Iszlám Állam legyőzését célként kitűző Globális Koalíció ülésére – közölték az ügyhöz közelálló források. Sullivan találkozója lesz az első a maga nemében az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és India között. A források szerint elsősorban az ellátási láncok diverzifikálásáról, a stratégiai infrastrukturális projektekbe történő befektetésekről lesz szó, és külön kitérnek majd a kikötők, a vasúti szállítások és az ásványi anyagok ügyére is. Emellett több mint valószínű, hogy az USA küldöttsége a közel-keleti térségre gyakorolt iráni befolyás csökkentéséért is lobbizni fog, többek között ezért is vált sürgőssé a szaúdi kapcsolat feltámasztása. A magas rangú amerikai tisztviselők egymást követő utazásai rávilágítanak arra, hogy a kormányzat eltökélt szándéka, hogy maga mögött hagyja azt a fagyos hangulatot, amely az elmúlt időszakban meghatározta Washington és Rijád viszonyát. 

Aktívabb amerikai szerepvállalás 

Fontos előzmény, hogy Szaúd-Arábia és OPEC+ partnerei a múlt hónapban ismét csökkentették a kitermelést, ami a Biden-kormányzat szerint meggondolatlan lépés volt. Az Egyesült Államok Szaúd-Arábiára gyakorolt csökkenő befolyásának másik jele, hogy Xi Jinping kínai elnök márciusban hozzájárult az Irán és a Királyság közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szóló megállapodás megkötéséhez. Az USA vezetése egyre inkább úgy érzi, hogy háttérbe szorulnak a régióban, ami miatt most megpróbálják fokozni a közel-keleti aktivitásukat.  

Ez utóbbiakkal egy időben Washington bejelentette, hogy Izrael szabadon felléphet az iráni nukleáris fenyegetéssel szemben. Jake Sullivan szerint Irán valódi veszélyt jelent a regionális és a globális biztonságra, sőt, az Amerikai Egyesült Államokra nézve is. Kifejtette, hogy további lépéseket foganatosítanak annak érdekében, hogy elrettentsék Iránt attól, hogy atomfegyverhez jusson.   

Sullivan elmondta, hogy az Egyesült Államok együttműködik a közel-keleti partnereivel Irán elrettentése érdekében, amire kiváló példa, hogy idén megrendezik az USA és Izrael valaha volt legnagyobb közös hadgyakorlatát, ami egyben a Közel-Kelet történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata. Sullivan részt vett továbbá Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadóval és Yoav Gallant védelmi miniszterrel egy „Irán elrettentése” ügyében létrejövő találkozón. Sullivan emellett hosszasan beszélt az Ábrahám-egyezményről, a 2020-ban Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Marokkó között kötött megállapodásokról, annak különböző aspektusairól, valamint az amerikai erőfeszítésekről, amelyek célja, hogy Szaúd-Arábia is normalizálja viszonyát Izraellel. „Azon dolgozunk, hogy megerősítsük és kiterjesszük az Ábrahám-egyezményt, támogatva Izrael végső, végleges, teljes integrációját a közel-keleti régióba és a világba” –fogalmazott Sullivan. Hozzátette, hogy a Biden-adminisztrációnak megvan a képessége arra, hogy elősegítse a normalizációt Izrael és Szaúd-Arábia között. „A teljes normalizálás elérése az Egyesült Államok deklarált nemzetbiztonsági érdeke, ezt világosan láttuk” – mondta Sullivan. Hozzátette, hogy a szaúdi légtér megnyitása az izraeli járatok előtt „egy lépést jelent az úton, amelynek végállomása reményeink szerint Izrael és Szaúd-Arábia közötti teljes normalizálódás lesz”. 

Az USA csökkenteni kívánja a kínai érdekeltségű nemzetközi szerveződések befolyását 

Az Egyesült Államok közelmúltbeli tevékenysége azt példázza, hogy háttérbe kívánják szorítani a kínai érdekeltséggel bíró szerveződéseket, amivel kapcsolatban Jake Sullivan kijelentette, hogy Izrael, India, az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Államok I2U2 Fóruma jelentős változásokat fog hozni, és elmondta: „az alapvető elképzelés az, hogy Dél-Ázsiát a Közel-Kelethez és az Egyesült Államokhoz kapcsoljuk oly módon, hogy az elősegítse gazdasági technológiánkat és diplomáciánkat”. Sullivan a Negev Fórumot is megemlítette, amely az Ábrahám-egyezmény országait, valamint Egyiptomot és az Egyesült Államokat egyesíti, hogy számos területen együttműködjenek. 

A következő hetekben az imént bemutatott események fokozódására lehet számítani, továbbá az Egyesült Államok és Izrael is drasztikusabb lépésekre szánhatja el magát az iráni atomprogramot illetően, ami egy igazi erőpróbát jelentene az újonnan normalizált iráni-arab kapcsolatok szempontjából. 

A gyorselemzést készítette: Tárik Meszár 

Leave a Reply

Discover more from Eurasia Center

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading