Szerző: Klemensits Péter
Parag Khanna neves stratégiai tanácsadó, bestseller szerző új könyvében Ázsia felemelkedését és egy új világrend megszületését követi nyomon. Legfőbb gondolata, hogy az új multipoláris világban az ázsiai kontinens újra központi szerepet fog betölteni, ez azonban nem jelent kizárólagos kínai dominanciát. Ehelyett az ázsiai országokban egy technokratikus vezetői elit kezébe kerül a hatalom, amely nemzeti és globális keretek között is nagyobb eredmények elérésére hivatott, mint a hanyatló amerikai demokrácia.
A könyv alapgondolata
Parag Khanna legújabb könyvének központi témája az „ázsiai rendszer” felemelkedése és az ennek következtében létrejövő új világrend megszületése. A nemzetközi kapcsolatok elméletéből kiindulva, az egymással szoros kapcsolatban álló országok csoportját – mint pl. az Európai Unió – egységes rendszernek tekinti, csakúgy, mint az ázsiai földrész államait. Az „ázsiai rendszer” vagyis Ázsia felemelkedése pedig egy visszafordíthatatlan folyamat, melynek következtében a Nyugat politikai, katonai, kulturális befolyásának csökkenésével párhuzamosan az ázsiai kontinens újra központi szerepet fog betölteni a világban, ahogy ez évszázadokkal ezelőtt az európai gyarmatosítás előtt történt. Ennek következtében egy új világrend megszületésének vagyunk a tanúi, amelynek a kezdeti dátumát Khanna 2017-re teszi, ugyanis ez év májusában 68 ország részvételével ekkor került megrendezésre Pekingben az első Belt and Road csúcsértekezlet.
A szerző Ázsia definíciója külön figyelmet érdemel, hiszen értelmezése szerint az magába foglalja Oroszországtól kezdve, Törökországon és a Közel-Kelet arab országain keresztül Kelet- és Délkelet-Ázsia államait, de még a csendes-óceáni szigetvilág egy részét, továbbá Ausztráliát, valamint Új-Zélandot is. Jelenleg Ázsiában él a világ népességének 60%-a, miközben a globális GDP fele származik a régióból, viszont a gazdasági növekedés esetében már 2/3 az arány. Ugyanakkor a világ legnagyobb gazdaságai, innovációs központjai, hadseregei szintén itt találhatóak.
A hidegháborút követő évek eseményei, legfőképpen az új nemzetközi intézményi struktúrák kialakulása mindennél jobban jelezték Ázsia országainak növekvő befolyását, egyúttal egy sajátos ázsiai világrend létrehozásának a vágyát. A szerző szerint ugyanakkor nem arról van szó, hogy a Nyugat szerepét átvéve, ezután egy Ázsia által dominált világrend jönne létre, hanem arról, hogy egy olyan multipoláris, több civilizáción alapuló nemzetközi rend születik, amelyben az európai, az amerikai és az ázsiai rendszerek egymás mellet léteznek, miközben folyamatosan egymást formálják.
Khanna szerint a nyugati gondolkodás egyik alapvető hibája a túlzott Kína központúság. Ázsia közel 5 milliárdos népességéből 3,5 milliárd nem kínai. A kontinens népei elkötelezettek a multipolaritás fenntartása mellett, ezért az USA visszaszorulásával párhuzamosan a kínai dominanciát sem fogják támogatni. Nem kell tartani attól, hogy visszatér a tianxia rendszere, vagyis az évszázadokkal ezelőtti konfuciánus elveken alapuló vazallusrendszer, hiszen politikai, gazdasági, demográfiai okok miatt Kína ezt nem tudná megvalósítani. A szerző határozott véleménye, hogy Kína, ahogy a múltban sem volt gyarmatosító hatalom, most sincsenek ilyen ambíciói, a BRI pedig csupán az ázsiai kontinenssel való összefonódottságát bizonyítja és nem Peking világuralmi terveit. Éppen ezért Kína a jövőben nem lesz ázsiai vagy globális hegemón, csupán egy maghatározó eleme az ázsiai és eurázsiai megarendszernek.
A szerző meglátása értelmében a világ ázsianizációja fokozatosan fog végbemenni, melynek során az ázsiai intézmények, normák és kulturális szokások nem fogják kiszorítani a nyugati civilizáció elemeit, hanem azokkal együtt fognak egy olyan fúziót alkotni, amely a későbbiekben globális normák létrejöttét feltételezi.
