A COP 28 eredményei az ázsiai álláspontok tükrében

2023. december 13-án véget ért az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményének 28. konferenciája (COP 28), amely kétségkívül történelmi jelentőségűnek nevezhető. A zárónyilatkozat elfogadását azonban a résztvevő 198 ország részéről komoly vita előzte meg, az eredményeket illetően pedig megoszlanak a vélemények. A klímaváltozás a gyors ütemben fejlődő ázsiai országokat is komolyan érinti, ezért a fejlett nyugat álláspontjaBővebben: „A COP 28 eredményei az ázsiai álláspontok tükrében”

A 24. EU-Kína Csúcstalálkozó

Idén december 7-én került sor a 24. EU-Kína csúcstalálkozóra, méghozzá Pekingben, 2019 óta ez volt az első személyes csúcstalálkozó a vezetők között. Az előző EU–Kína csúcstalálkozóra 2022. április 1-jén került sor videokonferencia keretében. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Josep Borrell főképviselő kíséretében képviselte az EU-t.[1]Bővebben: „A 24. EU-Kína Csúcstalálkozó”

Eurázsia Hírszemle 2023/49. hét

Az Eurázsia Központ 2023/49. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit 24. EU-Kína csúcstalálkozó Idén december 7-én került sor a 24. EU-Kína csúcstalálkozóra, méghozzá Pekingben,Bővebben: „Eurázsia Hírszemle 2023/49. hét”

India és Magyarország a diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulóját ünnepli

Magyarország és India 2023. november 18-án ünnepelte a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok létrejöttének 75. évfordulóját. Magyarország a világ legnépesebb országát fontos partnernek tekinti, ezért India növekvő globális befolyásával összhangban hazánk folyamatosan törekszik a bilaterális kapcsolatok fejlesztésére, melyet az elmúlt évek eredményei is alátámasztanak. Az alábbiakban a magyar-indiai kapcsolatok legfőbb aspektusai kerülnek összegzésre, bemutatva mindazonBővebben: „India és Magyarország a diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulóját ünnepli”

Eurázsia Hírszemle 2023/48. hét

Az Eurázsia Központ 2023/48. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit India és Magyarország a diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulóját ünnepli Magyarország és India 2023. novemberBővebben: „Eurázsia Hírszemle 2023/48. hét”

Eurázsia Fórum 2023 – Előtérben a fenntarthatóság

2023. november 23-24-én immáron negyedik alkalommal rendezte meg Budapesten az Eurázsia Fórumot a Magyar Nemzeti Bank. Az idei rendezvény az „Átmenetek a fenntarthatóság érdekében” témája köré épült, vagyis Európa és Ázsia legfontosabb gondolkodóinak részvételével az előadók elsősorban ehhez a témához kapcsolódva folytattak beszélgetéseket, tettek javaslatokat és értelmezték az előttünk álló kihívásokat. Az idei konferenciához 15Bővebben: „Eurázsia Fórum 2023 – Előtérben a fenntarthatóság”

Eurázsia Hírszemle 2023/47. hét

Az Eurázsia Központ 2023/47. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit Eurázsia Fórum 2023 – Előtérben a fenntarthatóság 2023. november 23-24-én immáron negyedik alkalommal rendezteBővebben: „Eurázsia Hírszemle 2023/47. hét”

APEC-csúcs: javulhatnak a kínai-amerikai kapcsolatok?

A 30. Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) találkozójára idén az amerikai San Fransiscoban került sor november 15. és 17. között. Az idei csúcson a legnagyobb figyelmet a kínai és az amerikai elnök találkozója kapta. De miért is érdemes nagyobb figyelmet szentelni az APEC csúcsnak? Az APEC kormányközi szervezet, 1989-ben alakultBővebben: „APEC-csúcs: javulhatnak a kínai-amerikai kapcsolatok?”

Eurázsia Hírszemle 2023/46. hét

Az Eurázsia Központ 2023/46. heti sajtófigyelése az eurázsiai térségről olyan régiókkal a fókuszban, mint a kelet-ázsiai, a délkelet-ázsiai, a belső- és közép-ázsiai, a közel-keleti és az oroszországi, valamint a posztszovjet térség. Legtöbbször eredeti nyelven igyekszünk figyelni az adott országok napi sajtóit. APEC-csúcs: javulhatnak a kínai-amerikai kapcsolatok? A 30. Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific EconomicBővebben: „Eurázsia Hírszemle 2023/46. hét”

A világ régióinak reakciói az izraeli-palesztin háborúval kapcsolatban

A palesztin Hamász terrorszervezet október 7-ei izraeli támadását követően a világ országai gyorsan reagáltak, és az esetek többségében a militáns csoportot elítélő nyilatkozatok láttak napvilágot. Napokkal később, amikor az izraeli ellentámadás fokozódni kezdett, a nemzetközi közvélemény java része az eszkaláció elkerülésére, és a háború lezárására szólított fel. Ezt követően kirajzolódtak bizonyos sémák a különböző régiókBővebben: „A világ régióinak reakciói az izraeli-palesztin háborúval kapcsolatban”