Eurázsia Kerekasztal

Eurázsia Kerekasztal – A G20-csúcstalálkozó eredményei, összefoglaló és videó

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja és a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszéke által megrendezett Eurázsia Kerekasztal rendezvény közelebbről célozta megvizsgálni a 2022. november 15-16-án az indonéziai Bali szigetén megrendezett G20-csúcstalálkozó eredményeit és tanulságait. Az elsősorban a fejlődő országok, az Egyesült Államok és Oroszország részvételére és perspektíváira összpontosító beszélgetés résztvevői Prof. Dr. Magyarics…

Eurázsia Kerekasztal – Kína és a 20. Pártkongresszus

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja és a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszéke közösen rendezte az Eurázsia Kerekasztal legutóbbi beszélgetését, amelynek témája: Kína és a 20. Pártkongresszus volt. Az esemény beszélgetőpartnerei:• Dr. P. Szabó Sándor, sinológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Kína-tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense;• Dr. habil. Salát Gergely, sinológus, PPKE BTK Kínai…

Eurázsia Kerekasztal – A Közel-Kelet és Észak-Afrika jelenlegi kihívásai

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja legutóbbi Eurázsia Kerekasztal rendezvényének témája: „A Közel-Kelet és Észak-Afrika jelenlegi kihívásai” volt. Az esemény beszélgetőpartnerei: • Dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet, valamint az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének vezető kutatója;• Dr. Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Közel-Kelet és Észak-Afrika kutatási program vezetője, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem…

Eurázsia Kerekasztal – Globális háromszög: az ukrán háború

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja legutóbbi Eurázsia Kerekasztal rendezvényének témája: „Globális háromszög: az ukrán háború” volt. Az esemény beszélgetőpartnerei: 2022. február 24-én bekövetkezett az, amit kevesen gondoltak: azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Európában ismét háború kezdődött két szuverén ország között, először a második világháború után. A konfliktus hatására egy globális háromszög van kialakulóban: az…

Eurázsia Kerekasztal – Az Oroszországra kivetett szankciók világgazdasági hatásai

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja legutóbbi Eurázsia Kerekasztal rendezvényének témája: „Az Oroszországra kivetett szankciók világgazdasági hatásai” volt. Az esemény beszélgetőpartnerei: • Dr. Ferkelt Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának és Külgazdasági Műhelyének vezetője, a Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének vezetője• Goreczky Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője• Dr. Novák…

Eurázsia Kerekasztal – Délkelet-Ázsia a COVID 19 után

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja legutóbbi Eurázsia Kerekasztal rendezvényének témája: „Délkelet-Ázsia a COVID 19 után” volt. Az esemény beszélgetőpartnerei: • Dr. Sipos Sándor, Magyarország thaiföldi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete; • Váraljai Márton, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter; • Szakáli Máté, a PPKE-BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa. A koronavírus járvány az elmúlt 2 év…

Eurázsia Kerekasztal – Az AUKUS megalakulása összefoglaló és videó

Az ötödik alkalommal megrendezett Eurázsia Kerekasztal című rendezvény központi témája az AUKUS megalakulása volt, ahol a beszélgetőpartnerek Baranyi Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatóhelyettese, David Morris, az UN Asia Pacific Sustainable Business Network UNESCAP alelnöke, valamint Salát Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének egyetemi docense…

Eurázsia Kerekasztal: The formation of AUKUS

The Eurasia Center of John von Neumann University cordially invites you to the upcoming Eurasia Roundtable on the formation of AUKUS. Topic: The formation of AUKUS Speakers:        Tamás Baranyi, Deputy Director, Institute for Foreign Affairs and Trade David Morris, Vice Chair, UN Asia Pacific Sustainable Business Network, UNESCAP Gergely Salát, Senior Research Fellow, Institute…

Eurázsia Kerekasztal – Eurázsia nagy hármasa összefoglaló és videó

A kétezres évek eleje óta szemtanúi vagyunk az eurázsiai korszak kialakulásának. Ennek a folyamatnak középpontjában kétség kívül elsősorban Kína és India gazdasági felemelkedése áll, azonban nem szabad megfeledkezni Oroszország, vagyis a legnagyobb területű eurázsiai állam szerepéről és helyéről a kialakuló világrendben sem. Oroszország ugyan a korábbi bipoláris világrendben betöltött vezető szerepét elveszítette, de jelenleg is…