Ázsia múltja és jelene, a történelem tanulságai, ázsiai nézőpontból
A szerző szerint alapvető probléma, hogy a nyugati világ nincs teljesen tisztában Ázsia felemelkedésének igazi jelentőségével, hiszen a térség történelmét sem ismeri megfelelően. Éppen ezért az első fejezetet egy történelmi áttekintésnek szenteli, melyben arra törekszik, hogy röviden összefoglalja mindazon eseményeket és összefüggéseket, amelyek egy átlagos, nyugati történelemkönyvből kimaradtak. Ázsiai nézőpontból vizsgálva a történelmet, félre kell tenni az Európa központúságot, eltérő korszakolást kell alkalmazni, a kereszténység helyett pedig az ázsiai civilizációk megértésére kell több időt fordítani. Érvelése szerint Ázsia az európai gyarmatosítás előtt a világ legfejlettebb részéhez tartozott, a 20. századra kialakult helyzet pedig csupán az ideiglenes hanyatlás következménye.
A második fejezetben a kontinens történelmét tanulmányozva több tanulságot is megfogalmaz. Ázsiában a legnagyobb feszültségek nem civilizációk között, hanem nemzetek között húzódnak, az országok közötti tisztázatlan határok következtében fellépő területi viták megoldása éppen ezért nem tűr halasztást. Ázsia geopolitikai történelmét nézve a legfőbb lecke, hogy egyetlen nagyhatalom dominanciája sem tartott túl sokáig, hiszen a külső, vagy belső ellenállás következtében a nagy birodalmak mindig felbomlottak, ezért ma sem érhet el többet egyetlen ország sem, minthogy regionális vezető szerepre tegyen szert a kontinens valamely szegletében.
Ázsia felemelkedése, a politikai és gazdasági összetevők
A harmadik fejezetben az író sorra veszi az egyes régiókat és országokat, arra a kérdésre keresve a választ, hogy milyen szerepet tölthetnek be az új „ázsiai rendszerben”. Részletesen elemzi Oroszország és Kína viszonyát, Törökország geopolitikai helyzetét, Izrael, a közép-ázsiai országok, valamint az arab államok erősödő kapcsolatait Kelet-Ázsiával, India és Kína stratégiai ambícióit, de Japán, a két Korea, Délkelet-Ázsia, továbbá Ausztrália esetére is kitér.
Nagy figyelmet szentel a kínai Övezet és Út projektnek, amelyről úgy nyilatkozik, mint a 21. század legnagyobb volumenű diplomáciai kezdeményezése, amelynek jelentősége az ENSZ és a Világbank megalapításához, valamint a Marshall terv meghirdetéséhez mérhető. Fontos különbség azonban, hogy a BRI egy ázsiai elképzelés, amelyet ázsiaiak indítottak el és a vezetés is ázsiai kézben összpontosul. Megfogalmazása értelmében „a BRI az emberiség történetének a legnagyobb összehangolt infrastrukturális befektetési terve”, a részvétel pedig Kína riválisai számára is pozitív eredményeket hozna, ezért India, Japán és az USA bekapcsolódása is várható.
A negyedik fejezetben a szerző Ázsia gazdasági fejlődésének trendjeit követi nyomon, bizonyítva alaptézisét, hogy az iparban, a mezőgazdaságban, a pénzügyek, a kereskedelem vagy az innováció és a tudomány területén egyaránt az ázsiai országoké a jövő. Kitűnő példa erre Kína esete, hiszen az ország vásárlóerő-paritáson számolva gazdasági teljesítményben már megelőzte az USA-t. Kiemeli, hogy a nyugati vélekedésekkel ellentétben a 2007-2008-as „globális pénzügyi válság” valójában messze nem volt globális, Ázsia gazdasági növekedése azóta jelentősen felgyorsult. 2018-ban a legnagyobb növekedést India, Kína, Indonézia, Malajzia és Üzbegisztán produkálta. Ezzel párhuzamosan az Ázsián belüli kereskedelem is megnőtt – 2016-ban elérte az 57%-ot – ami további lökést adott a növekedésnek.
Az USA jelenlegi kül- és gazdaságpolitikájának fényében fontos megemlíteni, hogy Ázsia országai a globalizáció elkötelezett hívei, annak kiterjedésében látják fejlődésük kulcsát. A szabadkereskedelmet azonban nem támogatják, inkább a neomerkantilista stratégiát követik. Kína egyedülálló eredményei pedig az államkapitalista rendszer életképességét bizonyítják, amely más ázsiai országok számára is vonzó alternatíva lehet a jövőben.