Eurázsia Kerekasztal – Eurázsia hajnala összefoglaló és videó

A harmadik alkalommal megrendezett Eurázsia Kerekasztal c. rendezvény központi témája Eurázsia felemelkedése volt, ahol Csizmadia Norberttel a PADME alapítvány elnökével, Szapáry Györggyel az MNB elnöki főtanácsadójával, valamint Horváth Marcell-lel, az MNB ügyvezető igazgatójával, az Eurázsia Fórum főszervezőjével beszélgetett Horváth Levente az Eurázsia Központ igazgatója. Arra a kérdésre, hogy pontosan mit is értünk Eurázsia alatt és…

Eurázsia Kerekasztal: Eurázsia nagy hármasa

A BCE Eurázsia Központ szeretettel meghívja Önt a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Eurázsia Kerekasztal című rendezvényére, amelynek témája Kína-Oroszország-India háromszöge lesz. Eurázsia Kerekasztal címe: Eurázsia nagy hármasa Előadók: Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója Dr. Vörös Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék egyetemi adjunktusa Dr. habil. Wilhelm Zoltán, a Pécsi…

Eurázsia Kerekasztal: Eurázsia hajnala

A BCE Eurázsia Központ szeretettel meghívja Önt a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Eurázsia Kerekasztal című rendezvényére, amelynek témája Eurázsia lesz. Eurázsia Kerekasztal címe: Eurázsia hajnala Előadók: Csizmadia Norbert, PADME elnöke Horváth Marcell, MNB ügyvezető igazgató, Eurázsia Fórum főszervezője Szapáry György, MNB elnöki főtanácsadó Időpont: 2021. április 30. (péntek) 17 óraHelyszín: ZoomNyelv: magyar A 2000-es évektől…

Eurázsia kerekasztal – Oroszország és az Eurázsiai Unió – összefoglaló és videó

Az Eurázsia Központ által második alkalommal megrendezett kerekasztal beszélgetés témája Oroszország és az Eurázsiai Unió volt. A kerekasztal beszélgetés vendégei Dr. Bernek Ágnes, a Neumann János Egyetem tudományos főmunkatársa, Dr. Szatmári Péter, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese és Dr. Szilágyi István, a Pécsi Tudományegyetem professzora, az MTA doktora voltak, akikkel az Eurázsia Központ igazgatója Horváth…

Eurázsia Kerekasztal: Oroszország és az Eurzsiai Unió

A BCE Eurázsia Központ szeretettel meghívja Önt a második alkalommal megrendezésre kerülő Eurázsia Kerekasztal című rendezvényére, melynek címe: Oroszország és az Eurázsiai Unió. Előadók: Bernek Ágnes Csc. tudományos főmunkatárs, Településmarketing és Geostratégia Tudásközpont, Neumann János Egyetem Szatmári Péter, Csc. Egyetemi docens, Tudományos és fejlesztési rektorhelyettes, Kodolányi János Egyetem Szilágyi István egyetemi tanár, az MTA doktora,…

Eurázsia Kerekasztal – Kína szerepe a 21. századi Eurázsiában – összefoglaló

Az első alkalommal megrendezett kerekasztal beszélgetés vendége Salát Gergely a KKI vezető kutatója, a PPKE egyetemi docense, volt, akivel az Eurázsia Központ igazgatója, Horváth Levente és az Eurázsia Központ kutatói Zoltai Alexandra és Klemensits Péter beszélgettek.   Az Eurázsia koncepció jelentőségével és Kína Európához fűződő kapcsolataival kapcsolatban Salát Gergely kifejtette, „hogy az Eurázsia kapcsolatok a…

Eurázsia Kerekasztal

Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem A BCE Eurázsia Központ meghívja Önt az Eurázsia Kerekasztal című rendezvényére amelynek a témája: Kína szerepe a 21. századi Eurázsiában. 021. február 26., 17:001093 Budapest Online esemény Eurázsia Kerekasztal címe: Kína szerepe a 21. századi Eurázsiában Előadó: Dr. Salát Gergely, a KKI vezető kutatója, a PPKE egyetemi docense Időpont: 2021. február…

Eurázsia Kerekasztal: Kína szerepe szerepe a 21. századi Eurázsiában

A BCE Eurázsia Központ szeretettel meghívja Önt az első alkalommal megrendezésre kerülő Eurázsia Kerekasztal című rendezvényére, amelynek a témája: Kína szerepe a 21. századi Eurázsiában. Időpont: 2021. február 26. (péntek) 17 óra Helyszín: Zoom Nyelv: magyar A 2000-es évektől kezdve Eurázsia jelentősége megnövekedett, ezért egy eurázsiai korszak kialakulásáról beszélhetünk, melynek során a gazdasági, politikai, katonai…