A feltörekvő Ázsia kapcsolatai Amerikával, Európával, Afrikával és Latin-Amerikával
Az ötödik fejezetben a szerző azt vizsgálja, hogy az ázsiai bevándorlók milyen szerepet töltenek be az USA politikai, gazdasági és kulturális életében, továbbá, hogy a bevándorlók milyen hatást gyakoroltak az ország fejlődésére nézve. Emellett az USA-ból hazatérő ázsiaiak és az Ázsiába emigrált amerikai állampolgárok szerepét is áttekinti.
A következő fejezet Európa és Ázsia kapcsolataira fókuszál. A könyv írójának meggyőződése, hogy Európa sokkal jobban reagált Ázsia felemelkedésére, mint az USA, ennek következtében pedig sokkal több profitot is remélhet, cserébe a gazdasági nyitásért. A vezető európai országok számára az ázsiai piac hatalmas lehetőség, csakúgy, mint az ázsiai befektetők európai megjelenése. Kínával szemben viszont az EU-n belül erős a megosztottság, hiszen amíg a közép-kelet-európai államok a szorosabb együttműködésben érdekeltek, a nyugat-európaiak óvatosabb álláspontra helyezkedtek. Khanna szerint ugyan a migráció súlyos politikai és társadalmi feszültségeket okozott Európában, de mára a kontinensen olyan szintet ért el a munkaerőhiány, hogy az ázsiaiak bevándorlása kívánatossá vált. Véleménye szerint bármilyen politikát is választ az EU, a kontinens ázsianizációja csupán idő kérdése lesz.
A hetedik rész Afrika és Ázsia kapcsolatára koncentrál. Afrika Kelet felé történő nyitását kitűnően példázza, hogy 2002-2012 között a két kontinens kereskedelme közel 2000%-kal nőtt. A szerző pozitív véleményt fogalmaz meg Kína afrikai jelenlétével kapcsolatban, a neokolonizációs vádakat elutasítja. Hangsúlyozza, hogy a fekete kontinens ázsianizációja korántsem korlátozódik Kínára, hiszen India, Japán és a délkelet-ázsiai országok legalább akkora érdeklődést mutatnak a kapcsolatok megerősítése iránt. Afrika és Ázsia szinergiája pedig a világ jövőjére nézve is pozitív eredményekkel kecsegtet.
A nyolcadik fejezet Latin-Amerika és Ázsia erősödő kapcsolatait taglalja, kiemelve, hogy az USA közelsége ellenére a régió érdekelt az ázsiai piacok felé való nyitásban, Kína megjelenése pedig itt is csupán a kezdetnek tekinthető, hiszen a többi ázsiai ország is rohamosan erősíti pozícióit a térségben.
Ázsia és a technokrácia jövője, a civilizációk fúziója
A kilencedik fejezet fontos üzenetet hordoz a kontinens jövőjével és az új világrenddel kapcsolatban. A szerző komoly kritikával illeti az amerikai demokráciát, mivel az jelenlegi „romlott” állapotában képtelen biztosítani a jó kormányzást és a demokratikus értékek érvényesülését. A technokrata kormányzást sokkal többre tartja, mivel az a hosszú távú szakértői tervezésen alapszik, nem a pillanatnyi populista érdekeken és a személyes célokon. Véleménye szerint az országok vezetését egy jól képzett, tapasztalt, módszeresen kiválasztott szakértői elitre kell bízni és ennek érdekében még a korlátozott demokrácia is elfogadható. Az ideális példa erre Szingapúr, amelyet Khanna a többi ország számára is követendő példának tart. A meritokráciára épülő kínai rendszert is méltatja, elismerve a kommunista párt érdemeit, ugyanakkor egyre több ázsiai országban tartja elképzelhetőnek a technokraták hatalomra jutását (pl. Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán). A szerző által elképzelt új világrendben a hatalom egy szűk technokrata elit kezében összpontosul, amely látszólag az autoriter rendszerek megerősödését jelenti, de valójában az állam cselekvési képességét emeli új szintre, amely az egész világ számára pozitív változást eredményez.
Az utolsó fejezetben a szerző a civilizációk összeolvadását, azon belül pedig az ázsiai értékek globális elterjedését vizsgálja. Megállapítása szerint az „ázsiai” kifejezés sokáig csupán egy mesterséges konstrukciónak minősült, mára azonban egyre inkább körvonalazódik egy sajátos identitás kialakulása. A globalizáció korában a migráció mellett elsősorban a kulturális értékek térhódítására és a tudomány növekvő szerepére kívánja felhívni a figyelmet. Utóbbi területeken Ázsia előretörése feltartóztathatatlannak tűnik.
Felhasznált irodalom
Parag Khanna: The Future is Asian: Global Order in the Twenty-first Century. Weidenfeld & Nicholson, London, 2019. 433 p.